A kiállítás a Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy, valamint a Sepsiszentgyörgyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség jóvoltából vált megtekinthetővé. Olyan felvételekről van szó, melyeket eddig a nagyközönségnek nem volt alkalma látni. A megnyitón elsőként Zelenák József evangélikus esperes, házigazda szólt, a szeretet, a bizalom és az ünnep hármasa köré építve áhítatának gondolatait, János apostol első levele harmadik fejezetét, valamint Márai Sándor Füves könyvének sorait híva segítségül. Felidézte, az idős generációnak személyes emlékei vannak erről a korról, szépek, fájdalmasak, kitörölhetetlenek, míg a fiatalok számára már csak a könyvek, filmek, fényképek maradnak. Az esperes szerint ami leginkább összeköti nemzetünk ünnepeit a kereszténységgel, a hazaszeretetet a hittel, az nem más, mint a bizalom. És 1956 hősei is igencsak arra szorultak, hogy szívüket biztassák, hogy félelmüket leküzdjék, és bizalommal legyenek Isten iránt. Emlékeznünk kell azokra az emberekre, akik 65 évvel ezelőtt igazán tudtak hinni és bízni, mert ez kötelességünk, és ne feledkezzünk meg, hogy az élet fontos pillanataiban hősként tudjunk viselkedni, nem politikai, forradalmi értelemben, hanem a jézusi tanítás szerint, a szeretet nevében küzdeni egy közös ügyért, a közösségért – zárta gondolatait.

Az áhítatot követően Mile Balázs konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről szólt a megjelentekhez. Kifejtette, a nemzeti gondolatot, valamint a szabadság szeretetét mutatta fel a magyar nép 1956-ban, valamint az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc során. Hiába fojtotta vérbe mindkét próbálkozást a birodalmi önkény, az idegen megszállók és sötét lelkű kiszolgálóik, nem tudták megtörni az összetartozás érzését, a szabadság iránti vágyat. Az 1956-os forradalom legmeghatározóbb, mindenki számára átélhető képe az a lyukas zászlóé, mely tökéletes kifejezése annak, hogy a magyar nép kivetette magából az idegen, nemzet-, szabadság- és emberellenes birodalmi billogot. A tárlattal önazonosságunk, nemzeti önképünk megtisztulását, megújulását, közös szimbólumainkat és összetartozásunkat is ünnepeljük – tette hozzá Mile Balázs.

A kiállított fotográfiákról Szebeni Zsuzsa, a Liszt Intézet igazgatója beszélt, rámutatva, hogy a forradalom napjaiban készült felvételek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az eseményekről a kollektív tudatban rögzült torz, manipulált, hamis kép átértékelődjék, és a mostanra már távolinak számító múlt tudatosítása és felülvizsgálata megtörténjék. Elmondta: a felvételek többsége az MTI riportereinek alkotásai, az iroda teljes fotósgárdája (nagyjából harminc fotóriporter) végig az utcákon volt, és becslések szerint csaknem 10 ezer fényképet készítettek, amelyek negatívjait a hatóságok a forradalom leverése után szinte kivétel nélkül elkobozták, és a szerencse műve, hogy az 1989-es rendszerváltáskor sikerült rábukkanni az úgynevezett kontaktmásolatokra.

Szebeni Zsuzsa magyarázattal szolgált arra nézve is, hogy a szemlélő hiányérzettel maradhat, mivel a felvételek között kevés a harcokat megörökítő, illetve hiányoznak a szovjet beavatkozást, a forradalom leverését, majd a deportálásokat dokumentálók. E hiány pótlására készített Ványolos Tordai Sarolta, valamint Ványolos Csaba a Kossuth rádió korabeli felvételeiből, tudósításaiból, beszámolóiból egy rövid összeállítást, mely célja visszaadni azon napok hangulatát és hanganyaggal egészíteni ki a kiállítás vizuális vonulatát. Az érzelmi azonosulás elmélyülését szolgálják ugyanakkor a képekhez csatolt rövid leírások, melyek történelmi kontextusba is helyezik az egyes mozzanatokat.

A fotók a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Corvin közön át, a Parlament és a Kilián György laktanya érintésével az Úri utcai érseki palota után egészen a parlamentig, a Bem-szobortól a Sztálin-szobor maradványáig kalauzolják a nézőt, a budapesti forradalmi események alakulása közepette. A pillanatképeken egyaránt találkozhatunk az október 23-i tüntetés, a Sztálin-szobor ledöntésének euforikus pillanataival, a parlament épülete előtt szavaló Sinkovits Imre színművész látványával, az események meghatározó személyiségeinek portréival – Nagy Imre, Maléter Pál, Mindszenty József –, de a tragédia, az áldozat és a halál is tetten érhető. Erős kifejezései utóbbiaknak a Kilián laktanya, a Magyar Rádió, a MTI Fotó szétlőtt épületeit dokumentáló fotográfiák, a kivégzésre hurcolt fiatal ÁVO-sokról, a fegyveres gyermekforradalmárokról, a géppisztolyt tartó Corvin-köziekről készült felvételek, vagy éppen a sortűz elől menekülők tömegét, illetve a Budapest utcáin látható szovjet harckocsikat dokumentálók.