A leírtak ugyanis – még legnagyobb jóindulattal, engedékenyen kezelve is – gyomorforgatóak, mind az üzenetük, mind annak megfogalmazója okán. Az még hagyján, hogy minden románok államfőjétől csak egy rövid közhelygyűjteményre futotta, amelyből lépten-nyomon árad a „szeressük egymást gyerekek” hangulat, erdélyi magyarként azt viszont már elég nehéz undor nélkül elviselni, hogy az egész üzenet egy alternatív (soha nem létezett) romániai valóságról regél. Illetve egy elég nehezen valószínűsíthető jövő képét igyekszik előrevetíteni.

Derék dolog, hogy az államfő elismerte: a nemzeti kisebbségek jelentősen hozzájárultak a romániai társadalom kohéziójához, nagy kár viszont, hogy ezért nem sok köszönet járt/jár sem a román hatalom, sem a többségi nemzet számos tagja részéről. Való igaz, hogy az etnikai (kulturális, nyelvi és vallási) sokszínűség hosszú ideig döntő hatással volt a román társadalom fejlődésére, de sajnos az is legalább ennyire helytálló, hogy hosszú ideje szorgosan ügyködnek azon, hogy e sokszínűséget lehetőleg végképp eltöröljék, s elérkezzen végre a hőn áhított homogén román nemzetállam dicső kora. Ebből az irányból nézve pedig mérhetetlen cinizmus és képmutatás azt állítani, hogy a kisebbségek kultúrájának, nyelvi és vallási identitásának, nem utolsósorban a romániai többséggel való együttélésük évszázados történelmének „ünnepe” minden év decemberének 18. napja. Nem ünnep ez kérem, olcsó lufi, máz, mellyel elkendőzzük a valóságot, és egyben tovább tápláljuk a Nyugat irányába oly gyakran hangoztatott lózungot, mely szerint Románia példaértékűen megoldotta a nemzeti kisebbségek kérdését.

De talán a leggusztustalanabb az egészben, hogy az idei üzenet egy olyan embertől érkezik, aki a legmagasabb állami méltóság viselőjeként évek óta élen jár a legszámosabb nemzeti kisebbség – a magyarság – megalázásában. Gondoljunk csak a pár évvel ezelőtti székelyföldi látogatásán nyújtott „teljesítményére”, a kisebbségi jogok elleni fellépéseire, illetve mindezek megkoronázására: a Székelyföld autonómiastatútuma elleni múlt évi minősíthetetlen kirohanására. Tekinthetjük-e másnak, mint a magyarság újabb arculcsapásának az államfő szolidaritásról, jószomszédi viszonyról, a nemzetiségek által közösen épített, alapvető európai értékeken alapuló, rasszizmus-, idegengyűlölet- és intoleranciamentes Romániáról szóló mondatait, miközben csak az elmúlt két évben több rendben nacionalista támadásoknak, inzultusoknak, megalázásnak, provokációnak volt kitéve a magyar közösség? És ezek java része nem volt oly szépen csomagolva, mint Klaus Iohannis rózsaszín masnis pofonja.