Király Károly 1930. szeptember 26-án született, Dicsőszentmártonban, nyolcgyermekes munkáscsaládban. Saját elmondása szerint 1945-ben került kapcsolatba a kommunista mozgalommal, pályaválasztását saját bevallása szerint az akkori társadalmi, politikai viszonyok határozták meg. Király Károly 1956-57 között a moszkvai Komszomol Főiskolán tanul, 1964-ban a bukaresti Ștefan Gheorghiu Pártfőiskolán képezi tovább magát, 1970-ben pedig a bukaresti Közgazdasági Akadémia végez. Közben aktív politikai szerepet vállalt, de kész volt a hatalom és a magyar kisebbség közötti közvetítésre. 1957-1965 között a Magyar Autonóm Tartomány területi KISZ Bizottságának első titkára, 1965-1966 között a gyergyószentmiklósi rajon Pártbizottságának első titkára, az 1966-67 az RKPB instruktora. 1968-ban az újonnan létrejött Kovászna megye első titkára lett. Tisztségéről 1972-ben mondott le, miután népszerűsége szálka lett a hatalom szemében. Ezt követően Király szakított a pártvezetéssel is és nyíltan ellenzéki szerepet vállalt, kritizálva a Ceaușcu-rezsim kisebbségellenes politikáját. Ezzel kortársai között az elsők között volt, aki szembefordult a hatalommal. Karánsebesre száműzték, majd később visszaengedték Marosvásárhelyre, de 1978-ban, miután nyílt levélben tiltakozott a kisebbségek romániai bánásmódja ellen, újra Karánsebesre küldték, sőt, ismeretlenek az autójára is rálőttek. Beadványaival, a legfelső párt- és állami vezetéshez intézett leveleivel kiállt a romániai magyarok jogai mellett. Levelei külföldre juttatásával tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt Ceaușescu jogtiprásairól. Közbenjárásával állítanak szobrot Gyárfás Miklósnak, Gábor Áronnak Kézdivásárhelyen, Csoma Sándornak Kovásznán és Csomakőrösön, Benedek Eleknek Kisbaconban.

Az 1989-es fordulat után a Marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnöke lett. Ebben a minőségében szerepet játszott a fekete március eseményeinek csillapításában: nyomást gyakorolt a Maros megyei rendőrség és katonaság akkori vezetőire, hogy lépjenek közbe, és állítsák le az atrocitásokat. 1990 májusában Kovászna megye szenátorának választják, és a román szenátus alelnöke lesz, de miután 1991 novemberében egyedüliként nem vesz részt az ország új alkotmányának a szavazásán, megfosztják a mandátumától. Részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakításában, 1992-1993 között a Szövetség háromszéki szervezetének volt az elnöke is volt. A Krónika emlékeztet arra, hogy 1993-ban megalapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint félmilliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket. Az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként az államfő a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta Király Károly politikai közírónak, az RMDSZ alapítójának 2015 novemberében.

A Háromszék legutóbb 2020 február 15-én közölt interjút Király Károllyal, ebben főként a megyealapításról nyilatkozott lapunk olvasóinak. Visszatekintve pályájára Király Károly így fogalmazott az interjúban: 

"Az elmúlt közel öt évtized túlnyomó részében ellenszélben éltem és harcoltam. Nagy csalódásként éltem meg a rendszerváltás utáni politikai-közéleti próbálkozásaim kudarcait, a sorozatos támadásokat, amelyek kollaboránsként, ellenzékiként, majd kriptokommunistaként bélyegeztek meg. A lelkiismeretem azonban tiszta, és örülök, hogy ma is szeretettel tudok gondolni az otthon maradottak többségére. A többiről majd elszámolunk a végső döntőbíró előtt."