Olvastam a Háromszék október 31-ei számában, hogy a megyei önkormányzat elnöke, a ,,mélyen tisztelt" Tamás Sándor már a szerkesztőséget is kilakoltatná az egykor a megyei lapok számára épült székházból. Talán így akarja akadályozni a Háromszék működését — az is meglehet, hogy felsőbb utasításra —, noha ez a megye legfontosabb, legolvasottabb napilapja, amelyet egyesek elgáncsolnának csak azért, mert túl sok mindenről ír, nem pusztán az RMDSZ érdekeit képviseli.
Sajnos, az általunk megválasztott megyei elöljárók eddig csak csalódásokat okoztak a város népének, bebizonyítva, hogy a választáson oly büszkén hangoztatott ,,Tudom, mi a dolgom" szlogen nem a választópolgároknak szólt.
Vegyük pl. a város polgármesterét. Mi azt hittük, hogy a város elöljárói a népért, a város lakosságáért fognak dolgozni, de úgy néz ki, hogy nagyot tévedtünk ezzel a választással. Csak nézzünk pár példát: ott van az Albert Álmostól örökölt Csíki utca, a Mihai Viteazul tér. Nem sok haladást tapasztalni egyik helyen sem. Ott van az életveszélyes Olt-palló, amelyen a tiltótábla ellenére is sokan átjárnak, és egyre csak romlik az állapota.
A dollárpiacot is fel akarja számolni a polgármester úr, helyére pedig a meglévőkhöz hasonló bevásárolóközpontot terveztek, bár annak várhatóan olyan nagy lesz a bére, hogy a kistermelőknek nem fogja megérni. Ezzel pedig szerény megélhetésüket ássák alá. A dollárpiaccal szembeni volt játszótér helyére parkolót építenének, ami remek ötlet lenne, csak azt nem tudom, mikor lesz belőle valami, hisz a polgármester úr inkább a stadionban, a valamikori edzőpályán építtet parkolót, ahol tenisz-, lábtenisz-, kosárlabda- stb. pályát látnánk szívesebben.
Aztán ott van a butikháború, mely szintén örökségként maradt. Dicséretes terv a régi butikok kicserélése, de azt is az üzemeltető fizeti. Az Állomás negyedet úgy-ahogy lassan rendbe teszik, de nem tudom, miért sérti a polgármester úr szemét pl. a tervezőintézettel átellenben, a körforgalomnál levő butik, melyet az árkosi pékség üzemeltet. Arra nem gondol, hogy a szomszédos Ferencz József Kórház betegei ide bármikor ki tudnak lépni friss kenyérért vagy egy jóízű, ropogós kifliért, de sok, iskolába igyekvő diák is itt szerzi be a tízórait, és nem csak azért, mert útba esik? És ezt akarja a polgármesterünk eltüntetni, mert sérti a szemét (talán), vagy valaki érdekét esetleg (?). Ezzel is csak a város népének árt az, aki elméletileg ,,tudja, hogy mi a dolga". Azt az egyet talán észrevehetné, hogy EU ide vagy oda, ez még mindig a Balkán, és még mindig évtizednyi távolságra vagyunk az igazi uniótól, úgyhogy nem kellene ilyen nagyzolással intézni a dolgokat.
Aztán ott van az oroszpiac, amely ― hála Maniga úrnak ― megújulván egészen jó képet mutat, de ez is sérti a polgármester szemét, aki nem veszi figyelembe, hogy a lakosságnak tulajdonképpen mire is van szüksége. Nem tudom, miért él vissza a város vezetősége a beléje vetett hittel és bizalommal, és nem tudom, miért akarják mindenképpen bebuktatni a kiskereskedőket, mikor inkább segíteni kellene őket ― de ezek szerint nem úgy, ahogy a város vezetősége gondolja. Ha előre tudtuk volna, hogy ennyire tudják, mi a dolguk, talán nem szavazunk rájuk. Sajnos, az ember csak bizonyos idő után látja be, hogy mekkorát tévedett. És a legújabb hírek szerint már a parkolási díjat is kétszáz százalékkal emeli az önkormányzat, mert kevés a jövedelme a városnak (?). Javasolnám azoknak, akik megszavazták ezt a törvényt, hogy esetleg a fizetésük bizonyos százalékával járuljanak hozzá a költségvetéshez, de ne a népről próbálják lehúzni a bőrt. És még csak nem is szégyellik magukat, hiszen ők tudják, hogy mi a dolguk...
Nem csak a negatív dolgokat veszi észre az ember, de a kihasználtság nagyon fáj mindenkinek.
Végezetül kívánom a szerkesztőségnek, hogy továbbra is a jelenlegi helyén tudja végezni nagyra értékelt munkáját, harcoljanak a végsőkig a sajtószabadságért és az igazukért.
BORBÉLY ZOLTÁN, Sepsiszentgyörgy