Mai Történelmünk rovatunkban is folytatjuk a Szépvízért Egyesület által létrehozott, tavaly augusztus közepén Csíkszépvízen megnyílt Székely Határőr Emlékközpont bemutatását. A számos magyarországi és erdélyi szakember közreműködésével, Nagy József történész szakmai irányításával, Bálint Ferenc történész forgatókönyve alapján összeállított kiállítás anyagából az előzőekben áttekintettük a földszinti részt, azaz a középkori időszakot, az Erdélyi Fejedelemség korát és a Habsburg-uralom kezdeti periódusát, s megkezdtük az emeleten berendezett termek ismertetését, a székely határőrvidék megszervezésének körülményeit. Ezúttal az ezredek életébe nyújtunk betekintést.
Elfogtak egy porosz tábornokot
A székely határőrezredek első háborús részvétele az 1778-ban kitört bajor örökösödési háború volt, melyben a csíki és a háromszéki gyalogezredtől egy-egy zászlóalj, hivatalosan összesen 1500 határőr és a huszárezred két osztályának 1000 embere vett részt. A nagyobb ütközetek nélküli háborúban a székely huszárok azzal keltettek hírt, hogy 1779. január 18-án a habelschwerdti ütközetben elfogtak egy ellenséges porosz tábornokot.
A Habsburg-hatalom következő háborújára nem kellett sokáig várni. II. József császár 1787-ben szövetségre lépett az orosz cárral a Török Birodalom ellenében. A következő év februárjában hadat üzent a Portának, hogy az előző háborúban elvesztett területeket visszaszerezze. E háborúban a birodalom erdélyi csapatainak feladata a Keleti- és a Déli-Kárpátok átjáróinak védelme volt a Tölgyesi-szorostól a Vulkán-szorosig. A székely ezredek leginkább a szorosok védelmi harcaiban vettek részt.
A szövetségesek egyesített serege a török csapatokkal 1789. augusztus 1. és 3. között Foksánynál vívott döntő ütközetet, melyben részt vett az 1. székely határőrezred egyik zászlóalja is. A székelyek kezdetben tartalékként szerepeltek, de a csata befejező szakaszában már az első vonalban támadták a még kitartó török állásokat. 1789. szeptember 22-én Mărtineşti-nél érte újabb csapás a török sereget, amikor a székely huszárok is dicséretet érdemlően szerepeltek.
A háromszéki határőrezred ebben az évben is nehéz harcokat vívott a szorosok megtartásáért, melyek közül kiemelkedik a Bodzai-szoros augusztus 3-i védelme. A császári főseregnek ebben az évben sikerült ugyan elfoglalnia Nándorfehérvárt, a császári udvar azonban nem törekedett a háború folytatására, és 1790 őszén a felek fegyverszünetet, majd békét kötöttek.
A székely határőröket e háborúkban a bajtársiasság, a kötelességteljesítés és a császár mindenekfelett álló parancsai hajtották. Ez az abszolutisztikus monarchiák korában természetes volt. A kor átlagkatonája nem volt tisztában az állam hadászati céljaival, ezt nem is várta el tőle senki.
Román határőrezredek
Az orláti és a naszódi román határőrezredeket a székelyföldiekhez hasonlóan szervezték meg, viszont a lakosság kevésbé tanúsított ellenállást. Elsősorban azért, mert a jobbágysorban élő román lakosságnak előrelépés volt a részleges adómentességgel járó határőri szolgálat, amelyért még földet is kaptak. A székely székekben azonban a jobbágyok létszáma nem volt magas, a szabad székely lakosság pedig – a régi hagyományokra hivatkozva – teljes adómentességet követelt, és nem fogadta el azt sem, hogy a határszolgálat mellett részt vegyen a birodalom háborúiban is.
A leendő román határőrökkel szemben egyetlen elvárás volt, mégpedig az, hogy térjenek át a görögkatolikus hitre. Tervezték román dragonyos ezred szervezését is, de végül a bécsi hadvezetés lemondott róla, a már megszervezett századokat pedig beosztották a székely huszárezredbe. Így az ezred aranyosszéki és tövisi századaiban szolgáltak románok is.
A román határőrezredeket jórészt a birodalom különböző területeiről származó német tisztek vezették, de előfordultak közöttük magyarok is. Az öltözetük is ugyanolyan volt, mint a székelyeké, azzal a különbséggel, hogy a hajtóka színeként papagájzöldet határoztak meg számukra. (A székelyeké rózsaszín volt.) Ők is ugyanúgy részt vettek a korszak háborúiban, többször előfordult, hogy székely és román határőrök együtt harcoltak.
Erdélyben tehát létrejött egy új határőr társadalmi rend, amelynek egyaránt voltak magyar és román anyanyelvű tagjai. Ettől kezdve nem csak a székely, hanem a román határőr is elkülönült a jobbágyoktól.
Az Erdélyi Katonai Határőrvidék határőreinek – a birodalom hadseregében szolgáló többi katonához hasonlóan – a szolgálatuk kezdetekor esküt kellett tenniük. A katonai eskü fejezte ki az uralkodóhoz és a hadsereghez való hűséget. Az eskü letételével a katona kötelezte magát a törvények és a szabályok betartására.
Gyalogos határőr-egyenruha
A 19. század elejére átalakult a gyalogos székely határőr öltözete. Fehér egyenruhájukat már 1772-ben barna színű frakkra cserélték. 1808-ban a bécsi császári-királyi határigazgatóság a barna gyapjúból készült, a frakkhoz hasonló, ún. Röckelt rendszeresítette. Ez alatt fehér mellényt viseltek. Hideg időben térdig érő szürke felsőkabátot vettek magukra, amelyet máskor összegöngyölve hordtak. Nyakuk védelmére gyapjúkendőt kötöttek, amellyel az arcukat is takarni tudták. (Például, ha a huszárokkal együtt vonultak és a lovak felverték a port.) Kék színű, harisnyaszerű nadrágot hordtak, sárga-fekete zsinórból készült magyaros vitézkötéssel és oldalcsíkkal. Homlokernyős (szemellenzős) fekete csákójuk felfelé tölcsérszerűen szélesedett – hogy felfogja a kardcsapást. A határőr továbbá fekete szíjazattal ellátott, borjúbőrből készült hátbőröndöt visel. Fegyverzetének már nem képezi részét a kard.
Mindazt, amit a katonának szolgálatban és szolgálaton kívül kellett, s amit nem volt szabad tennie, a hadi cikkelyek sorolták fel. Az artikulusok meghatározták a katona viselkedését, viszonyát az elöljáróihoz és bajtársaihoz, de még a polgári lakossághoz is. Függelemsértés esetén ezek alapján rótták ki a büntetését.
Az artikulusok önfeláldozást, megalkuvás és gondolkodás nélküli parancsvégrehajtást írtak elő, ugyanakkor kiszámítható, rendezett viszonyokat teremtettek. Aki ezeket betartotta – s nem halt hősi halált –, kellő megbecsülésben, akár előmenetelben is részesülhetett.
Élet a határőrfaluban
A határőrök közösségi szolgálatai a falu terheihez kötődtek. Ilyenek a hidak, gátak helyreállítása, árkok és utak karbantartása. Ezen túlmenően ezredmunkákat is végeztek, mint például a tiszti szállások, raktárok építése, karbantartása. Emellett mezőgazdasági munkát is végezni kellett a rendelkezésre álló kevés földön a család eltartására. A határőrök földjeiket nem adhatták el, illetve önhatalmúlag bérbe sem adhatták. Az öröklés a természetes rend szerint férfiágon történt. Ha nem volt egyenes ági férfi leszármazott, akkor az örökség leány utódra szállt. Az örököst ekkor fiúleánynak nevezték.
Fejlődött az oktatás. A kis határőr falvak alsó iskolája a triviális iskola volt, melyekben az írás-olvasás oktatása mellett az ezredek kadétjai alapvető katonai ismereteket is tanítottak. Így a székely székekben nagymértékben csökkent az analfabetizmus. Emellett két felső iskola és leányiskolák is működtek. Báró Johann Purczel ezredes Kézdivásárhelyen felépíttette a Székely Nemzeti Nevelőházat, melyet katonanevelde néven ismerünk. A tisztképző intézmény 1823. október 4-én nyílt meg 125 csíki és háromszéki tanulóval. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a határőrezredek parancsnoki beosztásaiba székelyek kerüljenek.
A határőr tisztek hatásköre szélesebb volt, mint a nem határőr alakulatoknál szolgáló tiszteké, ugyanis a katonai feladatok mellett társadalmi, igazságszolgáltatási és gazdasági feladatokra is kiterjedt. A katonai szolgálat és a polgári közigazgatás előírásainak gyakori ütközése rendkívül megnehezítette a parancsnokok dolgát. Emiatt az idegen tisztek általában csak addig maradtak, amíg a szolgálat ide kötötte őket. A helyi származású tisztek sem szívesen vállalták e nehéz szolgálatot, és igyekeztek vagy máshová kerülni, vagy lemondtak rangjukról.
A századparancsnoki rendeletek az érintett falvak katona és nem katona lakóinak életét szinte minden területen meghatározták. A hagyományos falutörvények mellett e katonai rendtartások váltak mérvadóakká. A parancskönyv sokszor tartalmazott a közösségi vagy a gazdasági életre vonatkozó előírásokat is.
Huszáregyenruha
A székely határőr huszárezred katonájának ruházata az 1790-es éveket idézi. A közismert, jellegzetesen magyar huszárviselet ebben a korszakban alakult ki.
A császári-királyi hadsereg huszárezredeit mindenekelőtt az öltözeti színekkel lehetett megkülönböztetni egymástól. A székely huszárok sötétkék ruházatot viseltek, fehér gombokkal. A sötét szín miatt Európa-szerte fekete huszároknak nevezték őket. A sűrű zsinórozású, vállon hordott mente, szűk atilla és nadrág aligha lehetett kényelmes, de bizonyos fokú védelmet és pompás, irigylésre méltó kinézetet kölcsönzött viselőjének. A fekete csákót sárga zsinórok és tollforgók díszítették. A díszes öltözet felett, amikor nem indultak harcba a huszárok, nadrág- és csákóvédő huzatot viseltek, szükség esetén bő köpenyt is hordtak.
A huszárokat bőven ellátták fegyverekkel. Szablyájuk mellett a felszerelésükhöz tartozott két pisztoly és egy karabély is. Minderre szükségük is volt, mert igen összetett feladatot kellett teljesíteniük. Mindenekelőtt a gyorsaságukon alapuló harcászatot folytattak, vagyis felderítés, portyázás, zaklatás, fogolyszerzés volt a feladatuk, sokszor messze eltávolodva az övéiktől. Megtanultak kötelékben lovagolni, és a lovaglás minden olyan trükkjét elsajátították, melyre szükségük lehetett a harcok alatt. Szükség esetén sorban állva, tömegben, vagyis zárt rendben is harcolhattak.
A huszárok a felszerelést, az ellátmányt és a tartalék lőszert szekereken szállították maguk után. Különleges szekere volt a kovácsnak, aki szükség esetén megigazította a patkókat, s szekéren szállította áruját a markotányos is.
A huszárszázadban egyik legfontosabb beosztás a századtrombitásé volt, hisz hangszerével ő továbbította a parancsokat. A patadobogás közepette ez volt a vezénylés leghatékonyabb módja.
A trombitások általában tagjai voltak az ezredzenekaroknak is, amelyek gyakran diktálták a menetütemet a csíksomlyói hegyre, körmenetre igyekvő katolikus székelyeknek is a pünkösdi búcsú idején.
Szerkesztette: Szekeres Attila
