Lassan három éve már, hogy elkezdődtek Kiskászonban a templomépítési munkálatok. Felső-Háromszéken ez az egyetlen épülő új római katolikus templom, ezen kívül Dálnokon épül – 2008 óta – egy római katolikus kápolna.
A Kézdiszentlélek községhez tartozó Kiskászonban látványosan haladtak a munkálatokkal, ami a jelentős anyaországi és megyei, illetve helyi önkormányzati támogatásnak, valamint a hívek példaértékű összefogásának köszönhető.
A templom mögötti közösségi ház elkészítése volt a legsürgősebb, mivel az elemi iskolának és az óvodának szüksége volt a helyiségre, amíg az új iskolaépület tető alá kerül. Idén elkészültek az új templom padjai, a szószék és az oltár, de lerakták a padlót és helyére került a gyóntatófülke is. Egy orgonára lenne még szükségük, a harangot a régi toronyból szerelik majd át. Jelenleg a templom vakolása és külső hőszigetelése zajlik.
Pál Ferenc plébános számításai szerint január 18-án, Árpád-házi Szent Margit búcsúnapján szentelnék fel az új templomot.