Megvesztegetés gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség Cosmin Şandru parlamenti képviselő ellen.
A vádhatóság tegnapi közleménye szerint a politikus az egyik képviselő kollégáját próbálta megvesztegetni, azzal az ígérettel, hogy több hozzátartozóját vezető tisztséghez juttatja állami intézményeknél, ha az illető cserében nem vesz részt a parlament két házának október 5-i együttes ülésén, amelyen a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványról szavaztak.
Az ügyben Cosmin Şandru mellett a temesvári tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója, Nicolae-Florin Bitea ellen is vizsgálódnak, szintén megvesztegetés gyanúja miatt.