Nagyjából egy hónapon belül egyenesbe kerül a sofőrvizsgák helyzete Háromszéken, miután más megyékből érkező rendőrök segítségével sikerült ezer fölöttiről ötszáz alá szorítani azok számát, akik gyakorlati tudásfelmérésre vártak hónapok óta, és a továbbiakban is ezzel a módszerrel élnek – hangzott el a prefektúra keddi sajtótájékoztatóján. A hétvégékre ütemezett tömeges gyakorlati vizsgák egyikét a soron következő szombaton és vasárnap tartják, várhatóan még lesz legalább egy nagyjából egy hónap alatt. Az is elhangzott, hogy a jogosítványokat kibocsátó közszolgálat állományát bővítik, így hamarosan fel tudják számolni a torlódást.
A jelen állásról Ráduly István prefektus, valamint Rico Racoviță, a kormányhivatal alárendeltségében működő, hajtási és forgalmi engedélyek kibocsátásával foglalkozó közszolgálat vezetője beszélt.
A prefektus emlékeztetett, hogy az áldatlan állapotok miatt – amelyek egyebek mellett a közszolgálat személyzeti problémái következtében alakultak ki – még a nyáron a belügyminisztérium akkori államtitkárát is megkeresték, de mivel a zárolt állások feloldása időbe telt, így gyors megoldáshoz folyamodtak. Rico Racoviță más megyék társintézményeitől és a közlekedésrendészettől kért „kölcsönrendőröket”, akik eddig három alkalommal jöttek vizsgáztatni, kétszer Sepsiszentgyörgyre és egyszer Kézdivásárhelyre. Vaslui megyéből 13-an, Maros megyéből pedig 8-an érkeztek, és a három hétvégi alkalom során 573 személyt sikerült levizsgáztatni. Ráduly István elégedetlenségének is hangot adott, hogy még ilyen körülmények között is akadtak, akik nem éltek a lehetőséggel, miközben korábban panaszkodtak az elméleti és a gyakorlati tudásfelmérés közötti hosszú várakozási idő miatt.
Rico Racoviță arról számolt be, hogy az első, szeptemberi maratoni vizsgáztatáson 216 jelentkezőből 180-an vették sikerrel a gyakorlatit. A következő alkalommal 246-an jelentkeztek, 10 hely viszont üresen maradt. Utóbbi vizsgán 169-en voltak sikeresek. Mindkét esetben Sepsiszentgyörgyön zajlott a vizsgáztatás. Harmadjára Kézdivásárhelyen 110 jelentkező akadt, húsz helyet nem töltöttek be. Nem értik, egyesek miért nem éltek a lehetőséggel, hiszen olyan is volt közöttük, aki leghamarabb januárban tudott volna vizsgázni a várólisták alapján. Egyesek azzal indokolták a távolmaradásukat, hogy nem tartózkodnak itthon, vagy még nem vettek elég gyakorlati órát ahhoz, hogy belevágjanak a vizsgázásba. Összesítésben az 573 jelentkezőből 421-nek sikerült a gyakorlati felmérő, ami 73 százalékos átmenési arányt jelent.
További 430 személy még mindig várólistán van. A hétvégén Bákó megyei rendőrök érkeznek nyolcan, akikhez a háromszéki szolgálattól ketten csatlakoznak, és 150 személyt vizsgáztatnak. A tervek szerint a továbbiakat százas csoportokra osztják, ami azt jelenti, hogy nagyjából egy bő hónap alatt mindenkinek biztosítani tudják a vizsgalehetőséget.
Racoviță arról is beszámolt, hogy a szaktárca négy eddig zárolt állást felszabadított, így lehetőségük van alkalmazni. Amennyiben sikerül mind a négy helyet betölteni, egy-másfél hónapra csökken a várakozási idő, ami a korábbi 4–6-hoz képest már elfogadható.
Újságírói kérdésre válaszolva a szolgálatvezető elmondta: a járvány befolyásolja a vizsgáztatást, az elméleti tudásfelmérésre csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőket bocsáthatnak be, a gyakorlatinál még nincsenek ilyen korlátozó előírások.