Református HírnökAdventi gondolatok

2021. november 25., csütörtök, Vélemény

„De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem!” (Mikeás 7,7)

Ma már alig tartom érdemesnek megkérdezni embertársaimat, hogy mire várnak, mit várnak. Egyrészt azért, mert mindannyian az elvárásaikról kezdenek el beszélni, másfelől meg azért tartok attól, hogy feltegyem a kérdést, mert tudom a választ. Vannak bennem válaszok. Amelyeket nagyon sokszor hallottam. Amelyekben ott volt a reménytelenség, a lemondás, annak az üzenete, hogy úgysem fog beteljesülni, megtörténni, hiába is várok.

Persze mostani helyzetünket tekintve egy válaszunk és egy váradalmunk van. Várom, várjuk a járványhelyzet végét. Ha annyiféle várakozásunk közepette felfedezhető a reménytelenség, a lemondás, akkor a járványhelyzet végére való várakozásunkban ott van a reménység. Az a fajta reménység, mely azt mondatja velünk, hogy csak vége kell hogy legyen egyszer. Minden várakozásunknak ez adja meg a feszültéségét, hogy nem tudjuk előre a mikor lesz vége pillanatot. És mégis ott van, ott kell hogy legyen bennünk a reménység, hogy jó lesz, hogy minden, ami elmozdult, kimozdult, az a helyére kerül.

Az adventi időszak talán lehetne ennek a lehetősége. Hogy minden, ami kimozdult, elmozdult, az mind visszakerüljön a helyére. Nem biztos, hogy a régi, megszokott helyére, hanem egy egészen új, megbecsült helyre. Ebben az adventi várakozásban legyen ott a keresésnek is a rugója a saját, személyes kérdéseink mentén. Mi az, ami kimozdult, elmozdult bennem, az életemből? Tegyem a helyére, keressek neki új, megbecsült helyet. Mert hiába halljuk együtt azokat a hangokat, azokat a véleményeket, már-már lassan elcsépelt frázisoknak számító véleményeket, hogy új helyre kellene kerülnie a családnak, az emberi kapcsolatoknak át kellene értékelődniük, ha közben mindig arra várok, hogy a másik tegyen valamit.

Ebben az adventi kereső várakozásban, amikor is sok mindent megpróbálunk helyrerakni vagy értékeinknek helyet találni, akkor eljutunk-e addig, hogy új, megbecsült helyre kerüljön bennünk az Isten? Bennem, őbenne és benned. Mert ez elsősorban személyes. Hova várod az Istent? Hol akarsz Neki helyet készíteni? Biztos vagyok benne, hogy a zsoltáros szava mindannyiunk válasza: „Lelkem várja az Urat.” Lelkemmel várom az Urat, lelkembe várom az Urat. Az én személyes hitemben csak egyféleképpen tudtam és tudom várni az Istent. Mégpedig úgy, hogy mindvégig tudom, hogy Ő is vár rám. Képzeljük magunk elé ezt a beszélgetést ember és Isten között. – Te mire vársz? – kérdezed az Istent. – Én rád várok! – válaszolja Isten.  – És te kire vársz? – kérdezi tőlem az Isten. – Hát én meg pont Rád várok. Hogy segíts, hogy erősíts, hogy vigasztalj, hogy segíts a döntésben, hogy utat mutass, hogy meghallgass.

Ezt viszont mindig érdemesnek tartom, hogy megkérdezzem embertársaimat: – Te mit vársz Istentől? Hogyan várod Őt? Hogyan tudsz várni az Istennel együtt?

Minden várakozás csúcsa a beteljesülés, annak a megtörténése, amire várok, amiben reménykedem, hogy végre megtörténik, hogy a helyére kerül, annak a megízlelése, hogy nem hiába vártam.

Ma csak így tudok várni, hogy életemben helyére került az Isten.

Vinczi Botond lelkipásztor

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 503
szavazógép
2021-11-25: Család - :

Gyermekeink

2021-11-25: Vélemény - :

Tanmese (Református Hírnök)

Két fiú korcsolyázott a befagyott tavon valahol Németországban. Hideg délután volt. A fiúk azonban önfeledten játszottak. A jég egyszer csak megrepedt, az egyik fiú elesett és bent ragadt a jeges tóban.