A hagyományhoz híven karácsony második ünnepén került sor a zágoni ifjúsági fúvószenekar év végi koncertjére. Az esemény a református templomban zajlott, a vasárnapi istentisztelet után. A nagy sikerű hangversenyen egyházi és világi elöljárók mellett számos szülő is jelen volt.
A műsort rövidre fogták, nem akartak visszaélni a hallgatóság türelmével. Főként karácsonyi darabokat adtak elő, de más műveket is hallhatott a nagyérdemű. Mindenképp nagyon jó hangulat alakult ki – mondta el érdeklődésünkre Musáth Gyula, a zenekar karnagya.
A zágoni ifjúsági zenekar pillanatnyilag 26 tagú. Még legalább hat zenész hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a felállás, hogy minden hangszernek legyen gazdája – tudtuk meg a karnagytól. Nem látja, hogyan alakul a zenekar jövője. Sokan, főként a nagyobbak, hiányzanak a próbákról, utolsó pillanatban lépnek be. Komolyabb hozzáállás kellene egyes gyermekek, de néhány szülő részéről is – fogalmazta meg Musáth. „Nem rajtam múlik, mindenképp tovább viszem, de komolyabban kellene venni a dolgokat” – összegzett a karnagy.
Az ifjúsági zenekar jövőjével kapcsolatban kikértük Márton János kultúrigazgató véleményét is. Kötelezni senkit nem lehet arra, hogy próbára járjon. Ha nem akar jönni, az saját döntése. Szülőkkel is beszélgettek, de kényszerrel senkit nem lehet a zenekarban tartani – mondta az igazgató. „Törekedünk arra, hogy tovább működjön a zenekar, még ha nem is növekedik a tagok száma” – jelentette ki Márton.