Németh László (1901, Nagybánya – 1975, Budapest) egyike azoknak a magyar íróknak, akik feladatuknak tekintették, hogy alkotómunkájuk során a házasságokkal mint az alkalmazkodás lehetséges határainak elemzésével foglalkozzanak. Hálás téma és gyakori a regényirodalomban.
Rövid ideig tartó fogorvosi gyakorlata során iskolaorvosként, valamint a felnőtt életre négy lányát tudatosan felkészítő apaként sajátos helyet foglal el a XX. század magyar irodalmában. Jelentős esszéinek gyűjteménye a Minőség forradalma (1940). A magyar rádió munkatársaként (1934–35) kora magyar íróit ismerteti meg előadásaiban. A háború után Hódmezővásárhelyen tanít. Sokágú tevékenységét nehéz lenne röviden összefoglalni. Drámái közül a Papucshős (1939) napjainkban is előfordul színházaink kínálatában, a jelentősebb azonban történelmi drámája, a VII. Gergely (1939). Lefordítja Tolsztoj Anna Karenináját (1952), amiért József Attila-díjjal tüntetik ki. Az 1957-es Kossuth-díjjal járó pénzt a gimnázium könyvtárának adományozza.
Regényei közül a legolvasottabb az Iszony (1947) és az Égető Eszter (1948).
Utóbbiból két idézetet jegyeztem le. „Az emberek nevetségesnek tartják, aki nagyon gyöngéd hozzájuk, és nagyon törékenynek képzelik el őket.” Ebben a viszonyulásban szerintem az a fajta „kényeztetés” gyakori, amellyel asszonytársainkat – a „gyengébb nemet” – így öleljük magunkhoz, védőn, olykor nyilvánvaló túlzással.
„Kinőttek rajtam a tisztesség tüskéi, azt hittem, a boldogságomat védik, s csak a veszteségeimet teszik teljessé.” Ehhez tudnunk kell, hogy Eszternek három gyermeke van, férje, apja betegségeik miatt gondozásra szorulnak. Áldozatos szeretet és a családja iránti elkötelezettség jellemzi, és ezért az áldozatért, a „tisztesség tüskéi”-ért – ami Eszternek természetes – nincs jutalom, férje és két gyermeke a háború után elhagyja hazáját, feleségét, édesanyját is. Joggal nevezi Eszter ezt a hálátlan fordulatot veszteségeinek.
