Nagy D. István
Immáron nem csalás, nem ámítás, hogy fájdalmasan igaznak bizonyultak az előrejelzések, melyek az energiahordozók árrobbanását vetítették előre az év elejétől, amit egy általános drágulás követ. A jelenség okai természetesen összetettek, és nem csak Romániát sújtó történésekről van szó, egy általános – több világpolitikai, gazdasági tényező által is befolyásolt – európai energiaválság begyűrűzését vagyunk kénytelenek elviselni, minden negatív hozadékával együtt. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a román államnak csak korlátozott lehetőségei voltak/vannak, hogy ellensúlyozza az áremelkedést, megakadályozni pedig végképp nem tudta/tudná.
Nem mellékes viszont, hogy az adott lehetőségekkel hogyan is éltek. És ezen a téren, amint azt már megszokhattuk, sikerült ismét a káoszba gyalogolni, már az energetikai piac liberalizációja pillanatától. Az eredmény pedig magáért beszél: elszabadult a pokol. A legnagyobb bajban a lakosság jelentős része egyszerűen nem érti, mi is történik. Mert ugyan számítottak a drágulásra, arra viszont nem, hogy sokan közülük csillagászati összegekkel találkoznak majd a villany- vagy gázszámlán, és esélyük sincs kibogozni, miért is kell oly mélyen a zsebükbe nyúlni. És ha ez nem lenne elég: a szolgáltatók nagyjából „sötétben” tartanak mindenkit, az ország vezetőinek pedig ismét csak fércmegoldásokkal sikerült előállniuk.
Hatékonyságuknak már tanúi lehettünk a szabadpiaci ajánlatok körüli hercehurca kapcsán: miközben egyre több panasz érkezett, hogy a szolgáltatók nem éppen tisztességesen játszanak, a legtöbb, mi tőlük telt, egy erőteljesebb ejnye-bejnye volt. Arról nem beszélve, hogy mily csúfosan elbuktak a szabadpiaci szerződéskötés fontosságának tudatosításában. Nyilván, nehéz érdembeli viszonyulást felmutatni, miközben sorozatosan összerúgják a port, vagy éppen a kormányzati koncon marakodnak. De szintén az ütőképességüket illusztrálja a „román rezsitörvény” is, melyet megkésve, de csak sikerült összedobni, és akkor is jó zavarosra. Ráadásként most, a vihar közepén még át is szabnák.
De bármennyire is ijesztő lenne a helyzet, a politikum, a központi döntéshozók java része – tisztelet a kivételnek – még formaságból sem hajlandó elismerni, hogy hibázott. Inkább hosszas magyarázatokba bocsátkoznak a kompenzációs rendszerről (még inkább összekuszálva az így is zavaros képet), vagy merész és dicső terveket vázolnak fel arról, miként növelik majd az ország energiafüggetlenségét, hogyan „zöldítenek”, most éppen az Európai Unió helyreállítási alapjából. Nagy kár, hogy olyan beruházásokról beszélnek, melyeket évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt el kellett volna végezni ahelyett, hogy az egész energetikai ipart az „okos fiúk” eurómilliók lecsapolására használták volna. Az pedig már egyenesen gyomorforgató, hogy az illetékes tárca jelenlegi vezetője a tomboló káosz közepén szigorú ellenőrzéseket ígér, „mert nem tetszik a szolgáltatók viselkedése”. Kész szerencse, hogy észrevették.
