Szabó T. Anna József Attila-díjas költő fordításában megjelent magyar kiadásban Frida Kahlo világhírű mexikói festő (1907–1954) életének utolsó tíz évében vezetett naplója, a kötet a POKET zsebkönyvsorozat legújabb darabja. A fakszimile kiadás első részében az eredeti napló oldalai lapozhatók, majd két értekezés után következik a napló szövegének magyar fordítása. A könyv vasárnaptól online is megvásárolható.
Frida Kahlo kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban a Nemzeti Galériában állították ki. „A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról” – idézte fel Szabó T. Anna, aki szerint Frida azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magas kultúrának. A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal – fogalmazott.
Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo, akit 17 éves korában súlyos közlekedési baleset ért, majdnem harminc műtéten esett át, egész életét végigkísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik. A napló Szabó T. Anna szerint abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fájdalma ellenére vágyott az életre. „Viva la vida” – hirdette. A napló élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát.
„Frida szövegei szabadversként szárnyalnak. A versjelleg a spanyol nyelv muzikalitásából is következik, emellett az is jellemző, hogy asszociatívan gondolkodott. Szavakkal festett. A szavak hangzása érdekelte, és engem is ez a muzikalitás fog meg a költészetben” – magyarázta a műfordító.
A többtucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg férjéhez, Diego Rivera festőművészhez fűződő szenvedélyes szerelmét. Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete.
A naplóban versek, álmok, gyermekkori emlékek is feltűnnek. Egy ilyen felmerülő varázslatos emlék volt a fordító legkedvesebb szövegrésze: találkozás egy képzelt kislánnyal, akivel gyermekkori éber álmaiban beszélgetett és eksztázisban táncolt.
„A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni – mondotta Szabó T. Anna –, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy »tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni«. Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem. Mivel Fridát festőként ismerjük, őt meglepte az a költői intenzitás, amit el tud érni, pusztán szavakkal. A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni.”
1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: „Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!”
Az ezer példányban nyomtatott kötet a POKET zsebkönyvsorozat legújabb darabja, amely vasárnaptól kapható a POKET könyvautomatákban és online – tájékoztatta az MTI-t a napló kiadásán dolgozó Sidó Anna művészettörténész.
