A kelmefestő egymásután mutogatta neki a színeket, de az ember egyre csak így válaszolgatott:

— Ne legyen sárga, mert azt nem szeretem! Sem piros, mert azt nem kedvelem! Sem barna, mert azt nem kívánom! Sem zöld, mert azt nem óhajtom!

Sorolta, sorolta, de végül maga sem tudta megmondani, hogy mit akar.

Erre a kelmefestő így szólt:

— Na, majd én befestem, de ne jöjjön érte hétfőn vagy szerdán, mert azt nem szeretem! Sem szombaton, sem vasárnap, mert azt nem kedvelem! Sem kedden, sem pénteken, mert azt nem kívánom! Sem csütörtökön, mert azt nem óhajtom!

Gondolkozott, gondolkozott az ember, akinek már nem volt szakálla kender — és csakhamar rájött, hogy sohasem mehet el a seszínű vászonért.