A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség a megújulás, a fejlődés és a nyitottság jegyében készül arra, hogy a meglévő harang mellé egy újabbal gazdagodjon templomtornya. A harang megöntése érdekében – a hagyományoknak megfelelően – a közösség erejében bízva szervez gyűjtést a gyülekezet. Ennek kapcsán elevenítjük fel a jelenlegi harang nem mindennapos történetét.
Kisgyörgy Zoltánt, a háromszéki harangok szakértő ismerőjét idézzük: „Mindennapi életünket falvakon is, de városokon is évszázadokon át részben a harangok szava igazgatta.” Patay Pál neves harangkutatót megcáfolva, aki szerint a rádió és televízió korában a harangok elvesztették egykori jelentőségüket, a sepsiszentgyörgyi unitárius templom harangja a 20. század közepén készült, és azóta hangjával a város mindennapi életét gazdagítja.
Templom nélkül
A sepsiszentgyörgyi unitárius hívők a 19. század végéig a város fiúiskolájának termeiben tartották istentiszteleteiket, így egy harang beszerzésének gondolata távol állt tőlük, még annak ellenére is, hogy 1900-ban 284 unitárius lelket számláltak Sepsiszentgyörgyön. Elsődleges fontosságúnak tartották egy templomhely megszerzését és istentiszteleti hajlékuk megépítését. Így vall József Lajos, egykori sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész 1905-ben: „Istentiszteletünknek nincs állandó helye sem, hol egyik, hol másik iskolának szűk, alacsony padokkal, iskolai bútorokkal némelykor kitömött állatokkal, spiritusba rakott kígyókkal, békákkal ellátott tantermébe imádjuk Istenünket.”
Ennek ellenére, az adakozó kedv megvolt, az 1900-as évek elején létrejött az első harangalap: Ütő András bőrkereskedő 200 koronát ajándékozott az egyházközségnek, „azzal a feltétellel, hogy az, majd ha Szt.györgyön az unitárius templom felépül, harang vásárlásra fordítassék, tehát Ütő András a[tyánk]fia harang alapot létesített.”
Közben az egyházközség 1916-ban területet vásárolt templomépítés céljából, ahol a politikai körülmények miatt nagy nehézségek árán imatermet tudott berendezni magának. Csak az 1940-es években merült fel újra egy harang vásárlásának gondolata, amikor Téglás Albert és neje, András Anna ígéretet tett, hogy templomépítés esetén saját költségükön két harangot vásárolnak az eklézsiának. De az ötvenes évekre, az újabb politikai változások következtében tönkrement a család, már nem tudta betartani ígéretét. András Anna már nem élt, a férje vagyonától megfosztva, a hajlékából kiűzve, napszámos munkát végzett az egyik szomszédos faluban.
Van harang
1956-ban vált valóra a sepsiszentgyörgyi unitáriusok régi álma. Megálmodója Bedő Béla kebli tanácsos volt, aki saját bevallása szerint Szentivánlaborfalvára való utazása alkalmával a falu felső részén fekvő református templom déli harangszavának hatására elhatározta, hogy egy harang beszerzését fogja javasolni egyházközsége közgyűlésének. „Ez a javaslat a közgyűlés tagjait egészen felhangolta. A lelkekben már kellemesen zúgott is a harang szava.” Már az első adományok is érkeztek: Bedő Béla 1000, Köntés Sándor gondnok 1000, Barabás János pénztáros 1000, Szakács Gábor 1000, Veress Pál 800, Kiss Gábor 500, Mihály András 200, Ádámossy Mihályné 500, Timár Lajosné 500, Ürmössy Gyula lelkész 500 lejt adományozott a nemes célra.
A közgyűlés határozata értelmében a keblitanács harangöntési ajánlatokat keresett, két céggel vette fel a kapcsolatot. A jegyzőkönyv tanúsága szerint az egyik „Vechea Turnătorie de Clopote Policandre și Șfeșnice Bisericești C. Gheorghe Dumitrescu-Oituz”, a másik pedig a bukaresti „V. V. Rășcanu/Prima turnătorie Artisitică de Clopote și Obiecte Bisericești/ Fondat în 1905” volt.
Az eredeti elképzelés szerint az egyházközség tulajdonában levő acélból öntötték volna a harangot, de a bukaresti harangöntő cég válaszlevelében kifejtette, hogy csak a háború idején öntöttek acélból harangot, ők erre a célra egy speciális harangöntésre való bronz anyagot ajánlottak. Ugyanakkor munkájuk felbecsülése érdekében két általuk öntött harang megtekintését ajánlották, amelyek a tg.-neamț-i és dédai templomok számára készültek. A keblitanács háromtagú bizottsága meglátogatta ezeket a templomokat, és a látottak alapján, 1956. július 1-én felkeresték V. V. Rășcanu harangöntőt és szerződést kötöttek, amely szerint „az egyházközség megrendel egy tízmázsás harangot 27 lejes kilogrammonkénti árban, harangütő nélkül. A haranghoz szükséges egyéb hozzávalót Deák András vállalkozása mellett házilag készített el az egyházközség.” A harang elkészítési határidejét 1956. szeptember 15-re tűzték ki. A szerződést dr. Kiss Dezső jogtanácsos szerkesztette, az aláíráskor Ürmössy Gyula lelkész a gyűjtésből begyűlt 15 ezer lejt a harangöntőnek kifizette. Augusztus 30-án az Egyházi Képviselő Tanács jóváhagyta a harangvásárt. A szerződésben megállapodott dátum utáni napon Ürmössy Gyula lelkész bejelentette, hogy a harang elkészült és kipróbálás után elhozható.
Torony helyett a földön fekszik
A harangvásárra hirdetett gyűjtés oly sikeresnek bizonyult, hogy a hívek egy harangtorony-építésben kezdtek gondolkodni: „Az önkéntes megajánlások lehetővé tették azt, hogy egy 11 mázsás harangot vásárolhatott az egyházközség, mintegy 30 ezer lej értékben s az ezen felül maradt összeg a torony építés gondolatát is megalapozta.” A tervek szerint a tornyot gyergyószárhegyi kőből faragták volna. Ennek érdekében Barabás Frigyes szárhegyi kőfaragóval, valamint a bodosi Józsa Béla kőművessel vették fel a kapcsolatot. A toronyépítés meghaladta volna az egyházközség pénzügyi képességét, ezért a sepsiszentgyörgyi egyházközség segítségkéréssel fordult a szomszédos egyházközségekhez. A tervrajzokat Szőcs Albert építészeti rajzoló készítette 14 ezer lejért. A rajzokat két egymásutáni vasárnap a templom ajtajára kifüggesztve közszemlére tették. Az építés összköltsége a tervek szerint 67 ezer lej lett volna. Olyan nagy volt a lelkesedés, hogy még a jövendő harangozókat is kijelölték!
A tervezett torony építése azonban a politikai helyzet miatt nem jött össze. A Bukarestbe felküldött iratok csak 1958 februárjában érkeztek vissza, a Központ a Tartományi Irodához tanácsolta az egyházközséget. Hosszú huzavona után a néptanács városrendezési és szépészeti szempontból nem találta alkalmasnak a tornyot és elutasította a benyújtott kérést. Le kellett tehát mondani a tervről. Ekkor Barabás János keblitanácsos javaslatát fogadta el a közgyűlés, éspedig azt, hogy a harang a templom udvarán elhelyezett haranglábon álljon. 1959-ben Köntés Sándor szomorúan jegyezte meg, hogy a harang már 3 éve a földön fekszik. A néptanács a haranglábállítást „szóbelileg” elutasította.
Kölcsönben
1960 februárjában az egyházközség vezetősége felvette a kapcsolatot a vártemplomi református egyházközség vezetőségével azzal a céllal, hogy a templom udvarán fekvő harangot a vártemplom tornyába, a református egyházközség harangjai mellé helyezhesse. A vártemplom tornya teherbírási képességének megvizsgálása után, 1960. március 31-én a két vezetőség egy egyezséget írt alá, mely szerint a református egyházközség elfogadta a harang felállítását, a művelet az unitárius eklézsia teljes műszaki felelőssége mellett történt. Az egyezség megállapította a harangozás rendjét is: ünnepnapokon délelőtt és délután, valamint vasárnapokon közösen történt – az első harangozás a református haranggal, a második az unitáriussal, a harmadik mind a néggyel. Temetések alkalmával az unitárius hívek a saját harangjukkal való harangozást saját egyházközségüknél fizették ki. Hétköznapokon a reggeli és déli harangozás a református, az esti pedig az unitárius haranggal történt. Ünnepélyes pillanat volt 1960 virágvasárnapja, amikor először szólalt meg a harang. Ürmössy Gyula lelkész így emlékezett az eseményről: „1960 virágvasárnapján a mi unitárius egyházunk hívei is nagy jelentőségű lelki eseménynek voltak fültanúi: Ekkor szólalt meg a református egyház templomtornyában elhelyezett 11 mázsás »Egy az Isten«-t hirdető harangunk, melynek hangja nemcsak híveinknek, hanem a város lakóinak is hirdeti az egyetértést és békés együttműködést.”
A harang viszont javításokra szorult. Már októberben beavatkozás történt: Szép Mihály református presbiter, szakértő kovácsmester véleményét kérték ki a harangütő meghibásodása következtében. Mivel a válasza nem volt kielégítő, a harangöntő V. V. Rășcanuhoz fordultak, egy 38 kg-os harangütőt rendeltek nála. Az iratok hallgatnak a fejleményekről, annyi biztos, hogy 1965 júniusában a harangütő leszakadt, Incze Balázs hegesztette újra.
Új toronyban
Az 1989-es politikai fordulat után a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség új templomot épített. 1990-ben Török Áron lelkész javasolta a 35 éve elvitt harang hazahozatalát, de az egyházközség vezetősége csak a templom és a torony teljes elkészülte után látta jónak a kivitelezését.
2000. december 5-én az egyházközség vezetősége levélben fordult a vártemplomi református eklézsiához harangja hazahozatalának engedélyezését kérve. A kinevezett bizottság tagjai Kovács István lelkész, Kató Sámuel gondnok, Albert Nagy István és Czimbalmos K. Csaba keblitanácsosok voltak. A harang megőrzéséért való hála mellett az egyházközség tulajdonában levő bronz anyagot is felajánlották a református testvéreknek egy új harang öntése céljából. 2001 márciusában a harangot a Muntean Zsolt ipari alpinizmusra szakosodott cége támogatásként állította be az új templom húszméteres tornyába.
Márk Attila
