Bejelentette visszavonulását Ana-Maria Popescu olimpiai, világ- és Európa-bajnok román párbajtőröző. Pályafutása során 37 világkupán győzött és öt idényben a világ legjobb párbajtőrözőjének bizonyult.
A 37 éves vívó könnyeivel küszködve jelentette be, hogy ennyi volt, nem érez már motivációt a folytatáshoz, és elérkezettnek látja az időt, hogy új életet kezdjen. Ana-Maria Popescu – korábbi nevén Brânză – Rio de Janeiróban a román párbajtőrcsapat tagjaként szerzett olimpiai aranyérmet 2016-ban, egyéniben ezüstöt nyert 2008-ban Pekingben és idén Tokióban. Világbajnokságon 2010-ben és 2011-ben állhatott a dobogó legmagasabb fokára a román csapat tagjaként, egyéniben pedig ezüst- és bronzérmes volt.
,,Románia egyik legnagyobb bajnoka, Ana-Maria Popescu bejelentette visszavonulását. A román vívás az egyik legnagyobb harcosa nélkül maradt, de Ana-Maria példaértékű lesz a jövő generációi számára, és szeretném, ha maradna ebben a gyönyörű sportágban, hogy erősebbé tegye azt. Ha voltak is nézeteltéréseink, a bajnokok közötti tisztelet megmaradt, és nem lehet harag közöttünk. Ugyanazt a levegőt lélegezzük, ugyanaz a vér folyik bennünk. Köszönöm, Ana-Maria, mindazt, amit ezért az országért tettél! Sok sikert neked mindenben!” – fogalmazott Novák Károly Eduárd, Románia ifjúsági és sportminisztere.