Minden járványügyi és társadalmi nehézség, kilátástalanság ellenére ugyanis a magyar jövő ma is, holnap is, holnapután is alakul, pontosabban, alakítható. A vírus majdani végelgyengülése után csakis azt a munkát lehet majd továbbvinni, amely a járvány idején sem lankadt. Hónapok, évek múltán nem lehet kizárólagosan a koronavírust okolni az esetleges mulasztásokért, nemzeti vonatkozásban minden elhallgatott szó, minden elmulasztott cselekedet pótolhatatlan veszteséggel járhat.

Márpedig tennivaló, feladat továbbra is bőven akad, ehhez elég szemlézni az említett rendezvény meghatározó gondolataiból. Nem lehet eleget és erőteljesen hangoztatni minden lehetséges fórumon azt, amit Szili Katalin miniszterelnöki megbízott újólag rögzített: nevezetesen, hogy a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai kérdés, és e téren uniós szabályozásra van szükség. Közösségi cél továbbá, hogy a nemzeti identitáshoz való jog alkotmányos alapjog lehessen, mert így biztonságot adhat a nemzeti kisebbségek számára. Kalmár Ferenc miniszteri biztos szerint a kisebbségvédelem elfelejtett téma Európában, azt újra a politika asztalára kell tenni, mert jelenleg nem előrelépés történik a nemzeti kisebbségek védelmében, hanem visszalépés. Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója pedig kiállt a külhoni magyarság személyi elvű, kulturális és területi autonómiája, illetve ezek kombinációjának biztosítása mellett.

Nemhogy elfeledetté, még időszerűbbé váltak a magyar nemzeti közösséget érintő létkérdések. A jól ismert magyar gondok. Mert, miként elhangzott, a helyzet Kárpátalján tragikus, Felvidéken és Erdélyben kritikus, míg a Vajdaságban biztató, a Drávaszögben és Muravidéken pedig elfogadható. Ez pedig összességében nem nevezhető biztatónak. Leginkább a kárpátaljai magyarság sorsa aggasztó, ottani nemzettársaink a független Ukrajna létrejötte óta a legnehezebb helyzetbe kerültek, folyamatos a jogszűkítés és a jogfosztás. Ez azért is elgondolkodtató, mert eközben Ukrajna a NATO, illetve Európa felé kacsingat, Amerika, a Nyugat pedig öncélúan és feltétel nélkül támogatja, jelezvén, hogy a nagyhatalmak továbbra is nyugodtan eltekinthetnek az őshonos kisebbségek jogsérelmeitől.

Ez lehangoló, megbocsáthatatlan üzenet. Mégis érdemes inkább a vajdasági, szerbiai változásokra tekinteni, mint jó példára, illetve lehetőségre. Az ottani történések azt igazolják, nincs lehetetlen, egy magyar közösség sikerrel járhat, ha következetesen kiáll céljaiért és soha, semmilyen körülmények között nem hanyagolja gondjait. Ismételten bebizonyították a reményt el-elveszítőknek, hogy csak az veszett el, amiről önként mondunk le.