Két hét szünet után ismét pályára lép a legutóbbi négy mérkőzésen veretlen Sepsi OSK, amely ma az utolsó előtti, már biztosan kieső, a legutóbbi három találkozón vereséget szenvedő Academica Clinceni ellen játszik a Sepsi OSK Arénában az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának 3. fordulójában. A 18 órakor kezdődő mérkőzést Cătălin Popa vezeti.
A válogatott szünetet megelőzően a sepsiszentgyörgyi csapat gól nélküli döntetlent játszott az FC Dinamo vendégeként, míg a Ion Chirilă irányította gárda hazai környezetben szenvedett vereséget az FC Rapid ellen. A háromszéki és az Ilfov megyei alakulat ebben az idényben már kétszer találkozott, az alapszakaszban mindkétszer a piros-fehér mezesek örülhettek, az oda- és visszavágóban is 2–0 arányban győztek. Cristiano Bergodi legénysége hazai környezetben hét győzelmet, öt döntetlent és négy vereséget számlál ebben a szezonban, míg a rangsorban utolsó előtti együttes idegenben mindössze egyszer nyert, kétszer osztozott a pontokon és tizenháromszor alulmaradt.
A múlt héten két pont levonásával büntették az Academica Clinceni csapatát, amely szinte biztos kiesőnek számít az első osztályban. Az alsóházi rájátszásban utolsó előtti helyen álló Ilfov megyei klubot tartozások miatt bírságolta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága, mivel nem folyósította korábbi játékosa, Cristian Gavra fizetését. Ráadásul, amennyiben ezután sem törleszti tartozásait, minden tizenöt nap után újabb kétpontos büntetést kap. Ezt megelőzően a Clinceni együttesétől már levontak két pontot szintén tartozások miatt, így jelenleg három pontja van, és szinte biztosra vehető, hogy búcsúzik az élvonalbeli bajnokságtól.
Ugyanakkor, a klub két héttel ezelőtt értesült arról, hogy nem kapja meg a következő idényre az első osztályban induláshoz szükséges licencet, miután az Ilfov megyei törvényszék elutasította azon kérését, hogy csődvédelem alá kerüljön. Még fellebbezhet ugyan a döntés ellen, de mivel az ügy elhúzódik, kifutnak az időből. A csapat abban reménykedett, hogy amennyiben csődvédelem alá kerül, ezzel átütemezheti az adósságokat, és megkaphatja a licencet, ehhez viszont a kluboknak április 30-ig kell bizonyítaniuk, hogy nincsenek tartozásaik az elmúlt év végéről.
„Számunkra fontos találkozó következik, úgy gondolom, a legutóbbi négy fordulóban jól játszottunk, viszont kár a Dinamo elleni döntetlenért, ugyanis Bukarestben két pontot vesztettünk. Ezúttal esélyünk van behúzni az újabb győzelmet, vigyáznunk kell ezzel a csapattal, mert az utóbbi időben jobban teljesítenek, jó mérkőzést játszottak a bajnoki szünet előtt. Ha nem figyelünk rájuk, nem leszünk határozottak, akkor meglepődhetünk. Papírforma szerint esélyesebbek vagyunk, azonban a pályán kiderül, hogy mire vagyunk képesek, a legfontosabb, hogy jobban kell játszanunk a riválisunknál, és akkor több helyzetünk lehet. Ellenfelünk jelenleg az utolsó előtti, ám nem szabad alábecsülnünk vagy elbíznunk magunkat. A válogatott szünetben tudtunk pihenni és készülni a következő meccsekre, a labdarúgók teljesítették mindazt, amit elvártam, ezért bízom abban, hogy szép mérkőzést játszhatunk a Clinceni ellen” – nyilatkozta Cristiano Bergodi vezetőedző.
Eredmények, rájátszás, 3. forduló: * playoff: FC Voluntari–FC Farul 1–0 (gólszerző: Ricardinho 89.), FCSB–Craiova 0–2 (gsz.: Ivan 45+1. – tizenegyesből, Bic 74.) * playout: U Craiova–Mioveni 1–1 (gsz.: Huyghebaert 88., illetve Dumitriu 59.), Chindia Târgoviște–FC Dinamo 0–2 (gsz.: Morar 68., Irobiso 81.), Aradi UTA–Medgyesi Gázmetán 4–0 (gsz.: Dumitru 10., Vorobjovas 25., 74., Otele 30.), FC Rapid–FC Botoșani 3–0 (gsz.: Vojtuš 10., Sefer 61., Albu 79. – tizenegyesből).