Mit tudhattak Vargyas vagy Homoródalmás vidékének lakói a Vargyas völgyének rejtélyes világáról, az erdőt járók, a pásztorok, akik hosszú századokig semmit nem írtak le arról a völgyről, melyet a Madarasi Hargitából eredő Vargyas-patak alakított ki az útjában álló mészkővonulatban? Őseink nem is sejthették, hogy a föld alatti üregek keletkezéséért a mészkő repedésrendszere okolható, abban kénye-kedve szerint szivárog, folyik, majd özönlik a kőzet anyagát feloldó víz, és ahhoz, hogy a hegyet alkotó sziklatömegben tágasabb járatok alakulhassanak ki, évmilliók kellettek. A kő- és bronzkori ember azonban rájött arra, hogy ezek a kőfülkék menedéket nyújtanak a menekülőnek, rejtőzködőnek. A kutatók neolitikumi gyerekcsontokra, több ezer éves bronzkori tárgyakra-ékszerekre találtak a szurdokvölgy százat meghaladó barlangjában, melyek között a Kőlik (1931-től Orbán Balázs-barlang), gyakoribb nevén a Nagy-barlang viszi a pálmát, hisz járatainak összeadott hossza eléri a másfél kilométert.
Peres úton dőlt el
Tisztában voltak a barlang jelentőségével az almásiak is, ezért befalazták, sőt, a Vargyas vize keskeny völgyét alul is, felül is kőfallal lezárták. De a vargyasiak utat nyitottak maguknak, s a dologból 1637-ben per lett. A törvény a barlangot az almásiaknak ítélte, a vargyasiakat a barlangi és a szurdoki védfalak visszaépítésére kötelezte, „felhagyva azok jogát, hogy a barlangot vész idején mint menhelyet használhassák”.
A barlang egy évszázad múlva hadászati célokat is szolgált, írott adat maradt fenn arról, hogy a zsarnok labanc, báró Tige tábornok 1704 telén feldúlta Udvarhelyszéket, Segesvár mellett zsarolt, öldökölt, égetett, a szék birtokosai pedig kincseikkel a Kőlikba menekültek, melynek őrzését tíz környékbeli fegyveres biztosította.
Benkő József (1740–1814), a tudós középajtai pap is meglátogatta a barlangot, és 1774-ben egy Hollandiában megjelent munkájában írt is róla, tőle származik a barlang első részletesebb leírása. Őt követte Fekete István udvarhelyszéki mérnök, aki felmérte a Kőlikat, de igazából a tudományos világ Kőváry László 1853-ban megjelent könyvéből, Erdély és Székelyföld népe pedig Orbán Balázs nagy munkájának, a Székelyföld leírásának megjelenése után (1868) kaphatott kultúrtörténeti érdekességekkel megtűzdelt leírást a barlangról. Orbán Baázs munkájában közli Fekete István térképét is.
Barlangászok és tudósok a Völgyben
Orbán Balázs A Székelyföld leírása című munkáját 1960-ban tudtam beszerezni, amikor már baróti bányageológusként dolgoztam, s magam is megkezdhettem a városkából könnyen elérhető szurdok megismerését. Néhai Gazda László akkor baróti földrajztanárral kis geológuskört alakítottunk. Ez idő tájt jelentkezett nálam Dénes István (1954–2005), a líceum akkori tanulója egy kosár kőzettel-kövülettel, hogy határoznánk meg. Ő és közeli osztálytársai képezték a kör magját, s zömük (Ilyés Lajos, Berszán József) Dénessel egy időben végezte el a nagybányai geológiai technikumot. Rövid idő múlva hírük ment az ifi barlangászoknak, és munkánkat a Bukaresti Televízió magyar nyelvű adása is bemutatta, hétvégeken néhai idősb Zakariás Attila volt baróti kultúrigazgató kimustrált autóbusza pedig egyre több érdeklődőt szállított Barótról „a Völgybe”, ahogyan akkor mi emlegettük a sziklaszorost.
Nagy volt a lelkesedés. Büszkék voltunk, mert kiderült, hogy előttünk sok jeles tudós járta be a Nagy-barlangot és a völgy érdekesebb barlangjait. Mottl Mária budapesti őslénybúvár 1943-ban kutatta a Nagy-barlangban fellelhető csontmaradványokat, neki köszönhetjük a barlangi ősállatmaradványok ismeretét. Budapestről levélben keresett meg Benedek Károly, kedves Mikó-kollégiumi tanárom, akinek 1976-ban Zöldi Gábor útőr hívta fel figyelmét „a Völgyben található Csont-barlangra”. Mi több, jött a másik levél 1986 nyarán minden idők egyik legjelesebb kutatójától, a nagyszebeni születésű dr. Kessler Huberttől (1907–1994), aki ebben az időszakban kutatott a Nagy-barlangban, s a Földtani Intézet Évi Jelentéseiben számolt be eredményeiről. Időközben hazai kutatók is eljutottak a Völgybe: Haáz Ferenc és Jodál Károly Székelyudvarhelyről, a régész Ferenczi Géza.
A „kicsi magyar világ idején” került sor a Nagy-barlangban a századok idején felhalmozódott, magas salétromtartalmú denevértrágya (guanó) kitermelésére, amiből főleg a barlangi medve csontjaiból tetemes mennyiség került elő. Kiderült, hogy a felső paleolitikumtól kezdve egészen a fejedelemségek idejéig lakott hely volt a Nagy-barlang. Előkerültek a festett neolitikum, rézkor, bronzkor tárgyai, a középkori zöld kerámia. A barlang feletti Kőmezőn egy kora középkori kápolna is épült, volt ahol imát mondani a rejtőzködő népnek, a barlang felett is ittlétünkről beszél a IX–XII. századi Kakasborozda, melyet a feudális magyar állam gyepűvonalának tartanak a történészek.
A „legnagyobb székely”, Orbán Balázs
Állatok, növények, kézjegyek
Hogy milyen állatok éltek még a barlangokban? Hártyás szárnyú és a barlangi életmódhoz alkalmazkodó gerinctelenek, denevérfélék és kihalt jégkorszaki állatok: őstulok, zerge, vaddisznó, vadló, barlangi medve (Ursus speleaus), hiéna, s még havasihófajd-csontok is kerültek a gyűjteményekbe. Élnek itt jelenleg különleges, mészkővidéket kedvelő növényfélék is, mint a szillevelű gyöngyvessző, a papucsvirág, a szárnyalt levelű görvélyfű, a nőszirom.
Voltak olyan látogatói is a Nagy-barlangnak, akik ott hagyták kézjegyüket a mészkőfalakon. Apáczai Csere János egy könyvében bevallotta, hogy gyerekkorában gyertyafény mellett merészkedett be a Nagy-barlangba. Orbán Balázs Jókai Mór és ifj. Wesselényi Miklós nevét is megtalálta ottjártakor. Hogy mit kereshetett a barlangban az ifjabb Wesselényi? A Zsibóról Vargyasra érkezett édesanyjával, a vargyasi Daniel Polixénával bizonyára éppen egy unalmasabb vakációt tölthettek a rokonoknál, s a barlang gondűzőnek mutatkozott.
Ursus speleaus szem- és rágófogak
Erzsébet magyar királyné halálára emlékeztető táblát helyezett a barlang bejáratához az Udvarhely Megyei Tanító-Egylet 1899-ben, amelyet porrá zúzott az emberi türelmetlenség, ám a Nagy-barlang Erzsébet Terme őrzi a királyné emlékét.
1955 után megjelentek a bukaresti román barlangkutatók, a fővárosi Emil Racoviță Barlangkutató Intézet munkatársai újabb térképet készítettek a Nagy-barlangól, nekik köszönhető a barlang Nagy termének felfedezése. Azóta még sok eredmény született, cikkek, információk sokasága látott napvilágot, emléktáblák jelentek meg a Kőlik bejáratánál, átjárópallók, létrák épültek a Völgyben, turistajelzések, fényképfelvételek százai készültek. Megalakult a Barlangi Medvék névre hallgató ifi csoport, sepsiszentgyörgyi tevékeny fiatalokból pedig az Ursus Speleaus Barlangászkör. Dénes Istvánnal 1980-ban közösen ismertettük a barlangvilág és a Nagy-barlang történetét az Acta Hargitensiában, 2002-ben pedig ő, az akkor már elismert kutató foglalta össze a székelyföldi barlangvilág múltját és jelenét (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy).
Számos monda és hiedelem
kering szájról szájra jelenleg is a barlangokról.
„Keresték az emberek itt még Dárius perzsa király kincsét is, merthogy a nagy király még errefelé is eljárt vadászni. Az udvarhelyszékiek segítettek neki, még vasrácsos ajtót is építettek kincseihez. De hol, melyik barlangban a sok közül? – abba belefelejtettek, s a sok kincs ma is ott van valahol az örök sötétségben, még most is van olyan ember, aki hisz ebben a mondában” – jegyeztük egy lövétei vaskőbányász szavait Homoródalmáson.
A legtöbb monda azonban a tatárjárás idejéhez kapcsolódik. A legismertebb az, amikor a tatároknak nem sikerült bosszúállás céljával betörniük a Nagy-barlangba, s elhatározták, hogy kiéheztetik a bentieket. Türelmük fogytán volt, de amikor egy kevés lisztből és kőporból sütött kenyeret a vargyasi asszony kinyújtott a barlangrésen, reményüket vesztve eltűntek. Csala vezér sziklatornyából látta, hogy eltűnt a horda, örömében integetve adta tudtukra a bent levőknek, megingott és alázuhant a szakadékba. Testét bevitték a barlangba, ráhengerítettek egy nagy, lapos kősziklát, azóta is Csala sírja annak a neve, Csala tornya pedig az, melyről a mélybe zuhant a vitéz.
Még tartogat rejtélyeket
Az idők során egyre jobban nőtt a vidék látogatottsága, tájképi, helyi és kultúrtörténeti értékük miatt keresettek lettek a különleges sziklaformációk, a Kőcsűr, a Lócsűr, a Nagy-kőfolyás, a Farkas-ösvény, a Nagy- és Kis-Mál. A legnagyobb magyarra, Széchenyi Istvánra itt egy hatalmas sziklatorony emlékeztet: Széchenyi-szirt a neve. Vargyas és Homoródalmás vezetői még közös Barlangfesztivált is rendeztek a fesztiválos világban, a kegyetlen halál pedig 2005-ben véget vetett Dénes István tevékeny életének.
Vargyas önkormányzata korszerűsítette a megyehatárig tartó útszakaszt, ahol látogatóközpont is létesült. A baróti székhelyű Elveszett Világ Barlangász, Turista és Természetvédelmi Egyesület jelenleg a Természeti Értékek Országos Felügyeletének tagja. A lelkesedés szikrái még élnek, járvány ültével várjuk az újabb felfedezéseket, eredményeket… Van-e remény például arra, hogy megoldódik a Nagy-barlang alatti vizes járat (az Aktív) rejtélye?
