Lélegeztetőgépet, maszkot, gyógyszert küldenekÚjabb segítség Magyarországról Romániának

2021. október 28., csütörtök, Belföld

Románia 20 kórházába, alapvetően Erdélybe 40 lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint 3000 doboz favipiravir gyógyszert szállít Magyarország annak érdekében, hogy hozzá tudjon járulni a romániai járványkezelés sikerességéhez – jelentette be Szijjártó Péter.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: ne felejtsük el, a járvány nem ismer határokat és a szomszédos országok járványkezelésének sikeressége nagy mértékben hozzájárul Magyarország járványkezelésének sikerességéhez is. A negyedik járványhullám tombol Európában és világossá vált, hogy azok az országok, ahol az átoltottsági szint alacsony, könnyen bajban kerülhetnek. Vannak így szomszédos országok is, többek között Románia is alacsony átoltottsági szinttel érkezett meg a negyedik hullám időszakába – fogalmazott.

Folyamatos az egyeztetés a magyar és a román kormány vezetői között, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Cseke Attila megbízott egészségügyi miniszter folyamatosan jelzik a magyarországi illetékeseknek, hogy milyen segítségre van szükség Romániában, a magyar kormány pedig igyekszik segíteni a maga eszközeivel és lehetőségeivel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1311
szavazógép
2021-10-28: Belföld - :

Csökkenőben az esetszámok, de továbbra is sok a halott / FRISSÍTVE: Háromszéki adatok

A legutóbbi tájékoztatás óta 13 197 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 68 099 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte a stratégiai kommunikációs törzs. Az új betegek száma több, mint ezerrel csökkent, és a megvizsgáltak 19,38 százaléka bizonyult pozitívnak, ami ugyancsak csökkenést mutat a tegnapi (19,9) tegnapelőtti (21,30) és korábbi számokhoz képest. Háromszéken 74, Hargita megyében 122, Maros megyében pedig 361 új fertőzöttet azonosítottak a tegnap óta. Az elmúlt 14 napban regisztrált új koronavírusos esetek ezer lakosra vetített száma Háromszéken 5,62. Tegnap 5,64 volt.
2021-10-28: Közélet - Iochom István:

Elfogadta a kormány Kézdivásárhely zászlaját

Hivatalosította a kormány Kézdivásárhely zászlaját csütörtöki ülésén – tájékoztatott közleményben az RMDSZ. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke a döntés kapcsán elmondta: december óta a magyar közösség önbecsülését erősíti meg minden zászló és címer hivatalosítása.