Kit érdekelhetnek a históriás részletek a mai trappoló világban – mondhatná bárki. De legalább azt, ami még ma is élő parányi múlt, ahhoz ragaszkodnunk kell – teszik hozzá a sorozat kiötlői. A szájhagyománynak, a mendemondáknak, mesélő falvaink sorozatunkban helyet kell kapniuk, jó volna, ha olvashatná mindenki. A fotós-videós világnak ma már senki nem szabhat határt, de a falu idősebb generációja mégis inkább a könyvre-monográfiára szavaz, „felteszi az ember a polcra, abban van fehéren a fekete, s marad belőle az unokáknak is!” – mondták. Komollóról „a beszédével és kedvességével is gyógyító” dr. Nagy Lajos rétyi családorvos írt könyvet, hosszú évtizedekig az ő gondjára volt bízva a falubeliek gyógyítása, és a lehető legtöbb mentenivalót rögzített a „szélárnyékban meghúzódó” faluról. Kámélusz vezér emléke, akihez a falu nevét kötötték/kötik, még ma is, már csak a vidéken élők mesevilágában van meg, s olyan régi, hogy a környezetet bejáró Orbán Balázsunk sem tudott mást tenni vele, mint hogy lejegyezze. Valahol a Labor völgye táján volt hatalmasabb vára, a patakon ragyogó rézhíd, „azon járt át szeretkezni Kilyénben lakó kedveséhez”. Nagy hatalma volt. Ő emeltette a falu melletti erősséget, aminek Nagyvár a neve. Rabszolgái surcukban hordták össze a Várhegy földhalmát – így a monda. Velük ásatta ki a várat körülölelő vizes árkokat is, de a várkutat is – szépen mesélnek erről még a mai öregek. „A vársánc vizét az Angyalos-patak táplálta, akkor jó bő volt a vize, hozta le az eső és az olvadó hó levét a Bodoki-havas felől, a vár kútja pedig rettentő mély volt, nagyon mély. Ha valaki abba lemerészelt menni az ott elrejtett kincset megkeresni, örökre megnémult. Volt a Nagyvár mellett egy Kisvár is, ki hitte volna, hogy azt valaha elhordja az ember, jelenleg maradványa sincsen, ezek a maiak a műút építésekor mind elhordták!” A Nagyvár minden könyvben szerepel. Ez volt a komollói római katonai tábor (castrum), amiből jelenleg majdnem semmi nem látszik, ami pedig fennmaradt, vagy a földben van, vagy a Székely Nemzeti Múzeumba került. A tábor a Kr. u. II. század utolsó felében épült, védte az egykori római hadi utat, amely Nagyborosnyón és Berecken keresztül az Ojtozi-szoros felé tartott. A Székely Nemzeti Múzeum korabeli fiatal régész-tanára, majd igazgatója, dr. Székely Zoltán tárta fel, abból írta doktori disszertációját, az öregek még emlékeznek – „sze’ fiatal komollóiak is dolgoztak az ásatásoknál.”

Krónikások: Dimény és Benkő

Nem kuporog már a mennykő

Vidékszerte jó fél évszázaddal ezelőtt még ismertebb volt egy szólásmondásféle: „Kuporog, mint Komolló végében a menny­kő”. Az volt az érzésem, hogy még a helybeliek sem tudják igazából értelmezni ezt a mondókát. A villámcsapás annál sokkal vehemensebb jelenség, mintsem kuporogna. Ellenkezőleg: a nagy víz, a Feketeügy vonzotta az istennyilát – magyarázták a maiak is. Komollón egymást követték a régi világban a villámcsapások és az azok okozta nagy tüzek. Mára már ez is ismeretlen, s így talán a mondás is okafogyott lett, csak emléke maradt. Tudunk arról, hogy egy-egy gyakran használt szólásmondásunk jelentését ellentétes értelemben használják. Ha valami – például – éppen talál, sokszor mondjuk, hogy Páké üti Barátost, holott a két településhez kötődő szólásmondásnak teljesen ellentétes a jelentése, ugyanis a két falu csíkászai között tört ki annak idején valódi verekedés! A komollói változatra nekem a villamossághoz értő szakemberek adtak magyarázatot. „Komolló közvetlen közelében halad el egy magasfeszültségű villanyvezeték, fémből készült tartóoszlopain magas villámhárítókkal, melyek levezetik a légköri elektromos feszültséget. Ez lehet az oka annak, hogy sok évtizede nem jegyeztek villámcsapást a faluban.
 

Kinek higgyünk mi?

Mindenképpen helyi szájhagyományainknak, melyeket itt lakó érett öreg férfiemberek jegyeztek le irkáikba, kiknek nem volt érdekük, hogy ne az igazságot írják le, azt, amit szeretteiktől hallottak „az ánti időkben.” Szerencsénkre Komollónak két ilyen írni szerető nagy öregje is volt: Benkő Kálmán-dédi (1906–1996) – ahogyan Uzonban lakó dédunokája, Bordásné Gábor Nóra nevezi dédapját – és az öreg Dimény János bácsi. Mindkettőjük emlékét leszármazottjaik őrzik. János bácsi fia, Dimény Imre (1922–2017) Széchenyi-díjas magyar agrármérnök, az MTA tagja, föld és élelmezésügyi miniszter volt. Az öregek füzeteit dr. Nagy Lajos – „a rétyi doktor” – Gábor Nórának ajándékozta, aki két diplomát mondhat magáénak, s a történelem szakon a paraszti önéletírás históriájáról készítette államvizsga-dolgozatát (Komollói parasztönéletírások, parasztkrónikák a 20. századból, 2020), jelenleg gyógypedagógus Kézdivásárhelyen. Telitalálat volt Nagy Lajos doktor biztatása, mert a Dimény–Benkő kettős önéletírása megkapó kalandossággal és hitelességgel vezeti végig az olvasót Komolló-vidéken a meneküléstől a két világháború történésein át a kollektivista időkig. Minket ezúttal inkább a faluhoz kötődő régi információk érdekeltek.

Bartos Károly református lelkipásztor

Tanultunk a két krónikástól

Rácsodálkoztunk, hogy hosszú ideig meglehetős szegénységben élt a lakosság, őrizték az állatokat, és ha süvíteni kezdett a Nemere, lopkodni kellett a Nyírből a tűzrevalót. „A Szabókerten túl, a Feketeügyön is túl való területet Lőt út aljának nevezték, itt régen szomorú dolgok történtek” – részletezte Dombora János – „Nagyon sokszor becsapott a villám. Azért maradt fenn az a közmondás is, hogy kucorogj, mint Komolló mellett a mennykő. Legutóbb 1902-ben csapott le éppen a Lőt út alján májusban, és meg is ölte Szász Károlynét kisfiával együtt és a tehenüköt is, onnan tudom, hogy éppen az iskolában voltunk. (…) A Feketeügy jobb partján, a falu mellett volt a Malomkert, a Zetal Ferenc méltóságos úr birtoka, amíg egy nagy árvíz el nem vitte a gátat malmostól. Ez a Zetal Ferenc valami osztrák tiszt volt, aki 1849 után került Szentiványba. Nagylelkű ember volt, mert egészen hatéves koromig a szegény és jó tanulókat pénzjutalomban részesítette. Birtokai az Ávereszkú agrár-törvénye szerint széjjelszóródtak, más részét az akkori hatóságbéliek elpanamázták (…) Amíg a Nyír nagy része a közbirtokosságé volt, jó volt, mert volt a falunak legelője, de 1904-re nagy szegénység lett, ezt kihasználta Temesvári Gerő uzoni szeszgyáros, felvásárolt a kisbirtokosoktól vagy 180 holdat kitevő gyönyörű nyír- és fenyveserdőt (...) Komolló népe a legelőit elherdálta, s még szegényebb lett, nagyon soknak el kellett vándorolni, a legtöbb Bukurestbe, a többi pedig a világ négy tája felé ment, ahova tudott.” Benkő Kálmán füzeteinek egyik legnagyobb értéke a komollói határ minden részének részletes leírása úgy, hogy annak alapján bárki könnyen össze tudná állítani a település történelmi helyneveinek tanulmányát. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e hegyektől körülvett szép rónaság, gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzs gyönge ága, s remélem, testem is majd e földben süpped el. Itt születtem az 53. házszám alatt egy szerdai napon, édesanyám nem a legnagyobb örömére, mert ő inkább leánykát várt” – írta Kálmán-dédi. – „Az idő meghozta a kibékülést, harmadik évre megszületett a húgocskám, Vilmikának keresztelték (…) Iskolában Imreh Benedek tanító bácsi tanított a betűk megismerésére. Nagyon szigorú tanító volt, meg is verte, amelyik gyermeket hazugságon fogta. Én mindig jó barátságban voltam vele, mert nagyon megmagyarázott mindent, és én megfigyeltem a magyarázatát, nagyon sokszor megtörtént, magyarázat után azt kérdezte, hogy ki tudná elmondani a mondottakat, és én elmondtam. Az első világháború megkezdésekor 1914. július közepén a mozgósítás összetörte a tanító munkáját, mert ő nemcsak tanított, nemcsak a gyermekekkel foglalkozott, gazdakört alakított, olvasókört és fúvószenekart vezetett, mígnem Komolló kulturális szempontból az első faluk között szerepelt a vármegyében”.

A falu maroknyi lakójának jelenlegi gondjaira Dombora Lehel, a falu szülötte rétyi polgármester és Bartos Károly tiszteletes, a 270 lelkes református eklézsia lelkipásztora figyel, ügyel. Tettre kész presbitériumát dicsérte a lelkész, és Varga Sándor főgondnokkal együtt örvendeznek annak, hogy az új esztendőben halottasház épül Komollón is a rétyi önkormányzat gondoskodása révén. Komolló közművesített település, látnivalókkal és a korszerű Tódor vendégházzal várja az erre járókat.

Jeles családok vétettek innen, akik rokoni kapcsolatot tartanak fenn az itt élőkkel. Benkő Tamás budapesti sportember szépapáig menő kapcsolatot ápol szentiványi Gáborné Benkő Edit családjával. E család tagja volt Benkő Ágnes (1895–1980) magyar–történelem szakos tanár, a zabolai Mikes lányok nevelője, a kolozsvári Marianum vallástanár-igazgatója, a kézdivásárhelyi tanítóképző magyar irodalom szakos tanára. Levelezést folytatott Ignácz Rózsával, Tüdős Klárával, Kabos Évával. Jeles személyiségek képviselték itt a múltban a Dávid családot. Dávid József tíz esztendeig volt Komolló református lelkésze, egyik fia, Dávid Gyula az erdélyi református egyházkerület püspöke, a másik, Dávid József (1900–1989) az 1928-as amszterdami olimpián Háromszéket képviselő súlylökő és diszkoszvető olimpikon volt. A családhoz kötődik a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész, és dr. Dávid László, a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem volt rektora.