Az esztendő utolsó tárlata nyílt meg pénteken este a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). Az IttMást – Romániai magyar művészet 1975–1989 között című kiállítás az EMŰK megfogalmazása szerint azokra a művészegyéniségekre, művészcsoportokra összpontosít, akik csupán lelkiismeretüket követve alkottak.
A tárlat méltó megkoszorúzása az idei kiállítási évnek – mondta köszöntőjében Bordás Beáta, az EMŰK vezetője. Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elismeréssel szólt Vécsi Nagy Zoltán munkásságáról, kiemelve, hogy „hosszú évekig éltetője és megtartója volt az Erdélyi Művészeti Központnak, és éltetője és megtartója ma is az erdélyi magyar képzőművészetnek, művészettörténetnek”. A retrospektív kiállítás kapcsán megjegyezte, „nem lehet és nem is szabad úgy építeni a jövőt, hogy közben nem ismerjük múltunkat és jelenünket”, e tárlat éppen ezért hiánypótló és egyedi.
Megnyitóbeszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az intézmény korábbi, idén tavasszal nyugdíjba vonult vezetője részletesen áttekintette az 1975–1989 közötti időszak művészeti, társadalmi sajátosságait, szólt az alkotóműhelyekről (marosvásárhelyi, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi stb.), illetve a kiállító művészekről. Úgy vélekedett, „a kommunista Románia magyar művészetében a hivatalos, retrográd szocialista művészet mellett mindvégig létezett egy, a mindenkori kortárs szellemet képviselő, önazonos művészet, amely hídként feszült az ideológiamentes művészeti múlt, jelesül a háború előtti hazai magyar európai törekvések hagyománya és az ezredforduló művészetének újra szabadon meghonosodó globális tendenciái között”. Hozzátette, ennek bizonyítéka a korábbi évek újító törekvéseit bemutató, az EMŰK-ben megrendezett Szocrelatív és Felezőidő című tárlatok folytatásaként megnyíló mostani kiállítás is. Megjegyezte, az IttMást című kiállítás Bretter György filozófus Itt és mást című esszékötetét parafrazálja.
Vécsi Nagy Zoltán végül kiemelte: „A hazai magyar művészettörténetnek külön feladata, hogy az egyes műalkotásokban a közösségi vonatkozásokat is feltárja és közkincsé tegye, mert ezeknek az alkotásoknak a sajátossága éppen abban rejlik, hogy összetéveszthetetlen értékek hordozói is, amelyek a kisebbségi létre vonatkoznak, hiszen ezek egyrészt a kisebbségi kultúrákat beolvasztani szándékozó többségi nacionalista kultúrpolitika, másrészt a neoavantgárd irányzatok, nemzetek fölötti jellegének kihívásaira született válaszok és közösségünk egyedi művészi megnyilvánulásai”.
