Farkas Réka
Szívszorító képsorok a háború elől menekülő tömegekről: nők, gyermekek, csecsemőket cipelő anyák, idősek egy-két bőrönddel kényszerültek elhagyni otthonukat, férjeiket, fiaikat, hogy életüket mentsék. Megdöbbentő képsorok Kijev utcáin vonuló tankokról, lebombázott tömbházakról, romokban álló épületekről, harcosokról, akik leigázni érkeztek, katonákról, akik hazájukat védik a túlerővel szemben. Történik mindez a szomszédunkban, pár száz kilométernyire. Az áldozatok pedig hozzánk hasonló emberek, akiknek nincs sok közük a hatalmasok harcához, de keresztülgázol rajtuk a történelem. Sajnálat és aggodalom vegyül bennünk, hisz semmi biztosíték, hogy holnap nem ránk sújt le az őrület.
Az elmúlt pár napban félmillió ukrán állampolgár kényszerült menekülésre, százezrek óvóhelyeken próbálják átvészelni az ostromot, mások rettegve lesik a frontvonal közeledését. Nem az energia- és élelmiszerár-emelkedésért kell aggódniuk, hanem azért, hogy lesz-e egyáltalán házaikban villany, gáz, s be tudják-e szerezni bármekkora áron a napi betevőt. Már nem az a gondjuk, hogy meg tudnak-e élni fizetésükből, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e még munkahelyük, bérük, s van-e esélyük túlélni a napot. Rettegniük kell, hogy láthatják-e még frontra küldött fiaikat, férjeiket, a háborúba kényszerített apákat, testvéreket. S ha egyszer véget ér a harc, orosz uralom alatt kell-e továbbélniük, vagy sikerül megmenteniük s valahogy újraépíteniük országukat.
Az egész világot megdöbbentette mindaz, ami Ukrajnában történik, és miközben nagyhatalmi szinten folyik a taktikázás, a kisemberek segíteni próbálnak. Még a legszegényebb Moldovában is mindent megtesznek a bajba jutottakért, Lengyelországnak százezres menekültáradattal kell megbirkóznia, de példás a magyar és a román hozzáállás is, és lélekmelengető, ahogy nemcsak az államok, a hivatalos szervek, de a segélyszervezetek is megmozdultak. Önkéntesek sokasága gyűjt élelmiszert, ruhát, pénzt, fiatalok toboroznak csapatokat, akik az érkezők továbbszállítását biztosítják, tolmácsolnak, vendéglők kínálnak ingyenételt, szállodák, panziók térítésmentes ellátást. Nagyon sokan vannak, akik nemcsak anyagiakkal, de jó szóval, szeretettel enyhítenék az érkezők fájdalmát. És mennek a szállítmányok az Ukrajnában maradtaknak is, nemcsak fegyverek, de élelem is, hisz a napi betevő előteremtése is mind nagyobb gond. Jó látni, hogy ebben az embertelen helyzetben mégis az emberség, a szolidaritás kerekedik felül.
Ma még nem megjósolható, mi lesz ennek a háborúnak a vége, meddig bírja az ukrán ellenállás, milyen lépéseket hoz még Putyin egyre kiszámíthatatlanabb őrülete. A világ jelentős része egységesen zárkózott fel Oroszországgal szemben, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez elegendő a béketeremtéshez. Mindezek nagyhatalmi játszmák, melyeknek nézői vagyunk, befolyásolói nem lehetünk. Amit tehetünk: nem engedjük, hogy a félelem, a gyűlölködés legyőzze emberségünket.
