Lengyel migránsválságHatározottan kell reagálni a támadásra

2021. november 11., csütörtök, Világfigyelő

A napokban több ezer ember jelent meg a fehérorosz–lengyel határon abban a reményben, hogy bejuthatnak az EU-ba. Az illegális határátlépések száma hetek óta emelkedik. A lengyel kormány több mint tízezer katonát mozgósított a folyamat feltartóztatására. A határon brutális hibrid támadás zajlik, az Európai Uniónak határozottan kell reagálnia erre – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács (ET) elnöke tegnap Varsóban, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt.

A közös sajtóértekezleten Michel brutális, hibrid, hirtelen és méltatlan támadásról beszélt a fehérorosz határon történtekről. Az egész EU nevében szolidaritását fejezte ki Lengyelországnak. Az ilyen támadással szembesülve határozottan, egységesen, az alapértékekre támaszkodva kell reagálni – hangsúlyozta.

Morawiecki diplomáciai kezdeményezést helyezett kilátásba a migránsok szállításában közvetlenül vagy közvetve részt vevő országokkal szemben. Kemény eszközökkel rendelkezünk, szembe tudunk szállni a családok, a gyermekek és a nők biztonságát és egészségét veszélyeztető rendszer ellen – jelentette ki. Hozzáfűzte: a légi szállítóknak is tudatában kell lenniük, milyen eszközök alkalmazhatók annak a veszélynek a megelőzésére, amelynek a Fehéroroszországba szállított embereket kiteszik. Közölte: a Minszkkel szembeni új szankciók már az asztalon vannak és zajlanak a tagállamok közötti, egységes álláspont kidolgozását célzó egyeztetések.

A lengyel kormányfő bejelentette: az Európai Tanács és az Európai Bizottság (EB) a legközelebbi napokban megfontolja a helyzetet lényegesen és ténylegesen befolyásoló lehetséges lépéseket. Megvitatják az EU-t jobban védő fizikai infrastruktúra létesítését és finanszírozásának lehetőségeit – fogalmazott. Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa tűrhetetlennek nevezte a lengyel-fehérorosz határon kialakult migránsválságot és a feszültség csökkentésére szólított fel. Felszólította az érintett kormányokat, azonnal tegyenek lépéseket a helyzet rendezésére, összhangban a nemzetközi emberi jogi törvényekkel, valamint a menedékkérőkre vonatkozó rendelkezésekkel. Hozzátette, hogy az uszító beszédek és a csapatok mozgósítása csak növeli a migránsok kiszolgáltatottságát és a rájuk leselkedő veszélyeket. Bachelet továbbá sürgette a feleket, biztosítsák a segélymunkások, a jogászok és a sajtó belépését a térségbe. Nem szabad az itt lévő emberek százait még egy éjszakára a szabad ég alá kényszeríteni, megfelelő szállás, étel, ivóvíz és orvosi ellátás nélkül – áll a közleményben, amelyben leszögezi, hogy a nemzetközi jog szerint senkit nem szabad megakadályozni abban, hogy védelmet keressen.

A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rendszere szervezi a migránsok szállítását a határra, megtorlásul a Minszk ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért.

Tegnapra virradóra a PAP lengyel hírügynökség azt jelentette, hogy migránsok két nagyobb csoportja átszakította a kerítést a fehérorosz-lengyel határon, és átjutott Lengyelország területére. A rendőrség később bejelentette: az utóbbi 24 órában több mint ötven embert elfogtak és őrizetbe vettek Bialowieza település közelében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1231
szavazógép
2021-11-11: Belföld - :

Kötelezővé tennék

Az állami és a magánszférában dolgozó valamennyi alkalmazott számára kötelezővé tenné a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az uniós digitális igazolványt.
2021-11-11: Belföld - :

Az erdélyi magyarok a magyar nemzet részét képezik (Felmérés)

Egy közvélemény-kutatás tegnap ismertetett eredményei szerint az erdélyi magyaroknak csupán tíz százaléka tekinti hazájának és öt százaléka szülőföldjének Romániát; a megkérdezettek elsősorban Erdélyt vagy annak valamely kisebb tájegységét nevezték meg hazájukként, szülőföldjükként.