Az eseményről közösségi oldalán is beszámolt a könyvtár, ahol útravalóul azt kívánták neki, hogy őrizze meg derűs életszemléletét, békességet sugárzó személyiségét, magával ragadó, örökös kíváncsiságát. Amint a bejegyezésben áll, remélik, hogy a könyvtár egyedi, ünnepekhez kapcsolódó lépcsőházi díszeit ezentúl is elkészíti majd.

Sándor Attiláról közvetlen kollégáját, Wagner Anikót kérdeztük, aki éppen húsz évig dolgozott mellette az olvasóteremben. Rendkívül tiszteletre és szeretetre méltó embernek nevezte, aki mindenhez pozitívan állt hozzá, de sohasem tolakodott előtérbe, hagyta érvényesülni és támogatta a kollégákat. Érdeklődő, nyitott, aki mindenben meglátja a szépséget, az apró dolgokra is mindig rácsodálkozik – mondta róla a kolléganője. „Csak azután vágott bele valamibe, miután utánaolvasott, de ha kicsit megismerte, végtelen lelkesedéssel tudott részt venni az új dolgokban is, legutóbb például a Fazakas Misi által tartott drámafoglalkozásokon. Különleges színfoltja volt a társaságnak, példásan megállta a helyét ebben a zömmel huszas-harmincasokból álló csapatban” – fogalmazott Wagner Anikó. Ezenkívül nagyon kreatív, kitartó, pontos, olyan ember, akitől megtanulható az alaposság. „Az, hogy mindent ilyen alaposan tanulmányozott, bölccsé tette őt gondolkodásban, viselkedésben, hozzáállásban egyaránt” – zárta szavait a kolléga.

Sándor Attila Csíkszeredában született, már fiatalkorában érzéke volt a művészetekhez, rajzversenyeken vett részt, aztán középiskolás korára a természettudomány szeretete erősödött meg benne jobban. Később a filozófia, pszichológia is érdekelte, pszichológia szakra járt az egyetemen, de ezt megszüntették, ezért végül biológia szakot végzett. Már középiskolás korában megismerkedett a hajtogatás művészetével, régi könyvekből tanulta az első modelleket, de akkor nem volt lehetősége tovább fejlődni ezen a területen. Nagyon sokat olvasott, és komolyan gyűjtötte a könyveket.

Közel tíz évig biológiatanárként dolgozott, először Dés mellett, aztán Martonfalván és Szentkatolnán tanított. Szentkatolnán a tanítás mellett kezdte el a könyvtárosi munkát, csak hetente pár alkalommal kellett nyitni, délutánonként. Ott ismerkedett meg Kiss Jenővel, a megyei könyvtár akkori igazgatójával, aki a forradalom után a megyei könyvtárnál ajánlott neki állást. Így került Sepsiszentgyörgyre 1991-ben, a feleségével együtt. A könyvtárnál a rajztehetségét is kamatoztathatta különböző kiírások, reklámszövegek elkészítése során, aztán az origamival is újra kapcsolatba lépett, majd egy 1996-ban szervezett magyarországi továbbképzés után elkezdte a gyermekeknek is tanítani a hajtogatást. „Ez egy olyan kézműves-foglalkozás, amivel nagyszerűen lehet fejleszteni, fegyelemre-pontosságra tanítani a gyermekeket, de más képességek kibontakozásában is segít” – mondta lapunknak. Az elmúlt évtizedek során rengeteg rendezvényen, mesetáborban tanított origamizni, az idősek otthonában is rendszeresen tart ilyen foglalkozásokat több mint tíz éve. Az olvasótermi szolgálat mellett a köteles példányok, folyóiratok, újságok, plakátok összegyűjtése is az ő munkakörébe tartozott a könyvtárban.

Az elmúlt évtizedek munkáját egy hosszú futáshoz tudná hasonlítani, melyben a táj változott körülötte, de ő úgy érezte magát, mintha csak lebegne. „Nehéz abbahagyni, mert úgy érzem, most is oda tartozom. Olyan volt nekem a könyvtár, mint egy második család. Nemigen ismertünk senkit ebben a városban, de ott első perctől úgy fogadtak, mint régi barátot, és én is így ragaszkodtam hozzájuk. Ez a munka egy életforma: a kiszolgálás, a könyvek, a kulturális rendezvények, az origami mind-mind közel állnak hozzám. Elsősorban nem a pénzért dolgoztam, hanem azért, mert szerettem mindezt. Most elvonási tüneteket érzek, de azzal biztatom magam, hogy így több idő jut majd a kerti munkára” – fogalmazott. Rég érdekli a bonszai, a miniatűr fák alakításának a művészete, amit 1998 óta művel, mióta magánházba költöztek. Ugyanígy gyógynövénytermesztéssel is foglalkozik saját felhasználás céljából.