Ezzel valójában az én gyermekorom, fiatalságom emlékei is odalesznek, hisz már apró kölyökként ott vásároltuk a gyümölcsöt, zöldséget, piac volt, amióta az eszemet tudom, hol szegényesebb, hol gazdagabb árukínálattal, kicsit drágább, mint a központi, de itt volt a szomszédban, papucsban is le lehetett futni azért, ami az ebédtől, vacsorától hiányzott. Volt fénykora, mikor helyi termelők is kínálták portékájukat, megjelentek sajtos, húsos, mézes bódék, később virágüzlet, gyógynövényes boltocska. Igazi piac volt...

Aztán valaki gondolt egyet és eldöntötte, nincs erre szükség. Gyorsan nem tudta eltüntetni, hisz népszavazás, aláírásgyűjtés támogatta a piacot, így inkább lassan, lépésről lépésre számolták azt fel. Felújítás, korszerűsítés jelszóval előbb az asztalok egy része tűnt el, majd a bódék ürültek ki, később EU-s követelményekre hivatkozva az eladók egy részével termopán vityillót építtettek. Többen alkalmazkodtak, befektettek. A piacelsöprő indulatnak azonban nem lehetett gátat vetni: parkolót telepítettek rájuk, a vevők egy részét azonban a kipufogógáz sem üldözte el, ezt is túlélte a kispiac, vagy ami ekkorra belőle megmaradt. Aztán egyik napról a másikra lebontották a maradék néhány asztalt is, az évtizedek óta itt árusító családot pedig odébb száműzték, egy olyan helyre, ahol semmi keresnivalójuk. Lett ezzel hely további négy parkoló autónak.

A legérthetetlenebb az, hogy senki nem tudja megmondani: miért történik ez? Nincs válasz arra a kérdésre, mi lesz a piac helyett? Ötletelés folyik, akartak ide áruházat építeni, újabban emeletes parkolóról beszélnek, de senki nem veszi a fáradságot, hogy közöljön bármit a még ott dolgozókkal, a környéken lakókkal. Szemben, pár méterrel arrébb ott egy jóval nagyobb, máig rendezetlen terület, egykor játszótér volt, ma autók állnak rajta, kis befektetéssel sokkal észszerűbb parkolót lehetne ott kialakítani, de azzal nem törődik senki. Csak a kicsi piac fáj nagyon valakinek, olyan, mintha fejébe vette volna, hogy eltünteti, ha a fene fenét eszik, akkor is. Nem számít, hogy jó néhány család megélhetése lesz semmivé, és az sem, hogy a környéken élők számára fontos létesítményről van szó, sok idős embernek nincs lehetősége lemenni a központi piacra, hisz még autóbusz sem jár arrafelé. A múltkoriban szomorúan sóhajtott fel az egyik bódé működtetője: egész fiatalságunkat erre áldoztuk, itt töltöttük az életünket, beruháztunk, saját termelésbe kezdtünk, és most szóba sem állnak velünk, senki nem mondja meg, mire számíthatunk, meddig maradhatunk.

És valóban nem áll szóba senki velük, csak találgatják, hogy ha a vastehén szerződését meghosszabbították egy évre, akkor talán ők is maradhatnak. És nem áll senki szóba az itt élőkkel sem, nem kíváncsiak arra, mit akarnak. Titkolózás és homály nem szül egyebet, csak gyanút: valakinek nagyon kellhet ez a terület, ha a városvezetés így semmibe veszi az itt élők akaratát. A gyors bedarálás nem ment, így csendes felőrölésre játszanak, hátha az nem jár akkora zajjal...

Egy szűk negyed problémájának tűnhet, valójában azonban általános kórkép: mit sem számít a kisemberek óhaja, akarata. Még ha egy nagyobb jó érdekében történne, de nem ismervén a célt, ezt sem tudhatjuk. Szépíthetik a központot, javíthatnak utcákat, vásárolhatnak ingatlanokat nagy tervekkel, ha szűkebb környezetünket rombolják ész nélkül, mindenki életminőségét közvetlenül befolyásolva. A városházi irodából úgy tűnhet, könnyen és hamar feledik majd a lakók a kedvük ellenére hozott, észszerűtlen, fölösleges döntést, csakhogy akik nap mit nap erre járnak, azok látják és állandóan eszükbe jut, mi lett a negyed egykor szebb napokat látott kicsi piacából. És eszünkbe jut pár év múlva is – hisz itt lakunk, szemünk előtt lesz a memento – amikor ismét szavazatunkat kérik. Addig pedig találgathatjuk: rosszindulat, közöny vagy valamilyen érdek vezetett mindehhez.