Ez a tiéd, fityisz, mondta Öcsi, amikor Bátyó nem vitte magával a térre. Hogy is vihette volna, olyan fagyosak voltak azok a novemberi esték, még megfázik! Igaz, a nagy tömegben izzott a levegő, senki sem fázott, de mégsem való ez egy pici kölyöknek, gondolta Bátyó.
Látta, hogy boldogan, egy emberként emelték magasba a kezüket az emberek, a mutató és középső ujjukkal vé alakot formálva üzentek a világnak, hogy győznek, mert nem adják fel. Vesszen az elnyomás, a kínos kaloda, a lelket megnyomorító sötét gonoszság, jöjjön a szabadság, mondogatta magában, amikor a rendszer plakátjait tépdeste. Ez olyan, mint apa keze, állt meg egy pillanatra, de mégsem, mert apa ökle nem fenyegető, nyugtatta magát, jöjjön hát az erőszak nélküli, magasba emelkedő munkásököl nélküli világ! Életre szóló élmény volt.
Több mint három évtizede még úgy gondolta mindenki, Bátyó is, hogy békésen, egyetértésben ők változtatták meg a világukat. Nem tűnt fel neki, hogy nem voltak közöttük öltönyt, fehér inget viselő emberek. De akár lehettek is, nem a különbségekre figyeltek. És futni kezdtek az évek. Öcsi már ebben a szép új világban nőtt fel, diplomájával a zsebében, középső ujját felmutatva hátat fordított Bátyó világának, és elindult a lenyugvó nap irányába. Megkapaszkodott, de gyökeret nem eresztett azon a kies, de mégis idegen tájban.
Egy pillanatra megáll minden betegágynál, a lázgörbét tanulmányozza, de gondolatai messze járnak. Anya jól van? – kérdezi halkan a telefonban. Igen, vigyázunk rá, nyugtatja Bátyó. Mostanában gyakran eszébe jut, hogy talán a legjobb helyet hagyta el egy álomért, ami kipukkadt, mint a falusi búcsúban kapott léggömb. Nincs ez így jól, gondolja, és megszületik az elhatározás: hazamegyek!
Haják Szabó Mária (Pozsony)
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által kiadott Gúnyhatár – Léphaft-karikatúrák körülírva című kötetből (Illyefalva, 2021, szerk. Ambrus Attila)
A könyv kapható a Háromszék lapterjesztő standjain.
