Amikor 168...-ban Bolognában a hullalopás akkora méreteket öltött, hogy a temetők inkább lyukacsos pázsithoz hasonlítottak, mintsem végső nyughelyekhez, amelyekből a végső ítéletkor az Úr parancsára megelevenednek és kiszállnak a holtak, nemes Mirandella, az özvegy polgármester és a hozzá végtelenségig hű, kutyatekintetű, sánta unokaöccse, Pacco Adelle erős őrséget rendelt a túlvilági ígéretet őrző kertek mellé.
Tettük következményeként a tetemek ára felment, hogy az őröket megvesztegethessék. Ekkor svájci zsoldosok segítségéhez folyamodtak, akik azt gondolták, keresetük mellé mindig jól jön az a néhány arany, a rend kedvéért arra kérték a tolvajokat, helyezzék vissza a koporsókat a földbe, egyengessék el a földet, a kriptákban igazítsák helyükre a kő- vagy márványlapokat, így gyakran megesett, hogy amíg a családtagok a temetőben imádkoztak az üres sír mellett, addig az elhunyt testét valamelyik, az izgalomtól már-már remegő orvostanhallgató vágta fel szikéjével, roncsolta csontját fűrészével.
Mirandella polgármester végső kétségbeesésében Őszentségéhez, a pápához fordult segítségért, akihez aranypecsétes levelet küldetett Pacco Adelle személyes kézbesítésével, amelyben a hullarablók kiközösítését kérte, cserébe a feltámadásról ígért szoborcsoportot vagy festményt, amelyre büszke lehet Krisztus földi helytartója, de kérése nem talált meghallgattatásra, egyrészt, mivel Őszentsége igen beteg volt, és fel sem olvastatta a levelet, másrészt pontosan tudta, hogy a tetemek felboncolásával éppenséggel az ő életét hosszabbítják meg az orvosok, akik a különféle szervek gondos tanulmányozásával pontosabb diagnózisokat állíthattak fel. Személyi titkára átvette Bologna városa ajándékait, biztosította a küldöncöt, hogy Őszentsége és az Anyaszentegyház mélységesen elítéli a gonosztevők istentelen tetteit, és imádkozni fog azért, hogy mindannyian örökre a pokol tüzére jussanak.
Pacco Adelle orrát lógatva tért be a római bordélyházakba, ivott meg pár palack jófajta francia vörösbort, szúrta át kardjával egy okvetetlenkedő piaci mágus szívét, töltött néhány hetet a gyönyör lányainak társaságában, majd hazaindult.
Távolléte alatt nagybátyja úgy okoskodott, Bologna temetői ellen e lázas támadás csakis szervezett lehet, különben lehetetlen lenne ekkora mértékben lopni a hullákat. Mivel igen jó hírét hallotta egy budai bűnüldözőnek, érte küldött. Patakfalvi János ezer aranyat kért szolgálataiért, az összeg hallatán Bologna városának minden tanácsosa a szívéhez kapott, s csak azért maradtak életben, mert üléseiket egy olyan teremben tartották, ahol a Szent Kereszt egyik darabkája vigyázott döntéseik keresztényi tisztaságára. Igaz, Patakfalvi János megígérte, hogy néhány hét alatt kiderít mindent a hullarablókról; ha netán nem tudná ígéretét teljesíteni, az ezer aranyból nyolcszázat visszaszámol a város pénztárába. „Legyen”, döntött a nemes tanács, és Patakfalvi útnak indult a taljánok földjére. Útközben hintójában szórakozottan pipázgatott, néha hangosan nevetgélt, különféle porokat morzsolt össze tégelyeiben, amelyek egyszer lobot is vetettek, akkorát, hogy ruhája kigyulladt, s csak egy közelben lévő patakba való vetődés mentette meg a fájdalmas égési sebektől. Fejének minden szőrzete eltűnt, de ezzel egyáltalán nem törődött, mi több, roppant elégedett volt, s a lobot vető por összetételét gondosan feljegyezte naplójába.
Amikor a szőrtelen fejű ember vidáman fütyörészve megérkezett nemes Mirandella polgármester kastélyába, annak tizenkét éves lánygyermeke sikítva menekült nevelőnője díszes szoknyája mögé. Patakfalvi mester hahotázva parolázott a városi elöljáróval, aki félig-meddig máris megbánta, hogy ezt a habókos embert a nemes város keblére hozatta; tisztában volt azzal, ha kísérlete nem sikerül, Bologna talán örökre presztízsét veszíti az egyetemi városok között. Patakfalvi mester mindezt tisztán érezte Mirandella kezének szorításából, de vajmi keveset törődött vele. Enni kért, majd az asztalnál a kialkudott ezer aranyat követelte olyan hangerővel és trágár szavakkal, hogy a palotában tartózkodó hölgyek egy része elájult, a másik (nemesebb) része pedig kuncogva szaladt ki a kertbe. A polgármester nehéz szívvel hozatta a súlyos ládát, amelynek fedelét Patakfalvi felrúgta, és tüstént látta, hogy legalább száz aranyban hibádzik, de nem tette szóvá, hanem elégedetten böfögött, majd pipájára gyújtott, elterpeszkedett egy kényelmes karosszékben, legott el is aludt. Csak akkor ébredt fel, amikor a pipájában tüzelő dohány már a kezét égette. Ekkor felállt, sajgó bőrét borba áztatta, udvariasan a szobáját kérte; miután megmutatták neki, lerúgta csizmáit, az ágyra vetette magát, boldog horkolásba kezdett, hogy az út fáradalmait kipihenje. Három napig nem evett, nem ivott, a színét sem látták.
Három nap után két hétig Bologna kocsmáiban, bordélyházaiban korhelykedett, néha – a szigorú tiltások ellenére – párbajozott is, golyója mindig ugyanoda talált célba: ellenfele pisztolyt tartó alkarját roncsolta szét. Nemes Mirandella polgármester kétségbeesésében a haját tépte, amikor a városi tanács a Szent Kereszt darabkájának megfélemlítő jelenlétében kérte számon rajta a duhajkodó, habókos magyar tetteit. „Még három hetet kap”, szólt a szigorú ítélet, „azt követően eltávolíttatik a városból, az általa okozott károkat pedig Mirandella polgármester fizeti meg a lemondása formájában.”
Patakfalvi csak a vállát rántotta meg, amikor a polgármester tudomására hozta a tanács döntését, majd ráparancsolt, hogy béreljen ki számára egy kovácsműhelyt és hagyja békében dolgozni. Az elöljáró Pacco Adellét bízta meg a kérés teljesítésével, akinek sárga, alázatos kutyatekintetét Patakfalvi ki nem állhatta, majd visszavonult palotája legbelső termeibe, ahol az időközben súlyosan megbetegedett kislányát ápolta.
Pacco Adellét nyugtalansággal töltötte el a behemót magyar, ezért szorosan a nyomába szegődött, szinte szívta magába annak minden mozdulatát, szavát, amíg Patakfalvi mester meg nem elégelte és ki nem pofozta a kovácsműhelyből. Az unokaöcs bosszúvágytól eltelve rohant nagybátyjához, aki azonban mit sem törődött panaszkodásával, mert kislánya és egyetlen örököse állapota válságosra fordult. A beteg nem evett, nem ivott, bőre viaszossá vált, mozdulni is alig bírt, vigyázniuk kellett, nehogy megfulladjon a tüdejéből szivárgó vérben. Orvosai a különféle testi fluidumok összezavarodásával magyarázták állapotát, így leplezve, hogy fogalmuk sincs, mi okozhatja a bájos kislány szörnyű betegségét.
Mindeközben Patakfalvi szorgalmasan dolgozott a kovácsműhelyben, amit gyakori robbanások és az azt követő hahotázások hangja is bizonyított. A második hét végén, amikor nemes Mirandella polgármester ivadéka megtért a Teremtőhöz, nagy csend támadt a műhelyben.
A Gyémántmozaik című könyv bemutatója ma 18 órakor lesz Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Miklóssi Szabó Istvánnal ifj. Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője beszélget, házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
