Felszentelték a templomot Kiskászonban

2022. január 20., csütörtök, Közélet

Szent Margit napján közel harminc egyházi személyiség, a környékbeli papság és a katolikus egyház erdélyi vezetője, Kovács Gergely érsek jelenlétében templomszentelést tartottak Kiskászonban. Isten új hajléka magyarországi és hazai támogatás révén épült fel meglehetősen rövid idő alatt.

Az új templom egy régi, lakóházból kiváltott „templom” szomszédságában kapott helyet. A kézdiszentléleki eklézsiát vezető Pál Ferenc plébános szerint nem volt egyszerű dolog az építkezés: a helyet egyszer megvásárolta a római katolikus egyház, majd pénzforrásokat kerestek. A szükséges pénz előteremtésében segített a magyarországi Bethlen Gábor Alap, a Kovászna Megyei Tanács, a helyi önkormányzat, a közbirtokosságok és nem utolsó sorban a hívek, mindenki szívügyének tekintette, hogy a megye egyik legkisebb települése új istenházával gyarapodjék.

A templomot a szentelés napjára a „pirosból” kiemelték, levakolták, az összes kelléket átköltöztették, mindössze a harang maradt a régi toronyban. Az új épület – amelynek a hátsó fertályában jelen pillanatban az óvoda is működik – nem teljes: nincs orgonája, vélhetően ez óriási kiadást jelent majd, de a plébános azt reméli, idővel ez is megoldódik.

Kézdiszentlélek község olyan szempontból különleges a megyében, hogy az elmúlt öt évben csak itt épült új templom, illetve plébánia – utóbbi Kézdikőváron.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 700
szavazógép
2022-01-20: Világfigyelő - :

Macron párbeszédet javasol a jogállamiságról

Az Európai Unióban „párbeszédet kell folytatnunk a jogállamiság védelme érdekében, mivel az közös történelmünk gyümölcse, és meg kell győzni azokat, akik eltávolodtak tőle” – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök tegnap Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén. Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti delegációjának vezetője szerint a program az Európai Unió jövője és a magyar nemzeti érdekek szempontjából biztató és aggodalomra egyaránt okot adó elemeket tartalmaz.
2022-01-20: Közélet - Bokor Gábor:

Kommandó hírét viszi a téli rali

Hiába fekszik több mint ezer méterrel a tengerszint felett, hiába van január dereka, Kommandón is csak mutatóban akad hó. A fehér lepel vastagsága alig két centiméter, messze nem olyan vastag, amilyennek ilyenkor lennie kellene – számolt be a hóállásról Kocsis Béla polgármester. Így aztán a vidék ugyan fehér, de szó sem lehet sízésről a Laur-hegy oldalában lévő pályán, a motoros vagy lovas szánoknak sem kedveznek a körülmények. Hétvégén viszont megrendezik a hagyományos téli autóversenyt.