Nem titok, hogy Románia rendszerváltás utáni kormányai háza táján nem számít fehér hollónak a rövid lejáratú miniszterek jelensége, ám Roman úr igen szűkre szabott karrierjének gyászos vége több szempontból is kilóg a sorból. Elsőként a távozás körülményeit érdemes megemlíteni. Emlékezzünk, eddig nem igazán volt példa arra, hogy „csak” plágiumgyanú vagy vád miatt bárki elengedjen egy komoly hatalommal járó, szépen tejelő, erős kapcsolati tőke kialakítására is prímán alkalmas, és nem utolsósorban az önéletrajzot is alaposan feljavító magas köztisztséget. Amint az sem volt feltétlenül szokás, hogy ilyen botlásért az illetőnek „javasolják” a félreállást. Azt gondolhatnánk, hogy megtört a jég e téren, de sajnos nagy valószínűséggel ez csak a látszat. Florin Roman pár nappal ezelőtti nyilatkozatai ugyanis még arra utaltak, hogy nem készül távozni – sőt az egész plágiumvádat megalapozatlannak, lejáratási kampánynak minősítette –, így valószínűsíthető, hogy fentről érkező utasításra nyújtotta be a lemondását, és a kérés megfogalmazói sem feltétlenül a bűne miatt rótták ezzel, sokkal inkább saját imázsuk volt a meghatározó.

De a körülményeken túl a leginkább kirívó a történetben nyilván maga a távozás oka: plágium alapos gyanúja. Gyorsan tegyük hozzá, mint jelenség ez sem számít újdonságnak a román politikai prérin, a plágiumbotrányok időről időre változó erővel, de felszínre törnek egyik-másik magas állami beosztás, tisztség viselőjével kapcsolatban. Florin Roman esete viszont még ezen a téren is sajátosabb, lévén, hogy mégiscsak a kutatásért és innovációért is felelős tárcát igazgatta volna egy ideig, ha nem jön a botrány. Két olyan területről beszélünk, ahol a plágium egyike a főbűnöknek – ha lehet így mondani –, ahol az egyéni szellemi teljesítmény szentnek számít. Ehhez képest a két terület jövője szempontjából meghatározó állami intézmény vezetőjéről derül ki, hogy magasról tett az egészre, szenvtelenül lopva mások szellemi munkájából. Ugyanez az úr már korábban is hazugságspirálokba keveredett egy általa állítólag megírt, de sehol sem felelhető, tudományosnak szánt könyvről, illetve  egyetemi tanulmányairól is méreteset lódított. Képzeljük csak el, ilyen szellemi „portfólióval” micsoda teljesítményre lett volna képes egy egyébként is jó ideje nehéz helyzetben lévő ágazat (kutatás) ügyes bajos dolgainak rendezésében.

Florin Roman esete egy újabb beszédes példája, hogy miért tart ott Románia, ahol. A volt miniszter viselt dolgai ugyanis nemcsak őt minősítik, hanem azokat is, akik alkalmasnak találták a tisztségre, miközben már korábbról világos volt, hogy nem más ő, mint a közmondásos suszter a lyukas cipőben, aki mégis mester lett a műhelyben. Szerencsére már az első talpalásnál lebukott.