A csörte oka, hogy a liberálisok megtoldanák a korhatárt hetven évig (állításuk szerint egyelőre nem kötelező jelleggel, csak mint lehetőség), míg a szociáldemokraták ezt ellenzik. A vitába végül Nicolae Ciucă miniszterelnök is beleszólt, kijelentve: a kormány napirendjén nem szerepel még tárgyalási szinten sem a korhatárnövelés, és nem is vállalnák a felelősséget egy ilyen döntésért. És pont, gondolhatnánk, de sajnos ezzel messze nincs vége a történetnek.

Összes visszásságával, egyre nyilvánvalóbb fenntarthatatlanságával együtt ugyanis a nyugdíjrendszer egyike a legkényesebb társadalmi kérdéseknek, amivel az egymást követő kormányok eddig nem sokat tudtak kezdeni. És a jelek szerint most sem igazán tudják, mit is kéne tenni.

Indulásból a liberálisok által bedobott gondolat: a nők és férfiak nyugdíjazási korhatárának egységesítése, illetve jelentős megnövelése nem az ő ötletük, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) – melyhez Románia éppen csatlakozni szeretne – egyik javaslatáról van szó, a rendszer fenntarthatóságát szem előtt tartva javasolják ezt. A liberálisok tehát ráugrottak egy jónak tűnő ötletre, amivel elviekben részben tehermentesíteni lehetne a nyugdíjrendszert, de a megvalósíthatóságot és következményeket ez alkalommal sem igazán mérlegelték.

Valamivel józanabb hozzáállásról a szociáldemokraták tettek ez alkalommal tanúságot, nagy kár, hogy ez csak a látszat. Ellenérvük ugyanis, mely szerint először a nyugdíjba vonulók életminőségén, várható élettartamán kellene javítani (az esélyrontó okok mérséklésével), hogy minél hosszabb ideig élvezhessék pihenőéveiket, majd csak aztán növelni a korhatárt, szép ugyan, de sajnos mellébeszélés. És ez már az okok felsorolásánál is látszik: a szegénység miatti egészségtelen táplálkozás, életmód, nehéz munkakörülmények. Nagyjából mindaz, amin az elmúlt három évtizedben nem sikerült különösebben változtatni.

Sajnos, amint azt már oly sokszor láthattuk, a politikumnak valamiért most sem sikerül a lényeget megfognia. Reformokról hadoválnak, miközben az egész építményt alapjaiban torzító problémákkal nem hajlandóak foglalkozni, lásd a különleges szolgálati nyugdíjak, az egyes állami alkalmazottakat megillető túlságosan is kedvezményes korhatár, az aktív személyek számának egyre meredekebb csökkenése vagy a munkaképes, de mégis segélyből élők tömegei. Mindezek rendezése helyett pillanatnyi, gyakran kívülről sugallt, netán erőltetett elképzeléseket dobnak be, melyekkel ismét csak azokat terhelnék még jobban, akik eddig is tisztességesen, a szabályok szerint jártak el. Nagyon úgy tűnik, az ő szerepük hosszú ideje egy szorgalmas hangyáé: fő, hogy minél tovább gürcöljenek, aztán lesz valahogy.