Legalább százötvenen zsúfolódtak be a Farkas-kúria igen kicsinek bizonyuló, jelenleg iskolaként használt termébe, ahol a helyiek mellett szép számban ültek és álltak máshonnan érkezők is.

Köszöntőjében Rákosi Árpád csernátoni polgármester kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek alatt a múzeum és a hozzá kötődő tevékenységek, események a község életének szerves részévé váltak, ugyanakkor a múzeum egy olyan műhelye a népművelésnek, amely messze földön is ismert és elismert.

Tamás Sándor, a háromszéki megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta, hogy a múzeumalapító Haszmann Pál, a tanító bácsi egy egyszerű, tisztességes falusi gyermek volt, aki megtanulta szakmáját és tanított, azt tette, amit abban az időben egy falusi tanítónak tenni kellett. Tanította a gyermekeket, szervezte a kulturális életet és összegyűjtötte környezete tárgyi emlékeit. Gyermekei, valamint azok családjai is azt tették, amit tenniük kellett, és eközben megszületett a csernátoni csoda, a háromszéki múzeumhálózat egyik ékköve, amely nemcsak egy székelyföldi intézmény, hanem Székelyföld kulturális erőtere – mondotta.

Múlt nélkül, a múlt emlékei nélkül nem lehet élni – indította a könyvismertetőt Keszeg Vilmos egyetemi tanár, néprajzkutató. Szüleink, nagyszüleink emléke tovább él, használjuk a tárgyakat, amelyeket ők használtak, benne lakunk a házakban, amelyeket ők építettek, feljegyzések maradtak utánuk, amelyek hordozzák múltunk emlékeit – mondotta. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum története című könyv az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME)  Emberek és kontextusok sorozatának tizenkilencedik kiadványa, mely sorozatban a szerzők azt vizsgálják, kik voltak, akik az adott kor kultúráját használták, hol és milyen helyzetekben használták, és ezeknek a könyveknek a DVD-mellékletei révén betekintést nyújtanak a kutatás folyamatába is – ismertette a néprajzkutató. Erre azért tért ki, mert a Dimény-Haszmann Orsolya könyve is ezt a szemléletet követi, a múzeum történetét beleágyazza nagyapja, idős Haszmann Pál élettörténetébe.

A könyv a szerző doktori disszertációjához elvégzett kutatások eredményeit tartalmazza, mely munka irányítója Keszeg Vilmos volt, aki két hangsúlyos irányvonalat állapított meg a kötetben: az egyik, a már említett életpálya-követés, a másik az íráskutatás, vagyis a fellelhető dokumentumok felhasználása. Egy kutatás általában azon áll vagy bukik, hogy a kutatási témához van-e forrásunk, és attól függően, hogy milyen források alapján közelítünk meg egy témát, más következtetésre juthatunk – szögezte le Keszeg Vilmos. Ebben az esetben a szerző a családi irattárat, a személyes hangon írt leveleket, a családi és intézményi irattárban lévő okiratokat, fényképeket, a vendégkönyveket használta fel, valamint a Haszmann Pállal készített interjúkat, és a Dimény-Haszmann Orsolya által készített interjúkat, amelyek mások véleményét tartalmazzák a múzeumalapító munkájával kapcsolatban. A szerző a változatos források felhasználásával sok irányból megközelíthető valóságot tesz láthatóvá – hangsúlyozta a könyv méltatója.

Keszeg Vilmos kiemelte, hogy egy kötet tudományos értékét az is jelzi, milyen fajta szakirodalomba ágyazódik bele. Egykori tanítványa ennél a munkánál az emlékezetkutatás irodalmát, az irattárak és archívumok, a tájházak új létezési formájának szakirodalmát, a hálózatelemzés irodalmát, az élettörténet-kutatást használta fel, valamint a romániai magyar társadalom története szakirodalmát, a székelységkutatás eredményeit és kortársainak tanulmányait is vizsgálta – sorolta Keszeg a felhasznált szakirodalom-területeket.

Az est moderátoraként Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója beszélgetett a szerzővel. Többek között arról faggatta, az évek során hogyan vált a résztvevőből megfigyelővé, mit jelentett számára, hogy ez a munka egyszerre volt szakmai és személyes kötődésű, mi a titka annak a folytonosságnak, ami a mai napig a legnagyobb erőssége a múzeumnak és tevékenységeinek.

Dimény-Haszmann Orsolya beszélt a gyermekkoráról, amikor a múzeum udvara nyáron tele volt táborozókkal, faragókkal és ez számára természetes volt, nem foglalkoztatta, hogy mindez miként kerül ide. Később kezdett ezekre rákérdezni, látta a mérhetetlen sok munkát, amit édesapja és nagybátyái végeztek, majd tudatosan kezdte kutatni ennek a világnak a történetét, amiben édesapja, ifjabb (immár néhai) Haszmann Pál segítette. Külön kiemelte Kerekes Zoltán segítségét, akivel nagyon sok csernátoni és környékbeli embert szólaltattak meg, akik meséltek a múzeumalapító tanítóról, magukról, és az így elkészült film révén – amely a könyv DVD-mellékle­tében látható – dokumentálták az adott kor egy szeletét. Dimény-Haszmann Orsolya úgy véli, az a tény, hogy személyesen is részese mindannak, amiről ír, nem akadályozta a munkában, mert a tanulmányozott és felhasznált iratanyag hiteles dokumentumként támasztja alá azt, amit már gyermekkorától lát ebben a környezetben és nyújt objektív rálátást a történetre. A könyvnek lesz folytatása, amit nemcsak a szerző ígért meg, hanem a kiadvány alcíme is erre utal: Intézményalapítás, intézményesülés, a múzeum első évtizedei.

A könyvbemutató dedikálással végződött, amit megelőzött a Szóró Dorina és Gergely Tamás vezette Felső-háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar kis koncertje. A múzeumtörténeti kötet megvásárolható a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban, illetve online megrendelhető az Idea Kiadónál.