NémetországFűtéstámogatást kapnak a rászorulók

2022. február 3., csütörtök, Világfigyelő

A fűtési költség emelkedése miatt a leginkább rászoruló rétegeknek járó, egyszeri támogatás bevezetéséről fogadott el javaslatot a német szövetségi kormány tegnap.

A kormányülésen elfogadott és a szövetségi parlament (Bundestag) elé terjesztett jogszabálytervezet alapján nagyjából kétmillióan, köztük nyugdíjasok, egyszülős családok és diákok kaphatnak segítséget a földgáz világpiaci árának robbanásszerű emelkedéséből fakadó drágulás ellensúlyozására.

A lakhatási támogatásban (Wohngeld) részesülők kétszemélyes háztartás esetén egyszeri 175 eurót kapnak, a háztartás harmadik tagjától fejenként további 35 euró jár, míg az egyedül élők 135 eurót kapnak. A felsőoktatásban és a szakképzésben állami támogatással – a havonta nagyjából 720 eurót jelentő, BAföG néven ismert juttatással – tanuló diákoknak 115 euró egyszeri támogatás jár fűtési költségre.

A tervek szerint a támogatásról szóló törvény június 1-jén lép hatályba, így minden jogosult megkaphatja a pénzt, mire megérkezik a 2021–2022-es fűtési szezonról szóló elszámoló számla.

A kormány tervezi a lakhatási támogatásra vagy képzési támogatásra nem jogosultak, és így az egyszeri fűtésdíj-hozzájárulástól elesők terheinek csökkentését is; az elképzelés szerint az év közepén minden fogyasztónál egységesen kivezetik a megújuló energiaforrások kiaknázásának ösztönzését szolgáló – az úgynevezett megújuló energia törvény (EEG) után EEG-járuléknak nevezett – díjat, amely a villamos energia árának 22 százalékát teszi ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 314
szavazógép
2022-02-03: Világfigyelő - :

Az Egyesült Államok katonákat küld Európába (Orosz–ukrán válság)

Joe Biden amerikai elnök hivatalosan is jóváhagyta, hogy az Egyesült Államok hamarosan újabb katonákat vezényeljen kelet-európai NATO-tagállamokba az ukrajnai válság miatt, a Pentagon pedig helyi idő szerint szerda reggel valószínűleg be is jelenti, hogy a következő napokban útra is kelhetnek a katonák – írja amerikai tisztviselőkre hivatkozva a CNN.
2022-02-03: Világfigyelő - :

Védőfalak Európa körül (Menekültáradat)

Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott a lengyel–belarusz határon, az AFP leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös migránsválság után.