Püspökök az elnöknél

2021. december 17., péntek, Világfigyelő

A világban élő, az életről és a megmaradásról sokféle tudással rendelkező magyarok támaszai egymásnak – mondta Áder János magyar köztársasági elnök szerdán, amikor adventi ebéden látta vendégül a határon túli magyar egyházak vezetőit a Sándor-palotában.

Utoljára látta vendégül a határon túli egyházi vezetőket Áder János köztársasági elnök. Áder János arról beszélt: ahogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság ebédlőjének falán hirdeti egy falkép felirata, „nem tudhatunk mindannyian mindent”. Nem vagyunk mindannyian mindenre alkalmasak – magyarázta, kiemelve, ahogy sokfélék az ember útjába kerülő korlátok, leküzdendő akadályok, ugyanúgy „sokfélék a képességek, a talentumok és a lehetőségek is”. De épp ebben a többféleségben lehet egy közösség megtartóereje, mondta. „Valahogy így vagyunk támaszai egymásnak mi, magyarok is szerte a világban. Sokféle tudással az életről, több száz éves tapasztalattal a megmaradásról” – fogalmazott. Áder János megjegyezte: ezt az egymásra utaltságot még hatványozottabban érezzük a koronavírus-járvány kitörése óta. „Senki sem menekülhet meg önmagában” – idézte Ferenc pápát, hozzátéve, hogy „mi, magyarok – határon innen és túl – nem boldogulhatunk, növekedhetünk, gyarapodhatunk, nem lehetünk erősek egymás nélkül”.

Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akiket köztársasági elnökként utoljára látott vendégül adventi ebéden. Megköszönte nekik találkozásaikat, a jó tanácsokat, a testvéri gesztusokat és a mindenkori őszinteségüket. Felidézte: amikor három éve Lészpeden, a moldvai csángók között járt, azzal a zavarba ejtő mondattal köszöntötték, hogy már 400 éve várnak rá, pontosabban eleinte a királyra, azután a mindenkori köztársasági elnökre. A moldvai csángómagyar közösség vezetője akkor azt mondta, hogy az anyaország figyelme, a köztársasági elnök látogatása nekik azt jelenti, hogy ők is fontosak. „Erre emlékezve kívánom, hogy ünnepen innen és túl, határon innen és túl, és természetesen járványon innen és túl, mindig legyen gondunk egymásra, maradjunk meg testvéri közösségnek” – zárta köszöntőjét Áder János.

Az ünnepi ebéden részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2021-12-17: Belföld - :

Munkahelyi COVID-igazolvány

Alexandru Rafila tegnap bejelentette, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet kidolgozta a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló új törvénynek egy változatát, amit meg fognak vitatni a koalícióban.
2021-12-17: Világfigyelő - :

Jelentős Fidesz-előny (Ellenzéki felmérés)

Sajtóinformációk szerint szerdán kapták meg az ellenzéki pártok vezetői a legfrissebb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatás eredményét. A teljes lakosságra nézve ebben az állhat, hogy 46 százalékos a Fidesz–KDNP, 32 százalékos az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága. A Mi Hazánk 5 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt 4 százalékon áll, 12 százalék nem szavazna, vagy nem árulja el, hogy kit támogatna. A kutatást már az új, közös ellenzéki kampányközpont rendelte meg.