Farcádi Botond
Ahogy sokasodnak a megoldásra váró problémák, úgy bukkannak ki szinte naponta újabb és újabb nézeteltérések a kormánykoalíció tagjai között. A jövő évi költségvetés, a zöldigazolványról szóló törvény, az ígért és vállalt nyugdíjemeléshez szükséges pénzügyi fedezet előteremtésének kérdése is megosztja a koalíció pártjait, de még a kormányzás másodvonalához tartozó tisztségek elosztása sem problémamentes – nem csoda hát, ha szinte naponta üléseznek, tanácskoznak a hatalmon levő alakulatok vezetői, néhány vitás kérdésben pedig Klaus Iohannis államelnökhöz fordulnak.
Ha jobban belegondolunk, korántsem meglepő ez a helyzet: a nagykoalíció pártjai ugyanis igencsak eltérő ideológiákat hirdetnek, s bár a bukaresti alakulatokat ugyan nem mindig szokta zavarni, ha érdekeik megvalósítása végett elveikkel ellentétes álláspontra kell helyezkedni, azért igyekeznek szavazóbázisuknak kedvező intézkedéseket hozni. A szociáldemokratáknak például hagyományosan a nyugdíjak, társadalmi juttatások növelése a prioritás, a liberálisok igyekeznek a vállalkozók érdekeit szem előtt tartani – s bár a koalíciós megállapodás aláírásakor a főbb témákban egyezségre jutottak, azt mindannyian tudjuk, hogy az ördög a részletekben rejlik.
A jövő évi költségvetés kidolgozása során kezd például egyre világosabbá válni, hogy kissé talán túlvállalták magukat: nehéz úgy növelni a nyugdíjakat, különféle juttatásokat, hogy ezt ne sínylenék meg a beruházások, az olyan népszerűtlen intézkedésektől pedig, mint új adók bevezetése vagy a meglévők növelése, érthető módon ódzkodnak. Az RMDSZ által felvetett, a nagy, évi százmillió eurót meghaladó üzleti forgalmat lebonyolító vállalatokat terhelő szolidaritási adóról szóló javaslat is meglehetősen nagy vitát váltott ki, hatalmas felhördülés követte főként a nagyvállalatok részéről, de a bukaresti média jelentős része is bírálta, nem mulasztva el kidomborítani, hogy ilyenszerű adót az elrettentő példának beállított Orbán Viktor is bevezetett Magyarországon. S mivel a szociáldemokraták nem zárkóztak el a felvetéstől, a liberálisok már csak kötelességből is szembeszegültek a javaslattal, legalább választóik egy részét, a vállalkozói ágazat bizonyos rétegeit igyekezvén a maguk oldalán tartani.
Ez mindössze egyetlen példa arra, milyen komoly nézetkülönbségek feszítik a koalíciót már a létrejötte utáni első hetekben – a költségvetés kidolgozása valóságos aknamező lehet, amely számos konfliktus lehetőségét rejti magában. A Covid-igazolvány bevezetéséről szóló törvény körüli egyeztetések elhúzódása arra világít rá, a két nagy párt a járványkezelésben is eltérő stratégiát követne. Márpedig ha e két igen égető kérdésben, a járványkezelésben és a gazdaságpolitika alakításában nincs egyetértés, aligha lesz hosszú életű a koalíció. Mert a pénz, a tisztségek, a hatalom elég arra, hogy ideig-óráig egyben tartsa a feleket, tartósabb szövetséghez azonban valamiféle közös vízióra mégiscsak szükség lenne.
