Mai Történelmünk rovatunkban folytatjuk a Szépvízért Egyesület által létrehozott, tavaly augusztus közepén Csíkszépvízen megnyílt Székely Határőr Emlékközpont bemutatását. A számos magyarországi és erdélyi szakember közreműködésével, Nagy József történész szakmai irányításával, Bálint Ferenc történész forgatókönyve alapján összeállított kiállítás anyagából az előzőekben áttekintettük a földszinti részt, azaz a középkori időszakot, az Erdélyi Fejedelemség korát és a Habsburg-uralom kezdeti periódusát, s megkezdtük az emeleten berendezett termek ismertetését: a székely határőrvidék megszervezésének körülményeit, illetve betekintést nyújtottunk az ezredek életébe is. Ezúttal a birodalom nyugati háborúit tekintjük át 1848-ig.
Az austerlitzi csatában
A székely határőrezredek már 1792-től részt vettek a Nagy Francia Forradalmat követő háborúkban, amelyek a napóleoni háborúkkal folytatódtak egészen 1815-ig. Ez volt az erdélyi határőrezredek történetében a leghosszabb ideig tartó háborús időszak, több mint két évtizeden át szinte minden évben mozgósítva voltak. Bonaparte Napóleon francia császár hadai ellen több koalíció szerveződött, amelyben a Habsburg Birodalom oldalán Oroszország, Poroszország és Nagy-Britannia is részt vett.
„Egy pontos csapás, és a háború véget ér!” – mondta állítólag Bonaparte Napóleon az austerlitzi csata elején. A három császár csatájaként is emlegetett, 1805. december 2-án vívott összecsapást Napóleon katonai lángelméje és hadvezéreinek zsenialitása döntötte el az orosz és az osztrák csapatok ellenében. A csata előestéjén a franciák mintegy 70 ezer katonájával szemben a másik fél mintegy 90 ezer főt tudott felvonultatni. Ez volt az egyetlen döntő csata, amelyben együtt vett részt a két székely gyalog- és a székely huszárezred.
A támadás kezdetén a székelyeket a balszárny elővéd dandárába osztották be, hogy Telnitz (ma Telnice) falu elfoglalása árán bekerítsék a franciák jobb szárnyát. A falu birtoklásáért súlyos harc bontakozott ki, amely a székely zászlóaljak sikerével végződött. A hosszú, háromsoros vonalakban főként az elöl haladó két háromszéki zászlóalj szenvedett komoly veszteséget a franciák puskatüzében, Divéky Antal őrnaggyal az élen.
Telnitznél a székelyek horvát határőrökkel és orosz kozákokkal megerősítve a nap délutánjáig tartották a falut. Az osztrák-orosz félnek gyakorlatilag ez volt az egyetlen harcászati sikere ezen a sorsdöntő napon. A centrumban, ahol a francia és az orosz gárda csapott össze, Napóleon áttörést ért el, így fejvesztett visszavonulás kezdődött.
A francia veszteségek nem érték el az 1500 főt, míg a szövetségesek 15 ezernél több katonát vesztettek. A csíki 1. székely határőr gyalogezred vesztesége halottakban, sebesültekben és eltűntekben 73 fő, a háromszéki 2. székely gyalogezred vesztesége 446 fő volt, míg a székely huszárezredből heten haltak vagy sebesültek meg.
A székely huszárok a csata után kiemelkedő feladatot kaptak: Josef Handel kapitánnyal és két tiszttel az élen hatvan huszárt jelöltek ki közülük, hogy I. Ferenc császárt elkísérjék Napóleonhoz. A huszárok vonalba álltak, és amikor a császár kiszállt a hintójából, tisztelegtek. A tárgyalások után pedig sorfalat álltak, amikor az uralkodók Bernadotte francia marsall kíséretében elvonultak.
A küzdelem emlékeként Telnice főterén székely kopjafa, míg a falu határában a tömegsír fölé emelt kőoszlop őrzi a székely határőrök emlékét.
A háborúk ezzel nem értek véget, a székelyeknek még sokszor el kellett énekelniük a Ferenc császár azt üzente, elfogyott a regimentje… című nótát.
Vonalharcászat
A kor ütközeteit a vonalharcászat jellemezte, melynek során a szorosan, egy vonalba állott gyalogság egyszerre sütötte el fegyverét az ellenség irányába, hogy megbontsa annak hasonló vonalát. A huzagolatlan és ezért pontatlan lőfegyverekkel csupán tömegtüzet volt érdemes lőni, miközben a szemben álló vonalak lassan közeledtek egymáshoz. Az elöltöltős fegyverek körülményes töltésének köszönhetően a szemben álló felek két-három sortűz után alig néhány tíz méteres távolságra álltak egymástól, amikor szuronyrohamra került sor. Az a fél veszített, amelynek megbomlott a vonala. Ha az áttörés nem sikerült, akkor visszavonulót rendeltek el, és ismét megkezdődtek a kölcsönös sortüzek. A vonalak mögött és a csapattestek közötti térközökben a tüzérség helyezkedett el, a lövegek tüzükkel támogatták a gyalogság harcát. A lovasság a szárnyakon támadott, elősegítve az ellenség bekerítését vagy megakadályozva az ellenfél lovasságának hasonló tervét. A korban három fegyvernem: a gyalogság, a lovasság és a tüzérség alkotta a hadsereget.
Bevonultak Párizsba
A Grande Armée I. Napóleon francia császár hatalmas, nem csupán franciák alkotta hadserege volt, amelynek létszáma annak csúcspontján meghaladta az egymillió főt. A sereg hadtestekből állt, ezek önálló hadműveleti feladatok végrehajtására is képesek voltak. A székely határőr mint könnyű gyalogos méltó ellenfele volt a hasonló francia gyalogosnak, Napóleon hadvezetési módszerei miatt azonban az osztrák hadsereg rendre alulmaradt a franciákkal szemben.
A székelyek a napóleoni háborúk alatt bejárták fél Európát, jól képzett, megbízható katonáknak számítottak, de történtek velük balul elsülő esetek is. A székely huszárok nemzetközi hírű botrányt okoztak az 1799. évi rastatti francia–osztrák diplomáciai tárgyalásokat követően. Ezredével a környéken tartózkodó Babarczy József ezredes április 28-án a francia provokációk miatt elfoglalta a Rajna-parti várost és lezáratta a kijáratokat. Rastatt határában pedig a rajtaütés áldozatául esett két menekülő francia követ, a kor ismert politikusa, Jean Debry pedig 13 szablyavágással úszta meg a csetepatét. Egyes források szerint a huszárok politikai utasítást végrehajtva meg akarták szerezni a francia diplomáciai iratokat.
Napóleon katasztrófával végződő 1812. évi oroszországi hadjárata után a háború ismét Nyugat-Európába tevődött át. A francia hadsereg még így is tudott meglepetést okozni a támadóknak. 1813 októberének végén legyőzték Karl Philipp von Wrede tábornok bajor-osztrák csapatait a hanaui csatában, melyben egyébként kiválóan helytállt két csíki határőr zászlóalj. Ugyanezen év végén Sainte-Croix-en-Plaine-nél a francia dragonyos lovasság váratlan ellentámadásával bekerített egy bajorokból, kozákokból és székely huszárokból álló lovascsapatot, aminek következtében 41 székely huszár veszett oda, közöttük volt Reinisch János alezredes is.
1814 elején Brienne mellett kétszer ütköztek meg, először a franciák, másodszor, február 1-jén azonban már a szövetségesek győztek. La Rothiére falu mellett a hózáporban a csíki székely határőrök mindent eldöntő szuronyrohama jelentősen hozzájárult a sikerhez. Váltakozó sikerű harcok után a koalíció csapatai végül 1814 tavaszán vonultak be Párizsba, ahová a hagyomány szerint az élen vonult be az 1. székely határőr gyalogezred. Napóleon lemondott és Elba szigetére száműzték.
E hadjáratok pozitív tapasztalattal is jártak a székelyek számára, mivel megismerhették Európa kultúráit, ami hozzájárult a polgári viszonyok székelyföldi elterjedéséhez.
Nemzeti ébredés
A tizenkilencedik század első felében máig ható változások következtek be Európában. A társadalmi, gazdasági változásoknak és a forradalmi mozgalmaknak köszönhetően a népek nemzeti öntudatra ébredtek. A nemzeti érzés áttörte a rendi és a felekezeti válaszfalakat, azokon felülemelkedve a közös nyelv, a közös kultúra és a nemzeti hovatartozás vált a legnagyobb kohéziós erővé. A Magyar Királyság és Erdély területén létrejött a magyar nemzeti mozgalom, ami azt jelentette, hogy minden magyarul beszélő nemes, jobbágy, városi polgár és székely magyar nemzeti öntudatra ébredt. Viszont ezzel párhuzamosan a nemzetiségek is saját nemzetiségi mozgalmakat szerveztek. Erdélyben a magyarral egy időben zajlott a román és a szász nemzeti ébredés is. Tehát miközben a székelység és a magyar nemesség két külön társadalmi csoportot alkotott a rendiség korában, nem alakult ki modern székely nemzeti öntudat a nyelvi és a kulturális azonosság miatt.
1848 tavaszán forradalmi hullám söpört végig Európán. A pesti forradalom március 15-én tört ki. A polgári-demokratikus átalakulás azonban nem ment zökkenőmentesen, a bécsi császári udvar nem nézte jó szemmel a birodalomszerte zajló változásokat. Hamarosan szembekerült egymással a magyar országgyűlés által megválasztott Batthyány Lajos kormánya és V. Ferdinánd császár és király. 1848 őszén Magyarország arra kényszerült, hogy fegyverrel védje meg kivívott alkotmányos szabadságát. A régi sorezredekből – köztük a három székely határőrezredből –, a nemzetőrökből, a honvédekből és huszárokból összeállított haderő ütőképes sereggé állt össze.
Szerkesztette: Szekeres Attila
