A helyszínre induló mentőcsapatot arra készítették fel, hogy igen súlyos sebekkel fognak szembesülni, ám ők már élettelenül találták az áldozatot. Amikor aztán a Dancurás Hegyimentő Egyesület tagjai a történtekről sajtótájékoztatón beszámoltak, úgy fogalmaztak, „a férfinak nagy, mély seb volt a nyakán, hasonló sérülése volt a hasán és a medve az ágyékából is kiharapott”. Azt is megjegyezték, a végzetes támadás a nehezen megközelíthető háztól mintegy 200–250 méterre történhetett.

A végzetes támadást megelőző napokban Tánczos Barna közösségi oldalán azt írta, a medvének nincs mit keresnie a településeken, s arra kér minden polgármestert, „hogy éljen a jogszabály adta lehetőségekkel, és azonnal lépjen közbe, ha lakott területen észlelnek medvét”. Sőt, mi több, az RMDSZ környezetvédelmi minisztere azt is hozzáfűzte, a parlamentben úgy módosították a nyáron elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, hogy „az lehetővé teszi az azonnali közbelépést külterületen is, ha a medve veszélyt jelent az emberi életre vagy a javakra”. Igaz, egyelőre csupán a képviselőház közigazgatási bizottsága szavazott a sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emeléséről, s mint fogalmazott, „innen már csak egy lépés marad, az alsóház plénuma döntéshozó fórumként kell szavazzon a törvényről”.

Csakhogy ez a kis lépés már semmit sem változtat a Gyergyóalfalu szomszédságában történt tragédián. Jó lenne, ha a tárcavezető év vége felé azt is elmondaná, hányan éltek a szóban forgó jogszabály adta lehetőséggel, hány településen hozott az érdemben változást. Annál is inkább, mert a kritikusok szerint az említett rendelet nehezen alkalmazható, s azt is megfogalmazzák, hogy medveügy tekintetében a minisztérium az önkormányzatokra tolja át a felelősséget ahelyett, hogy a kérdésre maga kínálna eredményesebb megoldást.

Politikusok nem mondják ki, de szakmabéliek igen: újra be kellene vezetni a vadászati kvótát, magyarán, ki kellene lőni az ijesztően túlszaporodott medveállomány egy részét. Pont. Sokak szerint más megoldás nincs az egyre aggasztóbb helyzetre, akár szívükhöz kapnak a medvét mindenáron oltalmazók, akár nem. Mert egyértelműen Cioloșék dilettáns, elhibázott lépésének a levét isszuk azóta, amióta megtiltották a medve vadászatát, s úgy tűnik, továbbra sincs politikai akarat arra, hogy a vadgazdálkodást azokra bízzák, akik értenek is hozzá.

Különben az erdőben járók, a falvak határában gazdálkodók vagy a medvét a településeken észlelők nem kíváncsiak a hatóságok magyarázkodására, őket az érdekli, hogy biztonságban érezzék magukat. Meddig kell még beletörődniük abba, hogy mifelénk a medve értékesebb, mint az emberi élet? Hány áldozatra van még szükség ahhoz, hogy a macizók és az erdőket siratók jajongása ne nyomjon el minden hangot, s megelőzhetőek legyenek végre az újabb tragédiák?

Utóirat: legyenek megértőek és ne azt mondják, hogy az embernek nincs keresnivalója az erdőben.