Nagy D. István
Nemzeti ünnephez illő, szemrevaló katonai parádét hoztak össze december elseje alkalmából a Diadalív árnyékában Bukarestben, előkapva a sufniból a román állam legújabb – elsősorban amerikai gyártmányú – hadi eszközeit. Ezek másfél ezer egyenruhással egyetemben (vegyesen katonákkal és belügyisekkel) vonultak fel az aktuális állami notabilitások, élükön Klaus Iohannis államfő, illetve több ezer polgár előtt.
Szögezzük le, nincs abban semmi rendkívüli, hogy a nemzeti ünnepet katonai tiszteletadással, netán parádéval ünneplik – más országokban is él ez a szokás –, a bukaresti felvonulást elnézve és ismerve a romániai viszonyokat az embernek mégis akaratlanul is az olcsó hivalkodás jut eszébe. Elegendő, ha csak arra gondolunk, hogy a felvonultatott haditechnikára a mindenkori kormányok szemrebbenés nélkül költöttek el dollármilliókat, miközben alapvető társadalmi ágazatokat hanyagoltak el évekig, és e viszonyulásnak számtalanszor láttuk kárát mi mindnyájan.
Van abban némi gyomorfacsaró, hogy siralmasra sikeredett járványkezelés, zavaros oktatási, gazdasági és szociális döntések, három hónapnyi kormányalakítási idétlenkedés és a már megszokott állandó kakaskodás közepette az ország aktuális vezetői értékekről és közös célokról, vágyakról beszélnek, illetve parádéznak a maguk okozta káosz kellős közepén. Nem kevés cinizmusról árulkodik, hogy az államfő orvosokat és pedagógusokat tüntet ki, köszönetet mondva az önfeláldozásukért, a szinte emberfeletti teljesítményükért, a kitartásukért, miközben ő tudja a legjobban, hogy minderre nem kis mértékben a politikum nemtörődömsége, felelőtlensége, önzése, amatőr lépései miatt volt szükség.
A parádéra visszatérve: mit is ünnepeltek egész pontosan ilyen csilivili külsőségek mellett, a mi adólejeikből is vásárolt bühdrága eszközökkel? Netán a tragikus következményekkel járó, az országot negyedszerre is felkészületlenül érő és a közeljövőben semmi jóval nem kecsegtető járványt? Esetleg az oktatásban újból előidézett fejetlenséget (a tanult Románia nagyobb dicsőségére), vagy a tesze-toszán kezelt gazdasági problémákat (kiemelten az energiaárak elszabadulását), és azok egyenes következményét a lassan a béka ülepe alá kerülő életszínvonalat, melyben továbbra is Európa sereghajtói vagyunk? Nem kétséges, minden nemzet büszke lehet kiváló felmenőire, és történelme jeles pillanatairól is méltón megemlékezhet, de nem árt az ünnep közepette némi számvetést is végezni a jelenről, és lehetőleg az eredményhez igazítani a viselkedésünket. Mert külcsínében szemet gyönyörködtető ugyan a parádé, az erőfitogtatás, léleksimogatóak az érzelmes üzenetek, csak éppen finoman szólva visszás az egész, ha romokon átgázolva vonulunk a (távolról sem biztos) szép jövő felé.
