Ukrajna a NATO „előretolt állása” lesz

2021. december 17., péntek, Világfigyelő

Ukrajna egy nagyszabású orosz támadás esetén a NATO számára „előretolt állás” lesz úgy, hogy nem tagja a katonai szövetségnek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap Brüsszelben ukrán médiajelentések szerint, miután megbeszélést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.

Az ukrán államfő a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a NATO nem tartozik semmivel Ukrajnának. Úgy vélekedett, hogy a NATO-nak a saját tagállamait kell megvédenie, ha az ukrán hadsereg „elbukik” egy ilyen háborúban. Ukrajna viszont „előretolt állás” úgy, hogy nem tagja a NATO-nak – jegyezte meg.

„Megértjük, hogy ha nagyszabású háború lesz, az áldozatok ezreit, százezreit, millióit jelenti, ezért ezt mi, mint civilizált emberek, nem akarjuk. Az eszkaláció, amelyről mindenki beszél, és időről időre a szomszédok (Oroszország) ezzel riogatják az Európai Unió államait és Ukrajnát, provokatívnak és veszélyesnek tűnik” – fogalmazott Zelenszkij.

Stoltenberg a sajtótájékoztatón kijelentette: a NATO nem látja jelét annak, hogy csökkenne az orosz haderő Ukrajna határai közelében. Hangsúlyozta, hogy a több tízezer katonának és a fegyverzeteknek az ukrán határoknál állomásoztatása „nem igazolható, destabilizálódáshoz vezet, és aláássa Európa biztonságát”. Ismételten felszólította Oroszországot, hogy térjen vissza a diplomáciához, szüntesse meg a feszültséget, és tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi integritását.  Figyelmeztetett, hogy minden további, Ukrajna elleni agressziónak következményei lesznek, amiért Oroszország „nagy árat” fog fizetni. „A NATO és minden szövetségese támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Nem ismerjük el a Krím jogellenes annektálását” – hangoztatta a NATO főtitkára.

Kijelentette, hogy Ukrajnának jogában áll megvédenie magát, és a NATO Ukrajnának nyújtott támogatása nem jelent veszélyt Oroszországra nézve. „Ukrajnának joga van megválasztania, milyen intézkedéseket tesz biztonsága szavatolására, ez az európai biztonság alapelve. Arról pedig, hogy Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz, csakis Ukrajna és a szövetség harminc tagja dönt majd” – szögezte le.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban a szövetség országainak vezetőivel folytatott tárgyalásain jogilag rögzített garanciákat követelt, amelyek kizárják a NATO további bővítését keleti irányba, valamint fegyverek telepítését Ukrajnába, mert ez szerinte veszélyezteti Oroszország biztonságát. Stoltenberg már korábban visszautasította Moszkva e követelését.

Oroszország eközben több tízezer katonát és nehézfegyvereket vont össze az ukrán határ közelében, ami miatt Nyugaton az orosz agresszió fokozódásától tartanak.

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia figyelmeztette Moszkvát, hogy Oroszország bármilyen agresszív lépése Ukrajna ellen komoly szankciókat von maga után.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 703
szavazógép
2021-12-17: Világfigyelő - :

Jelentős Fidesz-előny (Ellenzéki felmérés)

Sajtóinformációk szerint szerdán kapták meg az ellenzéki pártok vezetői a legfrissebb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatás eredményét. A teljes lakosságra nézve ebben az állhat, hogy 46 százalékos a Fidesz–KDNP, 32 százalékos az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága. A Mi Hazánk 5 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt 4 százalékon áll, 12 százalék nem szavazna, vagy nem árulja el, hogy kit támogatna. A kutatást már az új, közös ellenzéki kampányközpont rendelte meg.
2021-12-17: Világfigyelő - :

Kennedy-gyilkosság: Bizalmas dokumentumot tettek közzé

Mintegy 1500, korábban titkosított dokumentumot tett közzé a Biden-adminisztráció John F. Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatban – számolt be több amerikai hírcsatorna, így a CNN és a Fox News is.