Kopjafa

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége már 1993-ban emlékjelet állított Sepsiszentgyörgy központi parkjában, az 1848–49-es obeliszk szomszédságában. A monumentális kopjafa Haszmann József népművész, a Csernátoni Népfőiskola vezetőjének alkotása. Hátoldalán, az oszlop tövébe faragva áll: HJ. CSERNÁTON.

A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére 1993-ban állított kopjafa

Talapzatán tábla hirdeti: A KOMMUNISTA DIKTATÚRA ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE 1944–1989. Alatta román nyelven megismétlődik a szöveg. A tábla alján az állító szervezet neve magyarul – A VOLT POLITIKAI FOGLYOK SZÖVETSÉGE – és románul.

Gloria victis

A forradalom 40. évfordulójára újabb emlékjel készült. A városháza falára háromnyelvű bronz emléktáblát helyeztek. A tábla felső felirata GLORIA VICTIS (latinul dicsőség a legyőzötteknek, de értelmezhető így is: dicsőség az áldozatoknak), alatta kisebb méretű, de ugyancsak nagybetűvel: 1956-OT KÖVETŐEN SEPSISZENTGYÖRGY 23 POLGÁRÁT ÖSSZESEN 265 ÉV BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTE A KOMMUNISTA DIKTATÚRA.

Az 1996-ban állított GLORIA VICTIS-emléktábla

Alatta a szöveg románul és angolul. Végül csupán magyarul: ÁLLÍT[T]ATOTT 1956-BAN, A MAGYAR FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 40. ÉVFORDULÓJÁN, A MILLECENTENÁRIUM ÉVÉBEN.

Szalay Attila

2003-ban emléktáblát avattak a Csíki utcában annak a háznak a falán, melyben Szalay Attila ’56-os mártír élt egykoron. A csiszolt gránitlapba a következő szöveget vésték: E HÁZBAN LAKOTT A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAKÉNT A SZAMOSÚJVÁRI RABTEMETŐBEN JELTELEN SÍRBAN NYUGVÓ SZALAY ATTILA 1930–1959. Az évszám alatt a szöveg román fordítása olvasható. A tábla alján az állító szervezet neve magyarul – VOLT POLITIKAI FOGLYOK KOVÁSZNA MEGYEI SZÖVETSÉGE – és románul. Legalul a táblaállítás éve: 2003.

Szalay Attila ’56-os mártír 2003-ban állított emléktáblája

Szalay Attilát 1958-ban tartóztatták le, e házból hurcolták el. Következő évben a 29 éves életerős, sportos fiatalember a szamosújvári börtönben belehalt a kínzások okozta sérülésekbe – idézi fel a Háromszék 2005. november 5-i száma (Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében).

In memoriam 1956

Sepsiszentgyörgy emlékművel készült az 50. évfordulóra. A Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója által alkotott In memoriam 1956 című térplasztikát leplezték le, egyúttal bejelentették az ’56-os emlékpark létesítésének tervét. A Háromszék beszámolt az eseményről:

„Történelmi parkot és 1956-os emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön a Városi Művelődési Ház udvarán egy eseményhez méltó, igen bensőséges és emelkedett szombat déli ünnepségen. A szervezők, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, az 1956-os Bajtársi Társaság a helyi tanács és a prefektúra támogatásával a 20. század magyar történelmének legjelesebb eseménye előtt tisztelgett népes érdeklődő jelenlétében. Vargha Mihály alkotása, a fájdalomtól megrokkant kereszt mély szimbolikát hordoz, és méltó főhajtás az 1956-os forradalom hazai és magyarországi áldozatai előtt, az előtt a szabadságharc előtt, mely erkölcsi tisztaságával és bátorságával a 20. század európai történéseinek kimagasló eseményévé magasztosult. Magyarország, a pesti srácok, a tiszta szívű forradalmárok 1848 után először ismét a világ figyelmének középpontjába kerültek, s bukásuk is a kommunizmus addig megdönthetetlennek hitt falán végzetes repedéseket okozott. Megnyitóbeszédében Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke az ember olthatatlan szabadságvágyáról szólt, a forradalom hatalmas élményét, az eltiprása okozta fájdalom megértését Nagy Imre megszólalásairól készült korabeli felvételek idézték meg” – olvasható a Háromszék 2006. október 23-i számában (Simó Erzsébet: 1956-ra emlékezünk – Emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön).

Emlékpark

A 2006-ban felavatott emlékműnek helyet adó kertet egybenyitották a szomszédos Plugor Sándor Művészeti Líceum főépületének külső udvarával és ’56-os emlékparkot képeztek ki. A 2012-ben tartott avatóra nem fejezték be a térrendezést, de a pavilonszerű főépítmény elkészült. Az évforduló előtti hétvégén tartott avatóünnepségről beszámolt a Háromszék 2012. október 22-i számában (Váry O. Péter: ’56-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön – Hit a büszkeségért és a megmaradásért):

„Új helyszínen új hagyomány született: szombat délután, estébe hajlóan különleges, felemelő esemény részesei lehettek mindazok, akik az (előrehozott) ’56-os emlékünnepségen részt vettek. A felavatott emlékpark csak félig készült el ugyan, de már így is mutatja, több, mint építészeti kiválóság – igazi műalkotás. (…)

Elsőként Dávid Gyula professzor, volt politikai fogoly szólalt fel, beszédében az emlékezés szilánkjait villantotta fel, kezdve: »amikor a szétdarabolt, megalázott nemzet kimondta: élni csak szabadon érdemes«, aztán a külföldi rádióadókra tapasztott füllel tájékozódni próbáló erdélyi magyarság, mely nemcsak együtt érzett, de segíteni is próbált – majd emiatt szenvedett, mert jöttek a letartóztatások, a kirakatperek, a kivégzések vagy a börtön, az éhezés, verés, kényszermunka szadista rabőrök hajszolásával, aztán »a szabadulás a szebbnek tűnő rabság külső világa«, majd lassan, sokak számára soha, a ’89-es változás a maga gyors kiábrándulásával, az új kiszolgáltatottság, a kor, melyben »az áldozat csak annyiban érték, amennyiben politikailag felhasználható«. Ilyen körülmények között »nem tehetünk mást, mint reméljük, unokáink, dédunokáink megérik mindannak a megvalósulását, amiért közülünk sokan életüket, még többen fiatalságukat áldozták« – zárta beszédét Dávid Gyula. (…)

A 2012-ben felavatott ’56-os emlékpark pavilonszerű építménye

Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) képviseletében szólalt fel. Kiemelte, az erdélyi bajtársak kegyetlenebb elbánásban részesültek a magyarországiaknál, holott »bűnük« annyi volt csupán: elénekelték a Himnuszt, vagy az éjszaka leple alatt gyertyát gyújtottak. Felidézve ’56 történéseit, a mérhetetlen lelkesedést, szabadságvágyat emelte ki legfőbb értékként – de ugyanezt érezte az erdélyiek cselekedeteiben is, tette hozzá. »Köszönet a hősöknek, akik később áldozatokká váltak« – zárta beszédét, miután elmondta azt is, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének lyukas zászlót hozott ajándékba. Octav Bjoza, a Romániai Politikai Foglyok Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc mély nyomot hagyott Európa történelmében.”

A Kovács Kázmér tervei alapján készült új emlékmű, a pavilonszerűen kialakított építmény tartógerendáira magyar, román, német és angol nyelven Az 1956-os magyar forradalom romániai mártírjai és bebörtönzöttjei emlékére felirat került, négy tartóoszlopán pedig 774 név olvasható.

Emlékház

2014. április 30-án a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát avatták Sepsiszentgyörgyön az önkormányzati tulajdonban levő, a VPFSZ-nek is székházat biztosító egykori Beör-palota alagsorában. Tófalvi Zoltán történész, ’56-kutató előzetesében így ír a Háromszék aznapi számában (Ma nyílik Sepsiszentgyörgyön a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza): „A kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére Sepsiszentgyörgyön ma olyan emlékházat avatunk és nyitunk meg, amely méltó társintézménye – és nem konkurense! – a máramarosszigeti Kommunizmus Áldozatai Emlékházának és Kutatási Központjának, a budapesti Terror Házának.”

Az avatóünnepről beszámoltunk a Háromszék 2014. május 1-jei számában (Szekeres Attila: A kommunista diktatúra áldozatai – Sepsiszentgyörgy tud emlékezni): „Nagyszámú, főleg idős érdeklődő jelenlétében tegnap felavatták a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát Sepsiszentgyörgyön a Beör-palota alagsorában. A falakon megtekinthető kiállítás mellett több olyan helyiséget alakítottak ki, amelyek a szenvedésre emlékeztetnek: vallatószoba, börtöncella vaságyakkal, szalmazsákkal és eredeti, Jilaváról beszerzett csíkos rabruhával, cella priccsel, szűk sötétzárka, szigorított zárka láncos bilinccsel. A pannókon fényképek, dokumentummásolatok a különböző elítélt csoportok irataiból, besúgói jelentések, fogságból hazaírt levelek láthatók. (…)

A 2014-ben megnyílt Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza

Tófalvi Zoltán történész, ’56-kutató igazolta (…): Sepsiszentgyörgy tud emlékezni. Felemlítette, 1996 szeptemberében végigjárták a szenvedés helyszíneit, a szamosújvári börtönt, ahol Puskás Attilával térdig vízben állva készített interjút, Jilavát, ahol a felszín alatt négy szint mélységben magyar és székely elítéltek románokkal együtt szenvedtek, és eljutottak a poklok poklába, a Duna-csatorna megsemmisítő munkatáboraiba is. Említette az Erdélyi Magyar Ifjak perét, Orbán Lászlót, az ozsdolai szökevényeket, akik nem voltak betyárok, mint ahogyan azt rájuk ragasztották. Kitért Moyses Mártonra, aki, ha van hős a világon, akkor ő az, kivágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, majd a diktatúra elleni tiltakozásként 1970-ben Brassóban felgyújtotta magát. A 20. század legnagyobb magyarjának Márton Áron püspököt nevezte. Megindokolta: ő tudta, meddig érdemes, meddig szabad elmenni a kompromisszumok megkötésében. A felavatott emlékházat Török József életműveként értékelte. (…) Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke képmutatásnak nevezte azt, ahogyan Románia elítélte a kommunizmust, hisz utána ez a gyakorlatban nem látszott meg.”

Kétmillió meghurcolt

„Becslések és hozzávetőleges számítások szerint 1945 és 1989 között mintegy kétmillió állampolgárt hurcolt meg a román kommunista diktatúra” – írja Tófalvi Zoltán említett előzetesében, majd folytatja: „Kétmillió ember szenvedett a román gulagokon, a negyven politikai börtönben, a »halál csatornájaként« emlegetett Duna-csatornánál, a poklok poklaként emlegetett Duna-deltai megsemmisítő munkatáborokban, a közbűntényesek számára fenntartott, valójában szigorított fegyházakká változtatott büntetés-végrehajtási intézményekben. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulás, majd a forradalom leverése kiváló ürügyet jelentett a desztálinizációt csak mímelő román kommunista diktatúra számára a példátlan retorzióra. (…) A magyar forradalom hatását a letartóztatási hullám fokozására a következő adatok bizonyítják: 1956 és 1962 között összesen 24 629 személyt tartóztattak le, a csúcsot 1959 jelentette, amikorra felgöngyölítették a szervezkedések és szervezkedési kísérletek döntő többségét, 8910 embert tartóztattak le. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra. (…) A túlélők visszaemlékezése szerint a romániai politikai börtönökben az életkörülmények a szovjet gulagokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak.”