Jézus születésének megünneplését, a karácsonyt váró időszak, az advent idén november 28-án vette kezdetét. Immár hagyománnyá vált rendezvényünk, az adventi gyertyagyújtás vasárnap esténként történik a nagy falukoszorúnál, amelyet idén az unitárius templomkertben helyeztek el.
Az első gyertyagyújtásnál az unitárius egyház iskolai és kórházi lelkész asszonya beszélt az esemény jelentőségéről, a megváltásról. A második, reménységet jelképező gyertya meggyújtásánál, december 5-én a falu katolikus plébánosa szólt az egybegyűltekhez. Érdekes volt az egybeesés Szent Miklós ünnepével: a gyertyagyújtás ideje alatt fehér lovaktól vontatott, feldíszített hintón érkezett a nagy szakállú Mikulás hatalmas, ajándékcsomagokkal töltött zsákjával. Égett már a gyertya, de égtek és ragyogtak a gyermekek szemei is, akik versikékkel köszönték meg a kapottakat.
A harmadik adventi gyertya az öröm hordozója. December 12-én a református tiszteletes úr a templom belsejében imával kezdett és végzett szertartás után gyújtotta meg. Az ünnep méltóságát az uzoni ifjúsági fúvószenekar előadása bővítette és emelte.
A megyedik gyertya meggyújtására, amely az Úr érkezését, közelségét jeleníti meg, december 19-én kerül sor. A méltatást és a a várakozó imát a falu unitárius lelkésze fogja celebrálni, amit nagy érdeklődéssel vár a település keresztény, hívő népe.
Azt, hogy ezt a hagyományos eseménysorozatot már nem a templom belsejében, hanem a szabadban is meg lehet tartani, az itt élő lelkes fiataloknak, a SZIA ifjúsági szervezetnek és elnökének köszönhető, akik a kulturális és sporttevékenységek mellett más közérdekű feladatokat is vállalnak. A vallási rendezvények irányába való nyitás, azt hiszem, fordulatot jelent a falu életében, az ökumenizmus érvényesülésében.
Az ünnepség végén a jelenlevők mindig elénekelik a Nincs már messze az Úr című adventi himnuszt, és a kínálmáció sem hiányzik, a forró tea és a fehér kalács, amit szintén az ifjúság szolgál fel.
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva