Női kosárlabda, Európa-kupaA győzelemért utaztak Törökországba

2021. december 22., szerda, Sport

A győzelemért utazott Törökországba a Sepsi-SIC csapata, amely ma 15 órától az Orman Genclik vendégeként lép pályára a női kosárlabda Európa-kupa-rájátszás első körének visszavágóján. Az ankarai diadal még meglehet a zöld-fehéreknek, a továbbjutás már komolyabb és nehezebb feladat, hiszen lányaink egy hete 28 pontos különbséggel kaptak ki a Sepsi Arénában.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Egymás elleni negyedik mérkőzésére készül ma 15 órától a házigazda Orman Genclik és a vendég Sepsi-SIC, a zöld-fehéreknek azonban van, amiért visszavágniuk, hiszen az eddigi mindhárom találkozó török sikerrel zárult. A két csapat a 2018–2019-es Európa-kupa csoportkörében már csatázott egymással, a zöld-fehérek akkor előbb 76–68, majd 69–50 arányban veszítettek. Egy hete sem kedvezett a szerencse a mieinknek, akik egy megnyert, egy döntetlenre hozott és két elvesztett negyeddel 80–52-re kikaptak a török gárdától. Az együttesek győzelemmel melegítettek a délutáni összecsapásra, miután mindkettő megnyerte hétvégi bajnokiját: ötszörös bajnokcsapatunk 100–48-ra diadalmaskodott a Tărgoviște fölött a női kosárlabda Nemzeti Liga 11. fordulójának presztízsmeccsén, az Orman viszont csak szoros mérkőzésen, 65–61-re tudott győzni a Galatasaray-jal szembeni rangadón, és pontegyenlőséggel a tabella második helyét foglalja el isztambuli ellenfele mögött.

A Sepsi-SIC csapatkapitánya, Jovana Pašić úgy véli, hogy múlt szerdán csapata egy picit nagyobb pontkülönbséggel kapott ki az Orman Gencliktől, hiszen nincs ekkora különbség a két együttes között. „Azzal a célkitűzéssel utaztunk Törökországba, hogy megnyerjük a párharc visszavágóját, de tudom, hogy nehéz lesz. Jókora a hátrányunk, de azt megígérhetem, hogy harcolni, küzdeni fogunk, és ha nem is tudunk 29 ponttal győzni, akkor legalább a mérkőzést szeretnénk sikerrel zárni” – nyilatkozta a zöld-fehérek montenegrói kosarasa.

„Nincs nyomás rajtunk, mivel sajnálatos módon nagyarányú vereséget szenvedtünk az első mérkőzésen. Számunkra nem marad más hátra, mint az, hogy jobban teljesítsünk, mint legutóbb, és a végén meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. A legfontosabb, hogy a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtsuk. Lehet, hogy ők a jobb csapat, jobb formában vannak, de mi is többre vagyunk képesek, mint amit ellenük mutattunk. Ha ez lesz az utolsó nemzetközi meccsünk a szezonban, szeretnénk emelt fővel búcsúzni” – fogalmazott a meccs előtt Zoran Mikes vezetőedző. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2021-12-22: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház  előadásai: Jógyerekek képeskönyve (junk-opera) ma 18 órától a nagyteremben; Andrea Gavriliu: Pam param 26-án, vasárnap 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. A Tóték című szilveszteri előadás december 31-én 18 órakor kezdődik, hossza három óra. Jegyek már kaphatóak a központi jegyirodában és online a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren. Az első sorokba 50, a tizedik sortól pedig 40 lejbe kerül egy belépő. A jegyiroda hétfőtől péntekig 9–16, pénteken 9–13 óráig, valamint előadások előtt egy órával van nyitva.
2021-12-22: Sport - :

Már csak a Csíki Negyed veretlen (Asztalitenisz, megyei bajnokság)

Őszi bajnok a Csíki Negyed, amely, miután megnyerte a 8. forduló rangadóját, a 9. körben sem talált legyőzőre, így a rangsor élén zárja a háromszéki amatőr asztalitenisz-bajnokság odavágó-sorozatát. A félidei dobogóra már odaért a Rákosi Törekvés és a CKA-GSD csapata is.