A tavalyi tragikus ősz és az idei szomorú tavasz után felszusszanhattunk volna, hisz végre volt oltóanyag elegendő, esély és lehetőség az újabb hullámok elkerülésére. Mindenkit meglepő módon Romániában jól szervezetten, majdnem zökkenőmentesen indult az immunizáció, rövid ideig Európa éllovasai lehettünk, aztán megszólalt a politikum, és mindent elrontott. Májusban, mikor lecsengőben volt már a járvány tavaszi pusztítása, de naponta százezren oltatták be magukat, az államelnök és a kormányfő sietve győzelmet hirdetett és a korábban tervezettnél hamarabb oldották fel a korlátozásokat. Népszerűséget hajszolva zöld utat adtak a nyaralásoknak, buliknak, az élet majdnem teljesen visszazökkent régi kerékvágásába. Nem csoda, ha a tömegek azt hitték, vége a veszélynek, és süket fülekre találtak az olykor-olykor még oltásra buzdító, egyre halkuló szólamok. Pedig Nyugat-Európában kongatták már a vészharangot az ősszel közeledő újabb vészről, szigorításokkal, korlátozásokkal igyekeztek oltakozásra biztatni polgáraikat. Nálunk párton belüli és kívüli hatalmuk megerősítésével voltak elfoglalva, többször elhangzott, hogy legyőzték a vírust, a járvány témája Romániában nem aktuális. A gazdaságnak működnie kell, az oktatásnak rendben haladnia.

Aztán szeptemberben beütött a ménkű, és napról napra nőtt az új fertőzöttek, a kórházi ápolásra szorulók száma, ám észszerű korlátozások helyett eluralkodott a káosz, egymást követték a rendeletek és az azokat kiigazító szabályozások, október közepére már senki nem tudta, bizonyos fertőzöttségi mutató felett milyen szabályokat kellene betartani. Újabb és újabb kivételek színesítették a palettát, mintha egyetlen cél lett volna: úgy korlátozni, hogy semmit se zárjunk le, majdcsak megtorpan az a fránya vírus magától. Nem tette. Százával szedte áldozatait, de közben az országnak nem volt felelős kormánya, azoknak, akiknek kezelniük kellett volna a részben általuk okozott helyzetet, fontosabbá vált a hatalmi harc.

Végül külső és belső nyomásra, nagy nehezen és újabb zűrzavartól övezve, mégis döntés született bizonyos korlátozásokról, a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára lezárták a normális élet jó néhány területét. És mit ad Isten, ismét megélénkült az oltakozási kedv, sorok kacskaringóznak a központok előtt, és kiderült az is, az ország lakosságának nem 70 százaléka megrögzött oltásellenes, sokaknak csak egy kis biztatásra, ijedtségre vagy tiltásra volt szükségük, hogy vállalják a vakcinát. Immár azt is láthatjuk, ha ezeket a szigorításokat a nyáron vezették volna be, mint tették azt több nyugat-európai országban, több tízezren megúszhatták volna a súlyos megbetegedést, ezrek a halált, nyugodtan folyhatna az oktatás, nem állna az egészségügy az összeroppanás határán, az ország pedig újabb teljes lezárás küszöbén.

Valakiknek mindezért (is) vállalniuk kellene a felelősséget.