S pénz, hát pénz egyre kevesebb van, a politikusoknak jól is jön a világgazdasági válság: van, amire hárítani a felelősséget. Csakhogy a borostás arcú, egyre idegesebb romániai választót nem ez érdekli, hanem a jövője. Noha most megint mindenkinek fontos, neki beszélnek, őt akarják meggyőzni, ígéretekkel, kényszerekkel; a politikusi nagyáriákban, választások előtt mindig fontos személy lesz ő, a névtelen választó, pártok, politikusok versengenek kegyeiért. Ő viszont nézi a csillogó-villogó kirakatokat, és a jövőjére gondol.

A jövő pedig egyre bizonytalanabb, egyre elképzelhetetlenebb. Hallja a hírt a televízióban, olvassa az újságban, hogy jövőre legkevesebb százezer munkanélküli lehet az építőiparban, s a nemrég még Nyugaton is nagy vonzerőnek örvendő építőipari munkások jövőre nem bizonyos, hogy kapnak állást a (hozzánk képest) jóléti államokban, hiszen recesszió van, leáll a gazdasági növekedés, s ez értelemszerűen lelassítja a fogyasztást, munkanélküliséghez vezet ott is, inflációhoz. Ugyanakkor azt is olvassa az újságban — éppen az építőipari munkanélküliek számát borúsan megjövendölő nyilatkozat mellett, amelyet ráadásul az Építőipari Munkáltatók Országos Egyesülete tett közé, ők csak nem festik feleslegesen az ördögöt a falra —, hogy a kormány 2009-ben kétszer annyit költ majd lakásépítésre, mint idén, és nem ért semmit. Mert ha ez igaz, akkor mégis, hogyan növekedhet a munkanélküliség, kik fognak építeni, robotok? Utána meg felsóhajt, s eszébe jut, hiszen a plakátok tudatosítják benne, hogy választások következnek, dönthet, minden rajta múlik, azaz a voksán, s még elképzelni sem tudja, a nagy közös akarat milyenfajta pártokat sodor majd a csúcsra, kik alakíthatnak kormányt, s az új kormány betartja-e majd ennek a régi kormánynak az ígéreteit, s tényleg kétszer annyit fordítanak-e lakásépítésekre, mint az idén. Az Építőipari Munkáltatók Országos Egyesületének elnöke pedig arról beszél, hogy mindenre fel kell készülni, a legrosszabbra is, az országban működő építőipari vállalkozások legkevesebb egyharmada csődbe mehet, befuccsolhat, nagymértékben befolyásolja a nem túl derűs helyzetet az alattomosan begyűrűző pénzügyi válság, nehezen jutnak hitelhez. Nincs pénz.

Hát ez igaz, gondolja fejét vakarva a román(iai) választó, aki hamarosan az urnák elé járul, és dönt. Még nem tudja, teljesen mindegy, hogy hogyan. Úgyis csak az lesz, ami volt, avagy még az sem, s a politikusok elfelejtik választási ígéreteiket… Pénz pedig, ha lehet, még kevesebb lesz!…