Elfogadta a kormány pénteki ülésén az idei második költségvetés-kiigazítást, amely 2021-re változatlanul 7,13 százalékos GDP-arányos államháztartás-hiánnyal számol.
Adrian Câciu pénzügyminiszter a kormányülést követően elmondta: biztosították, hogy minden betervezett állami kiadást fedezni tudjanak a költségvetésből az év végéig, a közalkalmazotti béreket és nyugdíjakat is maradéktalanul és késedelem nélkül folyósítani fogják. Ezenkívül sikerült megoldást találniuk a CEC Banknál kialakult válság feloldására is – közölte. A csütörtökön hivatalába iktatott új kormány módosítása nyomán az államháztartási hiány abszolút értékben 84,905 milliárd lej, ami 1,1 milliárd lejjel nagyobb a korábban tervezettnél. A deficit azonban GDP-arányosan nem haladja meg a korábban vállalt 7,13 százalékot, mivel abszolút értékben a bruttó hazai termék is várhatóan nagyobb lesz. A kiigazításkor a legtöbb pénzt az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium kapta, ugyanakkor nagyobb forrásmegvonást a mezőgazdasági és közlekedési minisztériumok szenvedtek el.
„A legszomorúbb a dologban az, hogy az uniós finanszírozású projektekre, beruházásokra előirányzott összegeket kell átcsoportosítani, és nem azért, mert valahonnan el kell venni azt a pénzt, hanem azért, mert ezek a beruházási tervek csak papíron léteznek” – mutatott rá a miniszter, aki arról is beszámolt, hogy 150 millió lejt utaltak most ki azon sertéstenyésztőknek, akik kártérítésre jogosultak a sertéspestis miatt. A munkaügyi minisztérium büdzséjét pedig kiegészítették a kiszolgáltatott energiafogyasztók támogatásához szükséges összegekkel.
Câciu emlékeztetett: a CEC két éve keresi a megoldást, hogy a 2019-es alaptőke-emelést követően megfelelhessen az Európai Bizottság által előírt szabálynak, és rendelkezzék a hitelpiacra lépéshez szükséges háttérrel. Emiatt a kormány 1,4 milliárd lej kölcsönt ad a CEC Banknak, amiből az állam azonnal 900 millió lejes osztalékot kap. Ezenkívül pedig mind a CEC Bank, mind a többi pénzintézet támogatni fogja a kormányt a kormányprogram végrehajtásában, meghitelezve az európai projektek megvalósításához szükséges társfinanszírozások összegét.
Câciu szerint a költségvetési előrejelzésekkel kapcsolatos strukturális hiányosságoknak tudható be, hogy november végére abba a helyzetbe került az ország, hogy a nyugdíjak és a bérek kifizetéséhez szükséges összegeket máshonnan kellett átcsoportosítani. Jövőre ez nem fog megtörténni – nyomatékosította.
A költségvetési tanács szerint tekintettel arra, hogy az idén a jelentősen nőttek a bevételek a tavalyihoz képest, nem lett volna szabad abszolút értékben növelni a hiányt, még akkor sem, ha a GDP-arányosan vállalt deficit nem változik. A testület ugyanakkor úgy értékelte, hogy a most elfogadott kiigazítás értelmében tartható a december végére tervezett 7,13 százalékos deficit.