Hosszú beszédet mondott Klaus Iohannis államfő tegnap a Holokauszt áldozatainak emléknapján. Felelevenítette a múltat, amit nem szabad elfelejteni, felsorolta a jelenben leselkedő veszélyeket, állást foglalt a szélsőségesek ellen, és éberségre, a jövő generációk felkészítésére szólított fel.
Hangsúlyozta az oktatás fontosságát, kitért Románia nemzetközi vállalásaira, méltatott néhány zsidó személyiséget, és nem mulasztotta el megjegyezni, hogy milyen példamutató ország vagyunk a térségben. Az egész elnöki szónoklat díszes frázisokba csomagolt lapos általánosságból tevődik össze, ilyen jellegű szövegeket szállítottak már a kommunizmus idején is a kivezényelt hallgatóságnak.
Pedig hatmillió emberi lélek kiirtása talán többet érdemel egy protokolláris megnyilvánulásnál. És nem is a beszéd milyensége a fő gond (ámbár a fiatalságot aligha lehet ilyen álmosító, idejétmúlt módon érdekeltté tenni a témában), hanem annak valóságfedezete. Az államfő hitelét a szociáldemokratákkal kötött koalíció mélyen aláásta, de enélkül is gyomorforgató, hogy éppen ő pózol egy kisebbség védelmezőjeként, aki 2020-ban a legnagyobb lelki nyugalommal uszított a magyarság ellen, és egyáltalán semmit nem tesz az idegengyűlölet visszaszorításáért, sőt, az állami intézményekben és saját pártjában (a PNL-ben) is eltűri a magyarellenes, antiszemita, xenofób megnyilvánulásokat. Jó lett volna a sok fellengzős kijelentés között legalább egy konkrét intézkedést, kezdeményezést, programot, törvényjavaslatot felmutatni, akármit, ami előremozdítaná a megértést és a békességet az ország különböző közösségei között, ám ez a jelek szerint senkinek eszébe sem jut. Iohannis még a saját maga által kitalált Tanult Románia projektet sem tudta legalább elindítani, a megemlékezésen szintén jelen levő kormányfő, miniszterek és politikusok pedig egy főhajtással valószínűleg elintézettnek tekintik a dolgot.
Holott csakugyan szükség lenne határozott fellépésre. A szélsőségesek ugyanis napról napra nagyobb teret nyernek, népszerűségük úgy nő, ahogy a hagyományos pártoké csökken; egyelőre csak a szociáldemokraták ülnek nyugodtan, pedig az ő szavazótáborukat is veszélyezteti az AUR. E párt vezetői egyre erőszakosabban lépnek fel, már nyakleveseket is osztogatnak az irántuk nem eléggé alázatos polgároknak, szabályokat és törvényeket szegnek meg nyíltan, kihívóan a világ(háló) szeme láttára, és az állam sehol sincs ilyenkor, nem lépnek fel ellenük a hatóságok, némán nézik őket a román politikusok. Vagy csendben irigykednek? Talán drukkolnak is nekik? Zömüknek még egy elhatárolódó nyilatkozatra sem futja, nemhogy elítélőre, vagy komolyabb cselekedetre, ami jelezné, hogy van egy határ, amelynek megsértését nem tűri ez az ,,európai” ország. Az államfő azt állítja (mint minden elődje), hogy a kisebbségvédelem szempontjából mintaállam vagyunk, de épp az általa irányított kormányok idején sikerült újra bejutnia a parlamentbe egy legionárus eszméket hirdető pártnak. Hol az a megelőző stratégia, a múlt megismétlődésének kivédése, a jelen megtiszítása, a biztonságos, emberhez méltó jövő? Az ígéretekben, évtizedek óta. Ezt az egy mintát ismerik...