Még november elején örvendeztünk azon, hogy Szentivánlaborfalva nem tagadja meg magát, szülöttei – nem is egy-két személy, hanem egy kis tollforgató sereg – igyekeztek a nyomdafesték erejével menteni a két falu összeházasodásából létrejött település múltjának egy-egy szeletét. Ódzkodom most felsorolásba kezdeni, mert aki valaha is tollat vett kezébe azzal a céllal, hogy írjon erről az ikertelepülésről, nem érdemli meg, hogy kimaradjon a sorból.
Apropó: ikerfalu, ezt a kifejezést magam követtem el, de miért ne állíthatná a most bemutatásra kerülő kismonográfia szerzője, a lapunkban is rendszeresen közlő N. Kányádi Mihály, hogy sokkal kifejezőbb az „összeházasodott falvak” kifejezés. Összeházasodott falvak egyébként a kötet címe is. Ám legyen, még ha az az összeházasodás nem is volt éppen olyan egyszerű, nem kell messze menni, csak beleolvasni Orbán Balázs bátyánk kötetébe, s azonnal kiderül.
De maradjunk még a szerzőnél, akinek a mindennapi életünkhöz szorosan kapcsolódó soraival sokszor találkozhattuk a lapban. A több mint száz oldalra terjedő friss kötetben megörökített helytörténeti adattár a leghasznosabb és legmaradandóbb munka: igaz tükre a két településrész emlékezet óta megszületett és lajstromba szedett, dokumentumértékű fényképfelvételekkel gazdagított-hitelesített helytörténetének. Van abban demográfia, néprajz, népszokás, közigazgatási csemegék, ipar, mezőgazdaság, tanügyről és egyházakról, egészségügyről, kultúráról és művelődésről is bőven. Sorba szedte a családi élet zajlását, a település jellegzetes családjait, s ami színessé teszi az egész magánkiadású kötetet: a két településhez kötődő humoros történeteken, isten bizony!, szívesen derülnének olvasóink is.
Kányádi Mihály kissé szubjektív hangulatú könyve egyfajta példamutatás is, áldásos lenne, ha a vidéken élő s azt jól ismerő tollforgatók követnék ezt a fajta törekvést.
