Jelentős káoszt okozott és tovább mélyítette az ellentéteket a kényszervakáció utáni iskolakezdést alaposan megbolygató rendelkezés, mely szerint csak azok a tanodák fogadhatják a gyermekeket, ahol a személyzet átoltottsága meghaladja a 60 százalékot. Folytatódik a romániai oktatást másfél éve kísértő, ellentmondásos, minden logikát és járványügyi előírást nélkülöző intézkedések sorozata, melynek eredményeit láthatjuk: a vírus nyugodtan tombol, terjed, a gyermekek oktatása akadozik, kétharmaduk ismét a virtuális tér áldatlan körülményei közé kényszerült.
Mindenki számára egyértelmű, a központi operatív törzs döntésének egyetlen célja ösztönözni a tanárok oltását. A járványügyi mutatók tükrében jogos az elvárás, ám felmerül a kérdés: miért csak a tanárokét? Az egészségügyben dolgozók immunizálása nem lenne legalább ennyire fontos, vagy a rendőröké, a közönséggel kapcsolatot tartó közalkalmazottaké? A kormány korábban felelőtlenségből, utóbb pedig hatalmát veszítve nem hozta meg az Európában már gyakorlattá vált kötelező oltásról szóló rendelkezést, mely most ott bolyong a parlamentben valahol, kiszolgáltatva a dicső honatyák kényének, kedvének. Mint kiderült, hiányosan, hibáktól hemzsegve, melyet most hetekig, hónapokig cincálhatnak, javítgathatnak, bízva abban, hogy közben a vírus visszavonulót fúj. Sok államban már a nyáron megszületett a hasonló döntés, nálunk akkor téma sem volt, mással voltak elfoglalva az ország irányítói. Ők végeztek a járvánnyal, ám az sajnos ezt nem hajlandó tudomásul venni, s most látványosan végez velünk.
Nem kell csodálkoznunk tehát a tanárok egy részének dacos viszonyulásán. Őket ne zsarolják, és különben is, miért csak nekik kell áldozatot vállalniuk – tették, teszik fel a kérdést sokan. Megfeledkezni látszanak arról, hogy ebben az egész fejetlenségben az igazi áldozatok nem ők, hanem tanítványaik. Sokan belátták, hogy jelenleg ez az egyetlen és legjobb módja, hogy diákjaikért tegyenek. Nagyon sokakban azonban a még csak azért sem keserű ellenállása kerekedett felül.
És érthető ez is, hisz rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. Senki nem tudja, hová sorolhatóak azok, akik átestek a betegségen (esetleg nem hivatalosan), magas az antitestszámuk és még orvosuk is inti őket a vakcinától? Nincs válasz arra sem, miért éppen 60 százalék a határ, miért nem a nyájimmunitást jelentő 70, vagy miért nem 50 százalék.
És végképp nem érthető, miért nem rendszeres teszteléssel próbálják kiszűrni a fertőzötteket. Hogy lehet az, hogy nyár óta téma ez, ám a szükséges tesztek legjobb esetben jövő héten érkeznek meg az iskolákba? Ha ez megtörténik, továbbra is távol tartják a gyermekeket azoktól az intézményektől, ahol a kitalált határértéknél kisebb az immunizált pedagógusok aránya? Ahogy ezen a héten nem járhatnak iskolába azokon a településeken, ahol egyetlen fertőzöttet sem tartanak számon (lásd Barátos és Nagyborosnyó), de alacsony az átoltottság a tanügyiek körében…
Csak a dühöt és keserűséget fokozta ez a legújabb intézkedés, szülő haragszik tanárra, tanár a kormányra, a döntéshozókra, a gyermekek pedig ártatlan áldozatként gubbasztanak otthon számítógépük, táblagépük előtt, és hallgatják a tomboló gyűlölet szólamait. Joggal érezhetik úgy, hogy az ő jövőjük, sorsuk a legkevésbé fontos ebben a felnőtt-játszmában.