Farkas Réka
Egyre nyilvánvalóbban látszik: a román állam vagy nem akar, vagy nem tud valós segítséget nyújtani az egyre súlyosabb infláció és válság sújtotta polgárainak. Felemásra sikeredett és többszöri módosítás után is csak csöppnyi könnyítést hozott a villany- és gázár-kompenzáció. A lakosság legszegényebb rétegei számára – és ide tartoznak sajnos a nyugdíjasok milliói is – továbbra is megfizethetetlenek a téli fűtésszámlák, az üzemanyag árának csökkentéséből sem lett semmi, az élelmiszerek ára pedig már nem kúszik, hanem vágtázik felfelé.
Április elsejétől nem banikkal, de lejekkel nőtt az alapélelmiszerek ára. A kenyér kilója elérte a tíz lejt, liter tejet öt lej alatt már aligha találunk, a felvágottak, hústermékek ára szinte egységesen öt-öt lejjel nőtt, és követhetetlenül emelkedik a sajtok, a vaj ára is. Ma már a legolcsóbb termékek is annyiba kerülnek, mint egy évvel ezelőtt a luxuscikknek számító drágábbak. Nem jobb a helyzet zöldségfronton sem, lassan nemcsak paradicsomból vásárolunk egy-két darabot, de krumpliból, hagymából, gyökérzöldségből is épp csak annyit, amennyi a szerény ebédhez, vacsorához szükséges, és a friss retek, zöldhagyma is kétszer annyiba kerül, mint tavaly.
A termelők, feldolgozók többnyire az energiahordozók, az üzemanyag árának növekedésével indokolják az árrobbanást, a román állam pedig tehetetlenül szemléli, pontosabban a legszegényebbeknek nyújtott értékjegyekkel próbálja enyhíteni a bajt. Pedig ha korábban lépett volna, és áfa-, adó-, illetékcsökkentéssel mérsékelte volna a gáz, villany, benzin árát, ma nem ez lenne a helyzet. Gondolkodtak, ötleteltek, vitáztak, és nem tették, minden észszerű lépést elvetettek, így mára az amúgy is elszegényedett lakosság számára olyan teherré vált az egyszerű megélhetés is, amellyel nem biztos, hogy mindenki képes megbirkózni. A tervezett, kéthavonta 50 eurónyi értékjegy alig napi 4,11 lejes pluszt jelent (még egy fél kilónyi kenyér árát sem), és ez is csak a legrászorultabbaknak jár majd, akinek a minimálisnál hajszálnyival többje van, az még ekkora segítséget sem kap. 20 lejről, 30-ra emelik a munkáltatók által adható ebédjegyek értékét, de ez is főleg az állami alkalmazottakat érinti, a magánvállalkozások többsége alig él, sem ezt, sem egy érzékelhető béremelést nem tud finanszírozni.
Sok válságot megértünk az elmúlt évtizedek alatt, ha végre beindult valami fejlődés tájainkon, a helyi hozzá nem értés vagy világrengető események állták útját. Most ismét rendkívüli idők járnak, alig lábaltunk ki a világjárványból (ha egyáltalán véget ért), háború robbant ki a szomszédunkban, melynek következményei ránk nézve is beláthatatlanok. Románia kormánya pedig hadovázik, valós és hatásos intézkedések helyett pótcselekvéssel próbálja elterelni a figyelmet az egyre kegyetlenebb valóságról. Mint minden nehéz helyzetben, mi, polgárok ismét magunkra maradunk, húzunk még egyet a nadrágszíjon és próbálunk túlélni.
