A „küldöttek” (azért idézőjelben, mert, a jelenlévők egy része „önküldött” volt) az ország nagyon sok településéről gyűltek össze a régi megyeháza nagytermébe. A díszasztalnál Domokos Géza, Sylvester Lajos, Orbán Árpád (már kinevezett Kovászna megyeitanács-elnökként), Tőkés László és egy további – általam nem ismert – személy ült. Meglehetősen izgatott és izgága, vegyes társaság gyűlt össze. Olyan marosvásárhelyi ismerősömet is viszontláttam, akiről tudtam, hogy a belügyi szervek által szigorúan ellenőrzött ún. bizalmi állásban dolgozott, és most forradalmárként jött-ment a szünetben, de olyan szentgyörgyi hangoskodót is, aki pár évvel azelőtt mint a tanfelügyelőség Rétyért felelős szakfelügyelője igen-igen pártos szellemben feddte meg – gyakran idézve Ceauşescu elvtárs szavait – iskolaigazgató feleségemet.

Az RMDSZ Kovászna megyei elnöke, Sylvester Lajos nyitotta meg az értekezletet. Azután Domokos Géza országos elnök beszélt. Az egység megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy az RMDSZ-nek közel 600 ezer beiratkozott tagja van. Sajnos, Romániában erősödnek az egypártszerű reflexek. Rendkívüli módon aktivizálódnak a sovén és nacionalista tendenciák, amelyek azt szeretnék elérni a hatalomnál, hogy levegye napirendről magas szinten a kisebbségi jogok visszaállítását. Már tapasztalható, hogy a nacionalista román politika a kormányban, a politikai pártok egy részénél, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsában (CPUN – 1990. február elején megszűnt a Nemzetiségi Megmentési Front vezetőtestülete, helyette hozták létre ezt az új törvényhozási szervet), a minisztériumokban, a diplomáciában, sőt, a külföldi sajtó egy részénél is éreztette befolyását, éppen ezért ne legyenek illúzióink.

Domokos Gézát eddigi életemben egyszer láttam Farkas Árpádnál. Néhány évvel volt idősebb nálam, de már erősen kopaszodott. Szinte irigykedve néztem választékosan szabott, szép kék zakóját, jó szövetből készült szürke nadrágját és bordópiros nyakkendőjét. Azugán eltöltött gyermekkora miatt kissé román akcentussal beszélt, sőt, időnként kicsit hadart is. A sepsiszentgyörgyi egykori Mikó-kollégiumban érettségizett, Kolozsvárott kezdte tanulmányait, amit aztán a Szovjetunió­ban fejezett be. Hazatérve kezdetben az Előrénél lett újságíró, majd az Ifjúmunkásnál volt főszerkesztő. Meg­annyi bizalmi állásban, ami kijárt a Szovjetunióban végzett ifjúnak, akárcsak Marosvásárhelyen  azoknak az orvostanhallgatóknak, akik a Szovjetunióból visszatérve az egyetemen nyertek alkalmazást (Domokos Lajos, László János). Domokos Géza később mint a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a romániai magyar könyvkiadásban végzett felmérhetetlenül hasznos munkát.

Ezután a megyei küldöttek számoltak be. Ezek kisebb részét személyesen, más részét hírből ismertem, de sokkal többen voltak olyanok, akikről először hallottam vagy akiket először láttam.

Katona Ádám – két évvel alattam járó egykori egyetemista kollégám, akit valamiért szintén, már jóval előttem exmatrikuláltak, s utána magyar szakot végzett – meglehetősen harcias hangon számolt be a székelyudvarhelyi RMDSZ-szervezet helyzetéről. Ez a régi Udvarhely megyét fogta át. Programjukban szerepelt úgymond az önálló Udvarhely megye visszaállítása, a „bányakatonáskodás” megszüntetése, a gazdakörök újjáélesztése és más egyebek. Taglétszámuk vidéken 52 ezer, a városban 22 ezer – mondta.

Garda Dezső, Gyergyó és vidékének vezetője arról számolt be, hogy legtöbbet iskolaügyben tettek, de nagyon jelentős a román kollégák ellenállása. A kolozsvári Bolyai és a marosvásárhelyi orvosi egyetemek, valamint a Bolyai Farkas Líceum magyar nyelvűvé való visszaállítása ügyében aláírásokat gyűjtöttek. A szervezetük 20 ezer tagot számlál.

Csávossy Györgyöt az „utunkos” Szilágyi Istvánék annak idején sokat emlegették, hiszen a csombordi iskola tanáraként és borszakértőként az írással is kacérkodott, s ahol „munkalátogatásra” megjelent, a szerkesztőségi tagok igen-igen jó borok kóstolgatása mellett hallgatták meg kollégájuk legújabb írásának felolvasását. Fehér megye képviselőjeként azt mondta el, hogy 10 ezer körüli a taglétszámuk, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban sikerült leválasztani a román osztályokat. Szeretnék a kántortanító-képzést bevezetni és visszaállítani a csombordi magyar nyelvű kertészeti oktatást.

Takács Csaba Hunyad megyei küldött elmondta, hogy taglétszámuk nem haladja meg az 5000-et, de sikerült székházat szerezni, Déván önálló magyar óvodát indítottak, és beindult a Hunyad Megyei Hírlap. Megoldásra vár az iskolaügy.

Balázs Sándor kolozsvári tanár mint a megye küldötte arról számolt be, hogy súlyosak a Vatra Românească támadásai. A dialógus érdekében létrehozták a Puntea című lapot. A volt piarista gimnáziumot sikerült önálló magyar iskolává visszaállítani. A magyar nyelvű egyetem visszaállítása érdekében megalakult a Bolyai-bizottság. Célszerű lenne a magyar egyetemet támogató százezer aláírást eljuttatni az ENSZ-hez, és könyvet kellene kiadni az egyetem történetéről. A megyében 50 ezer RMDSZ-tagot tartanak nyilván.

Pillich László ugyancsak kolozsvári küldött javasolta: induljon a kolozsvári magyar újságíró-közösség szerkesztésében önálló RMDSZ-lap.

Házigazdaként és egyben Kovászna (Háromszék) megyei vezetőként Sylvester Lajos elmondta, hogy ősszel megtörténik a hagyományos magyar iskolák visszaállítása. Az RMDSZ-nek a megyében 55 ezer tagja van. A mellettük működő szórványbizottság elkezdte a csángókkal való kapcsolatfelvételt.

Káli Király István Maros megyei küldött – aki éppen a hátam mögötti széken ült – arról számolt be, hogy taglétszámuk százezren felüli, és elmondta, hogy a jelenlegi feszült helyzet központja Marosvásárhelyen van. Megalakult a magyar orvosok és a magyar egyetemisták országos szövetsége. Kiadják román nyelven a Dialog című lapot. Javasolja Tőkés László elnökké való választását.

András György is Marosvásárhelyt képviselte szónokként, ő a sajtó- és tévéhálózat megszervezését, a teljes vallásszabadságot, a csángók problémájának megoldását és az RMDSZ Erdély-központúságát szorgalmazta.

Leopold Lászó nagybányai RMDSZ küldött azt mondta el, hogy vidéken összesen 15 ezer tagjuk van. Újraindult a megszűnt líceumi magyar osztály.

Zonda Attila Máramarosszigetről – annak idején vagy két évvel alattam járt a marosvásárhelyi középiskolában – beszámolt arról, hogy két városban és kilenc községben mintegy hatezer fős a taglétszámuk. Az 1848-as emlékmű visszaállításán dolgoznak. Újjáéledt a vegyes kórus. (Úgy emlékszem, éppen zenekonzervatóriumot végzett.) 2500 kötetes könyvtárat hoztak létre. Elindították a Máramarosszigeti Naplót.

Bura László, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Líceum igazgatója Szatmár megye 50 ezer tagjáról adott hírt. Elkezdték a dialógust az Impreună – Együtt című kétnyelvű lap kiadásáról. A Kölcsey-líceumban az eddigi 8 helyett 33 magyar osztály működik.

Jakab Elek Szeben megyéből elmondta, hogy taglétszámuk 3500 körül mozog, központjuk Medgyesen van, ahol I–VIII. osztályos magyar nyelvű iskolát hoztak létre.
Vida Gyula Szilágy megyéből 20 ezer fős taglétszámról számolt be. Felhívta arra a jelenlévők figyelmét, hogy figyelni kell a gazdasági életre, hiszen a magyarokat sorra szorítják ki a vezető állásokból. Nos, bevallom, ennek hangoztatása tetszett nekem a legjobban, mert én is a gazdasági élet megerősödésében vagy bár a még meglévő megmaradásában láttam a döntő láncszemet.

László László, ugyancsak Szilágy megyéből, az oktatásról számolt be: Szilágysomlyón és Sarmaságon megtörtént az átszervezés. Mint a románosítás tipikus esetét említette Selymesilosvát, ahol magyar községben, magyar gyermekek, magyar tanároktól huszonöt éven át minden tantárgyat románul voltak kénytelenek tanulni.

Éltes Imre Csíkszeredából mint a Romániai Magyar Kisgazdapárt elnöke elmondta, hogy ez a párt február 22-én jött létre két hasonló párt egyesülésével, de az RMDSZ kollektív tagjai kívánnak lenni.

Kocsis Sándor, a Független Magyar Párt képviselője is szót kért. A teremben lévők először hevesen elutasították, hogy e párt képviselője szót kapjon, végül mégis beszélhetett, de szerintem nem túl meggyőzően. Bejelentette, hogy a párt kompromittálódott eddigi elnökét megfosztották funkciójától, tehát új elnökkel indulnak. Ennek ellenére nagy volt a zúgolódás, nem nézték jó szemmel egy párt indulását a jelenlévők.

Csutak István, a MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége) képviselője helyesli a politikai sokszínűséget. Nem tartják elég határozottnak az RMDSZ fellépését.

Ezután bizottságokban folytatódott a vita. Az újságíró Cseke Gábor a legnépesebb, a programszövegező bizottság munkáját kísérte nyomon. Rengeteg felszólalás volt, indulatos és hosszú vitatkozás, sokszor hárman-négyen is beszéltek egyszerre.

A legtöbben azonnal ki akarták fordítani a sarkából a világot! A Hargita megyeiek három csoportra kívántak oszlani Csíkszereda, Udvarhely és Gyergyó központokkal. Számos javaslat, követelés hangzott el az önrendelkezéssel, hivatalos nyelvvel, egyházakkal, iskolákkal, a vezetőség és a tagság közötti viszony megerősítésével kapcsolatosan. (Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy később – tíz éven át – községi elnökként sohasem kaptam semmilyen útmutatást, mert „alulról való építkezés” volt.) Vita folyt március 15-e megünnepléséről is.

Egy kis ember a terem közepén – mintha a Párizsi Konventben lett volna elszánt girondista – termetét meghazudtoló hangon kiáltotta a beszéde végén: „Március 15-ét pedig megünnepeljük, ha akarják, ha nem!”

Az ifjúságot is egy meglehetősen népes csoport képviselte. Ezek között én némi meglepetéssel fedeztem fel Előd fiam volt osztálytársát és barátját, Zs. L.-t, aki nem éppen a komolyságáról volt híres középiskolás korában.

*

Másnap, február 25-én reggel Verestóy Attila (Bukarest) volt az első felszólaló. „Sokan hallani sem akarnak a Független Magyar Pártról (FMP), pedig szükség van arra, hogy ne maradjunk egyedül a politikai küzdőtéren” – jelentette ki Verestóy.

Kincses Előd (Marosvásárhely) szerint el kell gondolkodni azon, miért tudta az FMP a kritikus pillanatban a hangját hallatni. Az RMDSZ párttá válhatna.
Lányi Szabolcs (Bukarest) szerint az FMP-t el kell fogadni realitásnak.

Tőkés László is bejelentette, hogy a január 24-én megalakult Magyar Keresztény Egyházak Szövetsége csatlakozik az RMDSZ-hez.

Markó Béla (Marosvásárhely) az ideiglenes vezetőséget jelölő bizottság megbízásából javasolta: a küldöttközgyűlés válassza meg az RMDSZ tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót. A javaslatra felcsattant a taps a teremben.

Erőss Péter (Háromszék) kérte az Amerikába készülő Tőkés Lászlót, hogy ne feledkezzen meg útja során a csángók nehéz helyzetéről. Tőkés László ezt megígérte.
Demény Lajos (Bukarest) elégedetlen: még mindig nincs állandó kapcsolat Bukarest, Marosvásárhely és Kolozsvár között. Nyilatkozatban ki kell mondani, hogy az RMDSZ az önrendelkezés alapján áll. Erdélyben hivatalosnak kellene lennie a magyar nyelvnek. Össze kell állítani a nemzetiségi törvény tervezetét.

Domokos Géza figyelmeztetett: túl sok idő ment el pártkérdésekre. Szép a helyi autonómia, de ha bekerül a programba, akkor az egész alkotóelemeire hull szét. Végül megszavazták a vezetőség személyi összetételét.

Az volt a benyomásom, hogy mindent az Iliescu egykori könyvkiadó társának, „barátjának” tartott Domokos Gézának mondtak a küldöttek, hogy ő majd csak orvosolja az 1918 óta felgyűlt sérelmeket. Mintha baráti alapon lehetne ezeket kezelni, politikát „csinálni”.

Továbbmenve az volt az érzésem, hogy a marosvásárhelyiek, de egyes bukarestiek is keményen fúrják Domokos Gézát, és különböző platformokkal, sőt, a Független Magyar Párt létrehozatalával az egységes RMDSZ ellen vannak.

Akkor én is úgy gondoltam, hogy fölösleges még egy párt vagy a platformok, és később abban a szekcióban, ahova én is beosztást nyertem, el is mondtam, hogy egyetlen platform van: a magyarság. Nem gondoltam, hogy évtizedek múlva egyes vezetőkből akkora oligarchák lesznek, mint amilyenek lettek. És nem tudtam, amit most utólag – a kézirat számítógépre vitelekor, megannyi forrásmunkát áttanulmányozva – érzek, hogy valószínű, mind Sütő András, mind Király Károly vágyott Domokos Géza tisztségére.

Szegény Domokos Géza elég nyúzott állapotban vezette az értekezletet, és próbált feleletet adni a felmerült kérdésekre.

Végül megszavaztuk a vezetőség személyi összetételét. Az RMDSZ Országos Ideiglenes Bizottsága így nézett ki: tiszteletbeli elnök: Tőkés László, elnök: Domokos Géza, a 11 tagú elnökség összetétele: Domokos Géza elnök; alelnökök: Balázs Sándor (Kolozsvár), Borbély Zsolt Attila (MISZSZ – Temesvár), Folticska Ferenc (Bukarest), Formanek Ferenc (Szatmár), Verestóy Attila (Bukarest); tagok: Antal István (Székelyudvarhely), Béres András (Marosvásárhely), Nagy Béla (Nagyvárad), Sylvester Lajos (Sepsiszentgyörgy), Zólya László (Csíkszereda). A bukaresti titkárság: Bitay Ödön, Ágoston Hugó, Czédly József. Intézőbizottsági tagok: Bodó Barna (Temesvár), Csávossy György (Fehér megye), Hosszú Zoltán (Arad), Jakab Elek (Szeben megye), Lányi Szabolcs (Bukarest), Madaras Lázár (Brassó), Szilágyi Zsolt (MISZSZ –Nagyvárad), Takács Csaba (Hunyad megye), Vida Gyula (Szi­lágy megye), Zonda Attila (Máramaros megye), Zöld Péter (Moldva).

Nagy élmény volt Tőkés Lászlónak, Temesvár hősének a hozzászólását hallgatni. Érdekes, hogy akkor és ott ugyanaz a Markó Béla javasolta Tőkés Lászlót az RMDSZ tiszteletbeli elnökének, aki később a szatmári kongresszuson (2003-ban) a tisztség megszüntetését kezdeményezte. Változnak az idők és az emberek!

A kétnapos értekezlet Tőkés Lászlónak a Kisstadionban szervezett szabadtéri igehirdetésével ért véget február 25-én. Hadd idézzem a szöveg számítógépre vitele alkalmával Domokos Géza Esély című könyvéből Tőkés László beszédének egyik részletét:

„Isten szabadító kegyelmét ritkán élte át valóságosan, mint hazánkban múlt év decemberében. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor Krisztus szabadító kegyelme egészen történelmivé válik, a maga törvényszerűségében jelenik meg a történelmi időben. Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, ezért örvendezzünk!”

A Kisstadiont és a környéken minden utcát, járdát és teret dugig megtöltötték az emberek, akik – köztük én is – olykor nem tudták visszatartani könnyeiket. Azt hiszem, az emberek ezrei sem azelőtt, sem azután nem vettek részt ilyen istentiszteleten. Lelkesedés, bizakodás ülte meg az ott összegyűlt sok ezer ember lelkét. Ilyen tömeg véleményem szerint az 1848–49-es szabadságharc és 1940 őszének kivételével nem gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön, és egyhamar nem is fog összegyűlni.
Mint ahogy többet én sem vettem részt ilyen természetű RMDSZ-gyűlésen, mivel nem tülekedtem, hogy valaminek is megválasszanak. Meglehetősen sok orvosi teendőm volt, nem nagyon hiányzott egyéb.

Két hozadéka volt ennek a kétnapos gyűlésnek számomra a fenn leírt tanulságos megfigyeléseken és a nagyon megható szabadtéri istentiszteleten kívül.
Az egyik, hogy valamelyik szünet után egy maroshévízi „küldött” mellé kerültem, aki elmondta, hogy december 23-án Brăilán két hévízi magyar kiskatonát egy harmadik, ugyancsak magyar kiskatonával olyan helyre irányítottak a „terroristák ellen”, ahol mindhármukat agyonlőtték. A történetet ismertem, mert a harmadik kiskatona évfolyamtársam és barátom, dr. Sófalvi György fia, a 19 éves Gyurika volt, azt azonban nem tudtam, hogy a társai is magyarok voltak.

A másik az, hogy az egyik szünetben megkerestem Demény Lajost, az éppen tanügyminiszteri tisztséget betöltő történészt, és előadtam neki, hogy Sepsiszentgyörgyön kellene indítani egy posztliceális egészségügyi technikumot. „Csináljátok meg” – mondta. Másnap már úgy mentem a kórház akkori vezetőségéhez, hogy a tanügyminiszter azt mondta, egészségügyi posztliceális osztályt kell indítani. Merem remélni, hogy ennek is volt valami köze ahhoz, hogy két magyar és egy román nyelvű osztállyal megindult az oktatás, ahol aztán én is négy évig oktattam csekély óradíjért az anatómiát, élettant, szövettant, genetikát nagy ügyszeretettel.

*

Harminckét év telt el. Sok minden történt e három évtized alatt, de Vörösmartyt idézve: „Mindig így volt e világi élet / Egyszer fázott, máskor lánggal égett”. A küldöttek közül a legtöbb egész nemzedékével együtt már valahonnan fentről elemzi, hogy mi minden történt azóta velünk, és figyeli, hogy mi történik most. Talán jóleső érzéssel veszik számba, hogy annyi elveszett remény, annyi összetört illúzió után is próbálunk megmaradni.

Dr. Nagy Lajos